Egyetemes siker: könyvkatedrálisba kerültek kincseink
Utolsó állomásához érkezett a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság fél évszázados jubileumára összeállított NJSZT50 vándorkiállításunk. A tárlatot a jubileumi év keretében, 2018-ban mutattuk be először: első helyszíne stílszerűen az NJSZT világszínvonalú Informatika Történeti Kiállítása volt – hogy kétszeresen is büszkélkedhessünk. Később Budapest és Kiskőrös következett, idén pedig Eger – de a tárlatot természetesen nem neveztük át NJSZT51-re. A tegnapi nap pedig az egyik legfontosabb egyetemi város, Debrecen fogadta kiállításunkat.
A május 22-én tartott megnyitón Alföldi István, az NJSZT ügyvezető igazgatója köszöntötte a megjelenteket. Megköszönte a lehetőséget, hogy az ország egyik legnagyobb és legmagasabb szakmai színvonalon működő könyvtárában, a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtárában mutathatjuk be tárlatunk. Alföldi István érzékletesen mutatta be a tárlat küldetését: hogy a közérthető, gyorsan áttekinthető tablósor bemutassa Társaságunk korszakait és fő témaköreit. A Múlt értékeiről, a mindenkori Jelenhez való alkalmazkodásról és a Jövő befolyásolásáról sokféle tárgy és dokumentum árulkodik a tárlókban.
Alföldi István bejelentette: ez a kiállítás utolsó helyszíne. A múlt év novemberében megújult vezetésű, a kor kihívásaihoz folyamatosan alkalmazkodó Társaságról persze majd rendezünk újabb tárlatokat az NJSZT75-ön és 100-on is. Jelezte, hogy az NJSZT50 tablósor addig is online bárki számára elérhető a Jövő múltja honlapunkon – a tablósor nyomán összeállított exkluzív kiadványt és a nagy magyar informatikusokról készült DVD-nk egy példányát pedig ünnepélyesen a könyvtárnak ajándékozta.
Karácsony Gyöngyi, a DEENK főigazgatója elmondta, hogy megtiszteltetés, hogy az egyik legpatinásabb civil szervezet számára adhat helyet a könyvtár impozáns – és átalakulás előtt álló - előterében. A könyvtártudomány és az informatika szoros összefüggése miatt is adekvát ez a helyszín – reméljük, hogy az elkövetkező egy hónapban az Egyetem számos hazai és külföldi diákja is megtekinti majd.
Fazekas Attila, a Debreceni Egyetem Informatikai Karának oktatási dékánhelyettese, az NJSZT megyei szervezet képviseletében is köszöntötte a számos megjelent érdeklődőt. A megyei szervezet erősnek mondható: a DE IK sok tanára tevékenykedik benne és elkötelezett az NJSZT iránt. Fazekas Attila 1968-ban született, egyidős a Társasággal – elmondása szerint hiába emelte ki Alföldi István, hogy alapvetően nem a „könnyes nosztalgia” a célunk, azért néhány emléket meghatottan látott viszont.
A Kovács Győző nevével fémjelzett Mikroszámítógép Magazin és a TV-BASIC tanfolyam például a személyes érdeklődését is felkeltette ifjú korában az informatika iránt. Nagyszerű, hogy az NJSZT azóta is vállalja az informatika tömegesítését, népszerűsítését.
A tárlatot a megnyitó végén Képes Gábor, a kiállítás rendezője mutatta be. Felhívta a figyelmet a digitális írástudás terjesztésének értékes relikviáira: a múlt évben, az ECDL/ICDL országok 150 nemzetet számláló mezőnyében elnyert Best Practice-díjak kortárs értékeink. A régebbi korokba kalandozva egyaránt unikális érték az első elnök, Tarján Rezső egyik alapítónknak, Németh Pálnak dedikált kötete, Sántáné-Tóth Edit óriási szakmai felkészültséggel és szorgalommal készült mesterségesintelligencia-összeállítása vagy épp Rétallér István házi építésű TRS-80 számítógépe.
Ezeket a kincseket bárki láthatja, aki június második feléig ellátogat a debreceni Egyetemi Könyvtár gyönyörű előterébe.
Kiállításunk támogatója: LSI Informatikai Oktatóközpont a Mikroelektronika Alkalmazásának Kultúrájáért Alapítvány.