Szól a Rádió – augusztusi csemegék

Ebben a hónapban több rádiófelvétel is hallható volt Társaságunk kapcsán. Elnökünk, dr. Beck György pályája, a Nemzetközi Informatikai Diákolimpia és a retró elektronikus játékok világa is felkeltette a rádiósok érdeklődését. A legfrissebb felvételekből szemezgetünk.

Dr. Beck György, a Neumann Társaság elnöke volt a Klubrádió augusztus 3-i, délelőtti Klubdélelőtt című műsorának vendége. A beszélgetésben sok érdekesség kiderül pályájáról, csapatáról, vezetői felfogásáról, új kihívásokról - köztük a Neumann Társaságról, melyben az a célunk, hogy GPS-ként segítsük tájékozódni a társadalmat a digitális világban. Dr. Beck Györggyel Kun Zsuzsa beszélgetett.

Az IOI2019-en (Nemzetközi Informatikai Diákolimpia, Baku, Azerbajdzsán) elért sikerekről Tóth Balázs aranyérmes- és Nagy Nándor bronzérmes versenyző, az IOI2019-re való felkészülésről, a Neumann Társaság országos jelentőségű, sikeres tehetséggondozási programjáról és a Neumann János születésének 120. évfordulóján, Szegeden megrendezésre kerülő IOI2023-ról Erdősné Németh Ágnes, a Neumann Társaság alelnöke és dr. Beck György, az NJSZT elnöke nyilatkozott a Kossuth Rádió Napközben című műsorában, 2019. augusztus 16-án.

Főmunkatársunk, Képes Gábor pedig a Retro Rádió műsorvezetőivel beszélgetett az elektronikus játékok, videójátékok történetéről a rádió augusztus 22-i reggeli műsorában. A TV-focitól a SIMON memóriajátékig, a sakkszámítógéptől a kvarcjátékig és a tamagocsiig. A Neumann Társaság múzeumában (NJSZT ITK, A jövő múltja, https://ajovomultja.hu ) eredeti, retró számítógépek és konzolok várják látogatóinkat!

Címke