A tinédzserek körében a legnépszerűbb az ECDL Magyarországon

A világ százötven országában elfogadott számítógép-használói jogosítványért, vagyis az ECDL-ért tavaly a legnagyobb számban 13-19 éves tinédzserek folyamodtak, míg a felnőttkorúak közül a 40-50 év közöttiek közül vizsgáztak a legtöbben, a legidősebb vizsgázó pedig 76 éves volt. A magyar társadalom digitális fejlődését jól mutatja, hogy a sikeres vizsgák aránya tavaly már 91 százalék volt.

A korábbi évekhez hasonlóan 2019-ben is csaknem tízezer vizsgázó csatlakozott a magyarországi ECDL-képzéshez: többségük (55,1%) 14-18 év közötti korú, de jelentős  az ennél fiatalabb vizsgázók aránya (22,2%)  is, ami nem meglepő, hiszen az olvasni tudó gyerekek közül sokan tudják rutinosan kezelni a számítógépet és a különböző digitális eszközöket. Tavaly az összes vizsgázónak 86,9 százaléka volt  általános, középiskolai, vagy felsőoktatásban részt vevő diák.

Ugyancsak jelentős még a 18-30 éves korú vizsgázók aránya (13,2%), illetve a 40-50 éveseké (4,3%), míg a legkevesebb vizsgázó tavaly a 30-40 évesek (2,9%), illetve az 50 évnél idősebbek (2,2%) közül került ki, a legidősebb vizsgázó tavaly 76 éves volt. A több tízezer tavalyi vizsgából 91 százalék volt sikeres, ami a korábbi évekhez képest javuló tendenciát jelent.

ECDL diagram

A legnépszerűbb ECDL-modulnak a számítógépes alapismereket, az online alapismerektek, valamint a szövegszerkesztés, prezentációkészítés és a táblázatkezelés számítanak, és ezekből vizsgáznak a legtöbben is sikerrel.

A Neumann Társaság ingyenesen letölthető tananyagokkal is segíti a felkészülést: az IT Biztonság közérthetően tankönyvet a technológia gyors fejlődése nyomán már negyedszer kellett bővíteni és frissíteni, és mostanáig közel negyvenezer alkalommal töltötték le a www.njszt.hu-ról, míg a kifejezetten tanároknak szánt, IKT pedagógusoknak című kötet letöltésszámlálója négyezer felett áll, míg a csupán nemrég megjelent Közösségi média tananyagé egyelőre a kétezret közelíti meg.

ECDL fiatalok