MMO-kerekasztal

Augusztus 27-én az NJSZT Multimédia az oktatásban szakosztálya szakmai kerekasztal beszélgetést tartott több mint 20 szakember részvételével. Az eseményre az Edutus Egyetem Falk Miksa utcai épületében került sor mely nívós, szép környezetet biztosított. 

Az eseményt Gulyás István, a szakosztály elnöke nyitotta meg. A kerekasztal résztvevői az online, hibrid oktatással kapcsolatos tapasztalataikat osztották meg egymással. Bár nehézségből volt bőven, inkább a pozitív szemlélet volt jellemző, és sokszor hangzott el, hogy igen, megoldottuk, még ha sok időbe és fáradságba is került. A felsőoktatásban talán ez egyszerűbb, a közoktatásban viszont számos komoly probléma merült fel, melyet nem lehet egyszerűen orvosolni. 

Az első előadás egy online bejelentkezés volt Bakonysárkányból, ahol egy sikeres, IKT eszközökkel kreativitást fejlesztő köznevelési projekt eredményeiről számolt be Gulyás Zsuzsa. Ezután dr. Berke József ismertette egy új, drónokkal kapcsolatos 2 féléves szakirányú továbbképzés beindítását és a vírushelyzet miatti kényszerű online módra áttevését.

Érdekes volt hallani, hogyan oldották meg az ezzel kapcsolatban felmerült problémákat szinte röptében, hiszen a képzésnek mennie kellett tovább. A problémák mellett jelentkezett előny is: jóval többen, sőt még külföldről is jelentkeztek a képzésre, ami nem történhetett volna meg, ha ez hagyományos, tantermi módon valósult volna meg. 

Ezután számos szakértő mondta el véleményét és osztotta meg jó és rossz tapasztalatait a résztvevőkkel. A szünet után a szakosztály által szervezett konferenciasorozat korábbi elismeréseinek személyes díjátadójára került sor, a díjazottaknak ezúton is gratulálunk! 

A konferencia végét dr. Czuczku Enikő, a Multimédia az oktatásban szakosztály zenei témafelelőse zárta, aki egy  dalcsokor eléneklése mellett a saját, készülő kötetéből a rendezvény hangulatához illő verssel adott ünnepi keretet.  

Tihanyi Zoltán

MMO kerekasztal