Íme, az Ezüst Csapat!

Ketten az ELTE-n, ketten pedig Cambridge-ben tanulnak tovább abból a csodálatos négyesből, akik egységesen ezüstérmet szereztek a 2020-as IOI-n, a szingapúri szervezésű, de a pandémia miatt online megrendezett nemzetközi informatikai diákolimpián.  Az érdekes feladatoknak, problémáknak élnek - és ez fontosabb pénznél, ragyogásnál. Ez egy életcél.

Ők a magyar csapat:

Nagy Nándor és Tóth Balázs, ők a Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium 12-es tanulói voltak – és most Cambridge-ben várják a rájuk szabott, kéthetes karantén végét.

Gyimesi Péter a Békásmegyeri Veres Péter Gimnáziumból és Noszály Áron a Debreceni Fazekas Mihály Gimnáziumból pedig az ELTE hallgatói lettek, mire a szeptemberre csúszott IOI-ra sor került.

Ismerősek a nevek? Nem véletlen, hiszen mindannyian tapasztalt versenyzők, a Neumann Társaság tehetséggondozási programjában többször is feltűnt a nevük, fiatalabb korukban a Nemes Tihamér Verseny programozás kategóriájában, az OKTV-n, de diákolimpiákon is jól szerepeltek. 2018-ban hajszál pontosan ugyanez a csapat már aratott a CEOI-n, azaz a Közép-Európai Informatikai Diákolimpián Varsóban, akkor Nándi, Balázs és Péter bronzérmet hozott haza – és négyesüknek köszönhetően a magyar csapat ott is kiválóan szerepelt.

A CEOI 2018-on
Nándi, Peti, Balázs és Áron Dr. Horváth Gyula csapatvezető és Nikházy László csapatvezető-helyettes között a CEOI 2018-on.

A mostani IOI után videóinterjút készítettem velük. Négy vidám, közlékeny, nyitott srác, négy külön egyéniség, de sok hasonló benyomásról, élményről és célról is beszámolnak nekem. Például rendkívül hasznosnak ítélik a korábbi versenytapasztalataikat – és hogy ne csak „haza beszéljünk”, az olyan nemzetközi online versenyeket is, mint a Codeforces.

Sokat köszönhetnek a felkészítő tanároknak, a szakköröknek, Pétert például Weisz Ágoston győzte meg, hogy komolyabban lendüljön bele a programozásba, de Nikházy Lászlótól és Leitereg Andrástól is sokat tanult a felkészítő szakkörön, Balázs Nikházy Lászlónál, Nándi a Fazekasos szakkörön Nikházy Lászlónál, Leitereg Andrásnál, Weisz Ágostonnál is inspirálódott. Áron szintén Nikházy László nevét emeli ki, mint nagy segítőét. Nándi az egyetlen, aki a klasszikus programozói szakkörök mellett – gyerekkori emlékként – a LEGO robotika pályaorientáló voltát is hangsúlyozza. Tanulságos, hogy van átjárás a robotika és a programozói versenyek között.

Ne titkoljuk, mind a négyen csalódásként élték meg, hogy a koronavírus miatt nem mehettek ki Szingapúrba, bár egy reménysugár még van: hogy a díjátadóra sor kerülhet esetleg jövőre. Ez a hátrány az egész generációjukat sújtja: a vírus miatt sok élményből kimaradtak. Ugyanakkor kényelmesnek, profinak találták az ELTE Informatikai Karán kialakított körülményeket. Szingapúr az élmények, a kirándulás miatt hiányzott, de a gépterem az mindenhol gépterem. Nándi aggódott, hogy mennyire lesznek egyenlőek a versenyfeltételek, hiszen hol erősebb, hol gyengébb gépek lehetnek, eltérő lehet a netkapcsolat. Budapesten ebből nem volt probléma – és az időeltolódás nyűge nélkül, kényelmesen lehetett versenyezni. Persze az egész világon mindenki pontosan ugyanakkor írta meg a versenyfeladatokat.

