Tech Trend Show az Agorában - bemutatkozott az EDLRIS

Az informatikai ágazat cégei és intézményi szereplői találkoztak egymással Szegeden, a Szent-Györgyi Albert Agorában, 2019.december 3-án, a Tech Trend Show  keretén belül.

Tech Trend

Sok vállalat számos témakörben képviseltette magát a rendezvényen. Színesítette a programot, hogy a neves IT-szakemberek mellett általános iskolások, középiskolások, valamint egyetemi hallgatók is megjelentek a találmányaikkal.

A résztvevők több helyszínen, több témában hallgathatták meg a technológiai streamek előadásait, mint például a robotika, automatika, IoT, konténerizáció, elektronikus fizetés, AR/VR, Intelligens közösségi megoldások, környezettudatos IT.

A „módszertani corner” keretén belül a projektmenedzserek ötleteikkel, sikertörténeteikkel, és a legújabb módszerekkel kápráztatták el a közönséget.

Jelen volt a Szegedi Közlekedési Társaság, akik a közösségi közlekedés helyi szolgáltatójaként számos technológiafejlesztés kezdeményezői, partnerei. Képviseltette magát a  Digitális Exportfejlesztési Központ is, akiknek célja, hogy hozzájáruljanak a magyarországi IKT-ágazat ökoszisztémájának fejlődéséhez, és elősegítsék a sikeres külpiaci szereplésüket.

Benke Tamás, a Lufthansa System Hungária Kft. képviseletében tartott előadást arról, hogy a repülőjáratok operatív irányításában hogyan alkalmazzák a tudásgráfot. Kifejtette, hogy a repülőjáratok lebonyolítása során gyakran kell különleges helyzeteket megoldani, mint például a célállomás változása a rossz időjárási viszonyok miatt, vagy a gépek cseréje a meghibásodások folytán. Az ilyen helyzetek megoldása azonnali beavatkozást, és komoly csapatmunkát igényel, melyben a kommunikáció és a szükséges információk azonnali rendelkezésre állása elsődleges fontosságú. Az előadás egy olyan prototípus rendszer technológiai hátterét ismertette, ami ezt az irányító folyamatot segíti szemantikus technológiák alkalmazásával.

Kálmán Sándor chiptervező mérnök előadása során kifejtette, hogyan lehet több milliárd tranzisztort elhelyezni egy körömnyi nagyságú területen.

Természetesen a robotika előkelő helyet foglalt el a programsorozatban. A résztvevők találkozhattak a szegedi kisdiákok által megépített vakvezető robotkutyával, valamint előadást hallgattak a robotkarok jelentőségéről, mindennapi gyakorlati alkalmazásukról.

Külön kiemelném Nemes József előadását, aki a „Robotika oktatása az EDLRIS projektben” címmel a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság képviseletében tartott előadást. Az EDLRIS-projekt célja egységes, standardizált, nemzetközileg elismert szakmai képzési és minősítési rendszer kidolgozása és meghonosítása a robotika és a mesterséges intelligencia területén.

Nemes József előadása az EDLRIS projektről
Nemes József előadása az EDLRIS-ről

Nemes József kifejtette, hogy a projektet az ECDL inspirálta, azzal a különbséggel, hogy ezt a robotikára fejlesztették ki. Természetesen a kidolgozás során hangsúlyt fektettek a társadalmi, etikai normákra, valamint a jogszabályokra ( pl. önvezető járműveknél)

A képzés 5 napos, amely során alapszint (amely előzetes tudást nem igényel) és haladószint érhető el. A képzés elvégzése végén a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság oklevél formájában elismeri és engedélyezi a megszerzett tudást. Az alapszintet általános iskolásoknak, míg a középszintet középiskolásoknak ajánlják,  de tervezik egy olyan tananyag kidolgozását is, amely lehetővé teszi, hogy minden korosztály számára elérhető, érthető, alkalmazható legyen a megszerzett tudás.

A rendezvény során a résztvevők érdekes előadásokon vehettek részt, gyakorlati alkalmazásokat láthattak, amelyek ismételten tükrözték a technika rohamos, végtelenbe nyúló fejlődését.

                                                                                                                                                          Kónya Orsolya