CEOI 2022 – nagy hajrára készülve

Tegnap ért véget a Közép-Európai Informatikai Diákolimpia (CEOI 2022, Horvátország) első éles versenynapja, melyben mind a négy magyar versenyző a felső régióban végzett. Holnap jön a második forduló, pénteken pedig már az eredményhirdetésre is sor kerül. A mai, szabadidős programokkal színesített pihenőnapon a magyar delegáció rutinos szóvivővé előlépett versenyzőjével, Németh Marcival beszélgettünk.

Ema, a horvát házigazda kísérő (guide) mellett Molnár István Ádám, Németh Márton, Máté Lőrinc és Czanik Pál.
Varasd várában. Ema, a horvát házigazda kísérő (guide) mellett Molnár István Ádám, Németh Márton, Máté Lőrinc és Czanik Pál.

Marci hangja vidám volt a telefonban: van ok büszkeségre, hiszen az országösszesítésben a negyedik helyen áll Magyarország a 12 ország 13 csapatából, míg a magyar diákok az első 14 helyezett között (holtversenyekkel együtt a legjobb 19) vannak az 52 versenyzőből:

Ranking (hsin.hr)

Ez persze még nem borítékol semmilyen végeredményt. A négy magyar versenyzőből Marci szerezte a legtöbb (135) pontot, míg másik három versenyző, Czanik Pál, Molnár István Ádám és Máté Lőrinc 120-120 ponton áll – ha most hirdetnének végeredményt, Marci az ezüst és a bronz határán lenne: de még nagyon sok minden változhat a mindent eldöntő második versenynapon. Marci alapvetően elégedett az eddigi teljesítményével, bár az nagyon bosszantja, hogy mindössze négy karakteren múlt a többszáz soros kódban, hogy az első feladatot a maximális 100 ponttal teljesítse.

Trakostan Hotel ebéd után
A Trakostan Hotelben együtt a csapat és a csapatvezetők. Ebéd utáni csoportkép.

A Neumann Társaság kétszer egy hetes intenzív felkészítője (ELTE IK) nagyon hasznos volt Marci szerint, az eszközök megvoltak a feladatok teljesítéséhez. Jól kiegyensúlyozott volt a forduló Marci értékelése szerint, az utolsó feladat viszont olyan nehéz volt, hogy csak 2-3 versenyzőnek sikerült teljesen megoldania. Már a múlt évben is Horvátország rendezte – akkor a covidhelyzet miatt online – a CEOI-t, Marcinak azok a feladatok egyébként jobban tetszettek, most „inkább programozós, mint kreatív” feladatok kerültek terítékre.

A feladatok egyébként itt bárki számára hozzáférhetőek: ceoi2022_day1_tasks.pdf (hsin.hr)

A magyar delegáció „gondolkodtatóbb” feladatoknak drukkol a második fordulóra, az algoritmikus gondolkodás alapos fejtörő erőpróbája jó kihívás lenne – és testhezálló a srácoknak.

A versenyen a tehetséggondozásért felelős alelnökünk, Erdősné dr. Németh Ágnes a magyar csapatvezető, a helyettese pedig dr. Németh Zsolt tanár úr (ELTE IK). Mellettük a külföldi versenytársakkal és a házigazdával is van mód megismerkedni. Varasd (Varaždin) városát és történelmi várát már keresztül-kasul bejárták egy nagyon kedves guide-dal, Emával. Ma másfél órás buszút után épp (telefonbeszélgetésünkkor) egy múzeumot készülnek megtekinteni Krapina városában.

Múzeum
A gyönyörű Horvátországban...

Az első versenynap előtt volt gyakorlási lehetőség, ma viszont pihennek a két versenynap között és feltöltődnek, azért van izgalom, van gombóc a gyomorban!

Marciék nagyon várják a döntő második versenynapot – és persze a színes szabadidős programokat, különösen az aquapark meglátogatását. (Egyébként aki kedvet kapott a „diákolimpikon léthez”, otthon, a fotelben ülve is kipróbálhatja magát a Mirror Competition-ön: CEOI 2022 / Online Contest (hsin.hr) – legalábbis a feladatokat tekintve, mert a szabadidős programokat nem tudjuk/akarjuk áttenni a virtuális valóságba…)

A CEOI 2022 eredményéről mi is beszámolunk majd!

Képes Gábor

Köszönjük a Nemzeti Tehetség Program támogatását.

NTP