Az IOI ezüstcsapata
Felső sor: Gyimesi Péter és Nagy Nándor
Alsó sor: Noszály Áron és Tóth Balázs

Kedvtelve mesélnek kedvenc feladataikról, a kissé elvontnak tűnő feladványok – például egy ismeretlen gráf bármely két csúcsa közt 0, 1, 2 vagy 3 út vezethet, ez alapján kell megkonstruálni egy gráfot vagy megállapítani, hogy nem létezik ilyen gráf – megoldásához mindig kell egy jó ötlet és tudni kell, milyen algoritmust használjunk hozzá, például a mélységi bejárás vagy az összefüggőségi komponensek keresésének elvét, gondolatvilágát – utána a programozás már megy, de a bugokra, hibákra ott is oda kell figyelni. A robotika versenyekhez hasonló a programozói versenyekben, hogy részmegoldásokra is lehet pontokat gyűjteni, egy nagy feladat jó részletekből épülhet fel. Ezek a feladatok annyira megtetszettek nekik, hogy egybehangzóan mindannyian szívesen részt vennének újabb feladványok kitalálásában – és általában tehetséggondozóként is számíthatunk majd rájuk.

Az eredményt reálisnak tartják. Balázs hangsúlyozza, hogy volt néhány nagyon erős versenyző, különösen a kínaiak, oroszok, amerikaiak közül. Balázs már járt Oroszországban, az Innopolis openen, múlt évben pedig abszolút aranyérmesként tért haza a CEOI-ról. Elégedett a mostani csapat eredményével, nemzetközi viszonylatban is.

Közös bennük, hogy a versenyfeladatokban az algoritmikus gondolkodás fejlesztését szeretik – és ez mélyen meghatározza a jövőjüket is. Amikor a jövőbeli „álommelójukról” faggatózom, egyikük sem pénzhegyekről és a luxusélet kellékeiről álmodozik – az viszont mindegyiküknél szempont, hogy érdekes feladatok megoldásaiban vehessen részt, lehetőleg jó csapatban. Hisz ezt tanulták a diákolimpiai mozgalomban is, ez lett lételemük.

Pétert ez vezérelte az ELTE matematika szakára, őt nagyon mélyen érdeklik az algoritmusok, algoritmikus feladatok, s ehhez szeretne biztosabb háttértudást szerezni, hogy utána programozóként kitűnhessen. Balázs úgy látja, a diákolimpiai feladatok „közepesen absztraktak”, így konkrét gyakorlati alkalmazásuk talán nincs, de a gondolkodásmód rengeteg helyen lehet hasznos. Most praktikusan majd a fantasztikus Cambridge-i egyetem computer science szakán hasznosulhat, ahol még három éve van, hogy eldöntse, hogyan folytassa, várhatóan szoftverfejlesztőként.

Nándi hasonlóképp van, ő most a Cambridge matek szakon indul (az okostelefonjával mutatja nekem a szobája ablakából a gyönyörű angol gyepet) – és a célja az, hogy a munkája problémamegoldást jelentsen és minél többféle munkatípusban próbálhassa ki magát, beleértve természetesen a szoftverfejlesztést is.

Cambridge – már a tény is vagány, hogy a világ felsőoktatásának egyik csúcsában tanulnak, az talán még izgalmasabb, hogy a gimnáziumi osztályukból nyolcan (!) kerültek a kiváló brit egyetemre. Nándi azért hangsúlyozza – és ez reménykeltő! –, hogy a folytatást Magyarországon képzeli el, annak örülne, ha a szülőhazájában dolgozhatna majd.

Áron – akitől az érdekes problémákat rejtő fejlesztői munka és az egyetemi kutatás sem állna távol – az ELTE IK programtervező informatikusai között folytatja a tanulást. S mivel a Neumann Társaság tehetséggondozási programja és az ELTE IK-é összeér, az ún. Neumann-csoportban, ahol, mind mondja, „nagyon jó arcok”, szuper okos diákok gyűltek össze, tehát jó lesz a társaság.

Természetesen egyikük sem csak a programozásnak él, Péter például nagyon szeret focizni, Balázs szíve csücske a falmászás – de programozási feladatoktól nem mászik a falra! -, Nándi a kültéri sportokra vevő, a hegymászás, síelés, kerékpározás mozgatja meg – szó szerint is. Áron pingpongozni szeret, mellette pedig a tavaszi karantén idején beszerzett egy Gitáriskola tankönyvet, no meg a Youtube-on is műveli magát – és gitározni kezdett. Egyik sem az a kimondott retro arc – de a huszonegyedik században született Áron követi 8bit Guy Youtube-csatornáját, érdeklődve nézegeti a szétszerelt számítógépmatuzsálemeket.

Ők a mi ezüstérmeseink: tanulni vágyó és tudó fiatalok, a tudás szerelmesei.

Képes Gábor

Nagy Nándi és alelnökünk, Erdősné dr. Németh Ágnes az M1 műsorában: