Irány a CEOI! Felkészültek a diákolimpikonok

Izgalmas tesztversennyel zárult második, szuperintenzív, háromnapos diákolimpiai felkészítőnk. A mai nap befejeződött felkészítést Dr. Horváth Gyula, a Tehetséggondozási Szakosztályunk alelnöke vezette az ELTE Informatikai Kar PC10-es laborjában. A diákolimpikonok számára most már az éles megmérettetés következik, először július 24-30. között a horvátországi Varaždinban, azaz a történelmi váráról is nevezetes Varasd városában: a CEOI – azaz a Közép-Európai Informatikai Diákolimpia.

A felkészítőt a helyszínen is felkerestük, ahogy az előző etap alkalmával is. Dr. Horváth Gyula elmondása szerint a mostani alkalmon nagyobb hangsúlyt fektettek az önálló feladatmegoldásra, mégpedig kimondottan a legnehezebb feladatokból válogatva. A kemény, stresszes helyzetek megszokása, a diákolimpiai versenyekkel járó komoly idegi megterhelésre való felkészülés is cél volt. Nagyon komoly szellemi erőfeszítést igényelnek a gráfelméleti ismereteket, adatszerkezetek megtalálását igénylő feladatok – ezért az ilyen típusúak az utolsó felkészítőn is hangsúlyt kaptak. De szinte bármilyen területről lehetett kihívást jelentőeket találni a diákolimpikonoknak.

NJSZT IOI - CEOI - RMI felkészítő
IOI - CEOI - RMI felkészítő. Fotó: Képes Gábor, NJSZT

 

A mai napon egy tesztverseny is zajlott, annak - tehát a valós verseny szimulálásának - értékelésével, megbeszélésével ér véget délután a felkészítő hivatalos programja. A felkészítőn egyetemi hallgatók, korábbi diákolimpikonok is segítettek, nemcsak helyszíni felügyelettel, de külföldi feladatok válogatásával is. Most az ázsiai és csendes-óceáni térség versenyeiből kerültek elő olyan problémák, érdekes minták, amelyek majd hasznosak lehetnek a CEOI-n. (És tegyük gyorsan hozzá: a felkészítő az IOI – ra, tehát a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiára és a romániai RMI (Romanian Master of Informatics) versenyre is szólt, nemcsak az időben legközelebbi CEOI-ra.)

Az ELTE IK PC10-es laborjában. Fotó: Képes Gábor, NJSZT
Az ELTE IK PC10-es laborjában. Fotó: Képes Gábor, NJSZT

Az egyetemista önkéntesek között örömmel fedeztük fel Horcsin Bálintot, akinek a neve a Nagykanizsán, 2020-ban tartott, hazai CEOI-ról és számos magyar diákversenyről is ismeretes. Neki a tanára, tehetséggondozási programunk fontos munkatársa, Nikházy László szólt a lehetőségről. Korábbi tapasztalatai alapján személyesen is nagyon érdekesnek találta a külföldi példák használatát.

Bálint mellett Gyimesi Péter is önkénteskedett, szintén Nikházy tanár úr hívására. Péter korábban matematikaversenyeken és kilencedikes kora óta a Nemes Tihamér verseny programozás kategóriájában és az OKTV Informatika II. versenyeken is bizonyított, az IOI-n pedig két éve ezüstérmet nyert! Péter úgy látja, azok a feladatok, amelyekbe most belelátott, nagyon nehezek, a technikai részletekre helyezték a hangsúlyt. Varga Péter, a tavalyi IOI bronzérmese pedig japán olimpiai feladatokból tartott felkészítést a srácoknak a keddi napon.

Diákolimpikonok 2022-ben
Diákolimpikonjaink 2022-ben. A felső képen balról jobbra: Németh Márton, Molnár István Ádám, Czanik Pál és Máté Lőrinc. Fotók: Képes Gábor, NJSZT

 

A négy diákolimpikon, Czanik Pál, Máté Lőrinc, Németh Márton (a budapesti Fazekas Gimnázium tanulói) és Molnár István Ádám (a miskolci Földes Gimnáziumból) látható derűvel várja a CEOI-t. Természetesen az eredményekről folyamatosan beszámolunk majd. Sűrű nyár vár négyükre, mert augusztusban a legnagyobb versenyen, az IOI-n is ez a négy srác képviseli majd Magyarországot. Arról nem faggattam őket, ki mivel tölti addig a szabadidejét, de Németh Marci elárulta, hogy neki a CEOI előtt még van egy útja: Oslóba, a Nemzetközi Matematikai Diákolimpiára (IMO)…

A Neumann Társaság tehetséggondozási programjában résztvevő diákolimpikonok felkészítője számára ez alkalommal is az ELTE IK biztosította a helyszínt és az infrastruktúrát, továbbá ismét elnyertük a Nemzeti Tehetség Program támogatását is. Köszönjük!

Nemzeti Tehetség Program