Koszorúk Neumann tiszteletére

Neumann János1957. február 8-án hunyt el Neumann János, a huszadik század egyik legnagyobb hatású gondolkodója, a modern számítógépek működési elveinek atyja.

Február 8-án épp Egerben nyitottunk kiállítást a nevét viselő Társaságunk első fél évszázadáról – a tárlaton Neumann János Hungarikum oklevele is látható. Budapesten is megemlékeztünk Neumann Jánosról, február 11-én, hétfőn, a Báthory utca és a Bajcsy-Zsilinszky út sarkán található emléktáblájánál – évtizedek óta itt működő irodánktól néhány lépésre.

A koszorúzást közösen tartotta az NJSZT és a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Neumann János Számítástechnikai Szakgimnáziuma.

A két intézmény közötti kapcsolatot és a közös koszorúzás hagyományát legendás főtitkárunk, Kovács Győző teremtette meg. Most rá is emlékezve Alföldi István, a Neumann Társaság ügyvezető igazgatója és Menyhárt Erika, a Neumann Szakgimnázium igazgatója közösen beszélt Neumann örökségéről a megjelent diákoknak, valamint az NJSZT megjelent munkatársainak.

Koszorúzás Neumann tiszteletére 2019

Alföldi István Neumann egyik zseniális gondolatát idézte:

Az egyetlen biztos pont, hogy a nehézségeket okozó fejlődés hasznos és konstruktív, ugyanakkor veszélyes is. Kérdés, hogy elég gyorsan tudunk-e alkalmazkodni a változásokhoz. A legoptimistább válasz szerint az ember már korábban is keresztülment hasonló megpróbáltatásokon, és kiállta a próbát, ha nem is minden probléma nélkül. Nem lenne ésszerű már előre megpróbálni valamilyen receptet adni a követendő magatartáshoz. Csak annyit tehetünk, hogy felsoroljuk a szükséges emberi kvalitásokat: türelem, rugalmasság, értelem.”

Ez a neumanni gondolat megelőzte korát, most érik be igazán és most értjük meg igazán, a mesterséges intelligencia, a robotika, a közelgő szingularitás korában – és értelemre, rugalmasságra, türelemre azoknak a most tizenéves diákoknak is nagy szüksége lesz, akik a Neumannról elnevezett szakgimnáziumból indulnak neki az életnek. Ma már mindannyian „kiborgok” vagyunk, ennek minden veszélyével és minden előnyével együtt. Az az ország, amelyik erre a változásra nem készül föl, amelyik a digitalizációt nem magától értetődő és elsőrendű feladatnak tekinti, az lemarad! – mondta Alföldi István, kiemelve, hogy Neumann szellemében és Kovács Győző óvó tekintete által kísérve minden évben fontos számunkra e közös koszorúzás megszervezése.

Az iskola diákjai közül Rúzsa Gergely olvasott föl részletet Comte de Lautréamont Óda a matematikához című művéből, melyet Közoktatási Szakosztályunk szemléző honlapján is olvashatunk, kétféle fordításban:

http://members.iif.hu/visontay/ponticulus/rovatok/megcsapottak/lautremont_matematika.html

Koszorúzás Neumann tiszteletére 2019

Neumann igazi polihisztor volt, hatalmas műveltséggel, emberséggel, óriási matematikai tudással.

A halála évfordulóján is azzal szembesülünk, hogy Neumann halhatatlan.

Koszorúzás Neumann tiszteletére 2019

Koszorúzás Neumann tiszteletére 2019
Középen: Miltényi Gábor, az NJSZT ügyvezetőigazgató-helyettese, mögötte: Szalay Imre, az NJSZT alelnöke