Hasznos időtöltések Neumann módra

Az önkéntesek világnapjára is felhívva a figyelmet új projektek indításához mi is várjuk önkéntesek segítségét!

 

Önkéntesek napjaAz önkéntes munka a társadalom, a közösségek egyik legfontosabb szervező ereje – az egész világon tudják ezt, az ENSZ-nek köszönhetően világnapja is van, december ötödike. Hogy mi kerül az önkéntesség „Mikulás-csomagjába”? Az önkéntes tanulhat belőle, új barátságokat szerezhet, míg egy  nonprofit társaság – és rajta keresztül a nagyobb társadalom – pedig fejlődik az önkéntesség által.

A Neumann Társaság megújult – és a nagyon sokrétű, színes feladatainkat áttekintve úgy látjuk: önkéntesekre van szükségünk! Hogy kikre? Akár az eddiginél jóval pezsgőbb közösségi életet remélő tagjainkra – akár új érdeklődőkre, akik reményeink szerint otthon érzik majd magunkat nálunk és akár be is lépnek közénk.

A Neumannos eszmétől az önkéntesség korábban sem volt idegen: idős kollégáink pótolhatatlan adatközlők és szerkesztők Adattárunkban – a középiskolások pedig 50 órás közcélú közösségi tevékenységek keretében járulnak hozzá egyes szakosztályaink, területi szervezeteink kutatásaihoz. Most még szélesebb körből keresünk önkénteseket, akik jobbá tehetik munkánkat, részesülhetnek örömeinkben, segíthetnek híreinket eljuttatni munkahelyi- vagy lakókörnyezetükbe.

Felvillantunk néhány témát – érdekli valamelyik? Ismer valakit, akinek testhezálló lenne? Jelentkezzen nálunk!

Facebook, Instagram, LinkedIn tartalomgenerálók, megosztók, lájkolók

egyetemi, középiskolai kapcsolattartók, tagtoborzás

diákönkéntesség (a kötelező 50 óra)

pályázatfigyelés

elégedettségi felmérések (tagság, szervezetek, vizsgázók)

nemzetközi kapcsolatok, tagságok, konferenciák koordinálása

társszervezetekkel  kapcsolattartás, egymás eseményein való részvétel

e-közgyűlés, e-meeting, e-szavazás

CiviCRM bevezetés

tehetségkutatás, versenyek támogatása szélesebb önkéntes körből (szülők, stb.)

informatikai diákolimpia szervezés

új ECDL képzési formák kialakítása

új ECDL modulok kialakítása

Köszönettel várjuk önkéntesek jelentkezését a titkarsag@njszt.hu címen!