Kezdődik az EGOI!

Ma délután érkezik meg a négyfős magyar diáklány-válogatott Szombathelyre, ahonnan az idén első ízben megrendezendő EGOI elnevezésű, Európai Lány Informatikai Diákolimpián vesznek részt, online.

A verseny fő célkitűzése a lányok részvételének ösztönzése az IT versenyeken, bátorításuk, egyszersmind női példaképek megalkotása. Magyarország alapító tag. A versenyt eredetileg Zürichben tervezték megtartani, de a pandémia miatt az online térbe költözött. A verseny életre hívásának indítékait Stefanie Zbinden elnök rövid videóüzenetben foglalta össze. A magyar csapat egy helyszínről, Szombathelyről versenyzik.

egoi

A csapat tagjai: Éles Júlia, Nagy Boglárka, Ottrok Veronika és Kelemen Anna. A csapatkapitány Nikházy László, az ELTE Informatika Doktori Iskola hallgatója, helyettes csapatkapitánya Bakonyi Viktória, az ELTE IK Média- és Oktatásinformatikai Tanszékének mestertanára. A négy magyar lányból ketten a határon túlról érkeztek.

A versenyen 43 ország diáklányai vesznek részt. A résztvevő delegációk ide kattintva tekinthetők meg, melyek közt nem csak európai nemzetek fedezhetők fel.

Tudtad? Az első magyar lány informatikai diákolimpikon Fenyvesi Anikó volt, 1995-ben, az Eindhovenben megrendezett Nemzetközi Informatikai Diákolimpián.

Az ünnepélyes megnyitóra hétfőn, június 14-én 10.00 órakor kerül sor, amit délután gyakorlónap követ. Az első versenynapot június 16-án, szerdán 10.00-15.00 óra közt rendezik, a másodikat 18-án, pénteken. A záróünnepségre 19-én, szombaton kerül sor. A versenyt online közösségi programok is színesítik. A magyar csapat Szombathely csodaszép környékét is felfedezi: Kőszeg, Velem, Írottkő és az Őrség sem maradhat ki!

Kelemen Annát már korábban bemutattuk. Nem mellesleg neki „köszönhető”, hogy a magyar csapat versenyhelyszíne Szombathely, Erdősné Dr. Németh Ágnes, a Neumann Társaság alelnöke
mint a verseny hazai szervezője ugyanis tekintettel volt Anna szándékára, hogy saját ballagására el tudjon jutni.

Ígérjük, a többi versenyzőt is be fogjuk mutatni, és folyamatosan hírt adunk a versenyről.

Köszönjük a támogatást!

ntp

      

emmidynatrace