Molnár István Ádám, az aranyos (!) eJOIs

Bemutatjuk az eJOI aranyérmesét

Molnár István Ádámmal, a Földes Ferenc Gimnázium tanulójával már múlt évben is beszélgettünk, akkor bronzérmet nyert az Európai Junior Informatikai Diákolimpián. Most aranyérmet hozott Magyarországnak, mégpedig „hazai pályán”, mert az idén romániai szervezésű, de online versenyen Miskolcról vettek részt hazai diákolimpikonjaink. A hihetetlenül szerény és kedves tehetséggel most is sikerült pár szót váltanunk.

Molnár István Ádám, az eJOI aranyérmese
Molnár István Ádám, az eJOI magyar aranyérmese.

Hogy telt a két eJOI közötti éved? Mennyi időt, energiát fordítottál a versenyre való felkészülésre? Kik segítették a felkészülésedet?

Év közben egyrészt szakkörökre jártam, két nagyobb szakkörre, Weisz Ágostonhoz és Nikházy Lászlóhoz. Másrészt Zsakó László tanár úr is sokat segített, a válogatóversenyek előtt szervezett felkészítőkkel. A covid miatt online találkozásokra volt lehetőség.

A Codeforces weboldalon is szoktam gyakorló feladatokat megoldani. Óraszámban ezt nehéz megtippelni – nem is vagyok erős az idő megtippelésében –, de heti rendszerességgel foglalkozom programozással.

Hogy tetszettek az idei eJOI-feladatok? Melyiket találtad a legnehezebbnek és miért?

A kérdés is nehéz. Az első nap nagyon jól sikerült, a második nap némileg elszúrtam a kódolást. A Dungeons feladatnál meglett ugyan a megoldás, de nem sikerült leprogramozni, így nem maradt sok időm a maradék két feladatra. Érdekesség, hogy a második nap a 139 pontból 71-et az utolsó tíz percben szereztem meg. Megoldottam a feladatot, az implementációt jól elszúrtam, de a végén újra nekiestem – és úgy már működött. A CMS-rendszer rögtön visszajelzett, ez jó érzés volt.

Egyébként az összes feladat megtalálható az eJOI hivatalos oldalán, ez talán hasznos lehet mindenkinek, aki érdeklődik a versenyprogramozás iránt: SEPI

Segíts azoknak, akik nem ismerik még az informatikai diákolimpiák feladatait. Mi kell ahhoz, hogy egy ilyen feladatot meg tudj oldani: mire kell figyelni, hogy kell megtervezni a megoldást? Milyen programozási nyelven?

Ez eléggé feladatfüggő. Van, amelyiknél csak alapvető kódolási tudás (C++ nyelven) és tiszta logika szükségeltetik, van, amelyikhez viszont komplexebb algoritmust kell ismerni. Ki is lehet persze találni az algoritmust, de erre egy négyórás versenyen kevés az esély.

A szakkörökön és egyes weboldalakon meg lehet nézni a felkészülés során, hogy mely algoritmusok szükségesek. A mostani versenyen általam megoldott feladatokhoz a legkomplexebb algoritmus a szegmensfa volt.

Mióta tanulsz programozni? Ismersz más programozási nyelveket is?

Egy nyaralás során az unokatestvérem vezetett be a Javascript nyelv rejtelmeibe, kezdetnek ez is megfelelt. Majd magamtól a webprogramozásban és a Pythonban mélyedtem el. Kilenc-tízévesen kezdtem el a Logischoolt, ott a saját nyelvüket, a Schoolcode-ot tanultam. Utána a Unity-vel ismerkedtem, majd a Földesben, az itteni szakkörön kezdtem C# nyelven tanulni, ez már a tényleges versenyprogramozáshoz közelít.

Ezt a szakkört Csató Endre tanár úr tartotta. Takács Imre tanár úr pedig az informatikatanárom volt – és alkalmazói szakkört is tartott a számunkra. Év közben váltottam C++-ra, még hetedikben, ez nagyon jó váltás volt, mert a C++, C és a Pascal az elfogadott nyelvek a nemzetközi versenyeken. A C# bár az országos versenyeken elfogadott, de lassabb, mint a C++

A Youtube-on, illetve dokumentációkban néztem utána a programozási nyelveknek, az utóbbi időben már inkább írott szövegeket tanulmányozok.

Van saját szórakoztatásra írt programod, foglalkozol fejlesztéssel?

Inkább kísérletezgetek… Apró kis projekteket csinálok saját szórakoztatásomra.

Ha jól tudom, most leszel kilencedik osztályos. Mik a terveid: következő versenyek? Továbbtanulás? 2023-ban ugye találkozunk az IOI-n!

Előbb nagyon szeretnék a CEOI-ra, a Közép-Európai Informatikai Diákolimpiára kijutni és ott teljesíteni. Nem szoktam igazán tervezni: megyek, amire csak tudok. Az informatikai versenyek mellett a matekversenyek is motiválnak, de ebben az évben fizikaversenyen is megfordultam. A matekversenyeken általában országos helyezések körül járok…

2023-ban remélhetőleg találkozunk Szegeden, az IOI-n, de biztosra nem mondhatom… Nagyon örülnék neki!

Mindenképpen egyetemen szeretnék továbbtanulni, de nem tervezek egyelőre előre. Az biztos, hogy programozó szeretnék lenni.

Hogy tetszett az eJOI-verseny? Idén, „hazai pályán” vagy tavaly, Nagykanizsán érezted magad jobban? Tudtatok barátkozni a többi versenyzővel?

Őszintén szólva Miskolc nekem nagyon kényelmes volt, de mindkettőn nagyon jól éreztem magam. A többi versenyzővel nagyon jól kijöttünk, igazán kellemes volt minden. A kísérőprogramok is fantasztikusak voltak, a legjobban Lillafüreden éreztem magam.

A magyar eJOI-csapat 2021-ben
A képen balról jobbra:
Juhász-Molnár Erik, Czanik Pál, Zsömböly Balázs, Németh Marcell, Vámosi Péter Bendegúz, Jenei Marcell, Molnár István Ádám, Fülöp Máté, Dr. Horváth Győző csapatvezető és Csató Endre csapatvezető-helyettes.

A suli és a programozás mellett van még más hobbid?

A matematika a nagy szenvedélyem – és a szárazföldi tömegközlekedés világa, például buszjegyeket, bérleteket gyűjtök különböző városokból. Egész kiskorom óta szeretem a buszokat, villamosokat, trolikat, de a vonatokat és minden más tömegközlekedési eszközt is.