Ahol mindenki dr.

Az Informatikatörténeti Fórum (iTF) Nagy Számítástechnikai Műhelyek sorozatának idei első konferenciájára március 24-én került sor hagyományos helyszínén, az Óbudai Egyetemen.

A program létrejöttének motorja Jávor András (volt államtikár, a hazai egészségügy teljesítmény alapú finanszírozása kidolgozásának vezetője), ő gondolta ki a részletes tematikát, kérte fel az előadókat, ő volt a moderátor is, s a múltról, történeteinkről, az emlékezésről szóló megnyitó szavakkal indította el a szakmai délutánt. Sok szép és továbbgondolásra érdemes idézete közül kettőt ide is beemelünk, ezek az informatikatörténetre, tudománytörténetre, orál history-ra  általában is igazak:

• A szépség úgy közeledik, ahogy távolodik az időben (Jan Twardowski)
• Hiszen a múlt nem mögöttünk van, hanem alattunk. Azon állunk. (Mikó Imre: Akik előttem jártak, Kriterion, 1976)

Az előadások első köre a magyar egészségügyi informatika kezdeteinek öt műhelyét tekintette át. Az 1973-as Számítástechnikai kormányprogram alapján kidolgozták az első egészségügyi számítástechnikai koncepciót (1973-74), s ennek megvalósítását kezdték el az egészségügyi számítástechnikai bázisintézetek  (ESZTIK, SOTE, SZOTE, Korányi, Gyógyinfok- Szekszárd). Ezen intézmények bemutatása adta a konferencia gerencét.

Simon Pál (aki katonaorvosi egyetemet végzett, s katonaorvosként komoly feladatokat látott el) az Egészségügyi Szervezés Tervezés és Információs Központ (ESZTIK) igazgatójaként tervezte, szervezte az ágazati egészségügyi informatikai fejlesztéseket, így az egészségügyi kártya hazai bevezetését is. Áttekintve a nemzetközi és hazai tapasztalatokat bemutatta, hogy az intelligens elektronikus adathordozók, kártyák és rendszereik egyre bővülő családja az egészségügyi – orvosi - informatika a medicina elméletének és gyakorlatának (egészségbiztosítási rendszer) hogyan vált szerves részévé. Eredmény, hogy az orvosok képzésbe is beépült az informatikai oktatás (az első évfolyamon informatika tárgy, harmadévben biostatisztika kötelező).

Dinya Elek professor emeritus a Semmelweis Orvostudományi Egyetem (SOTE) Információtechnológiai és Dokumentációs Központ előzményeit és létrejöttét mutatta be az Egyetemen elindult számítógépes fejlesztéseknek és a kutató-oktató munka kezdeteinek áttekintésével. 1972-ben elindult előbb egyedi mikro- majd minigépeken elindult fejlesztések a SOTEKIR rendszerré értek az évek során, ennek a Gyógyítási és Ápolási, Gazdasági, Management, Minőség-felügyeleti  rendszernek  célja a kórház illetve klinika betegellátó tevékenységének teljeskörű informatikai kiszolgálása, ami a SOTNET 1200 számítógépből álló, inhomogén, privát LAN-ra, mint információ-technológiai alapra épül rá.

Bari Ferenc, a SZTE Orvos Fizikai és Orvos Informatikai Intézetének egyetemi tanára a Szegedi Egyetem hozzájárulását  járta körül az egészségügyi informatikához. Kalmár László említését, az első hazai orvosinformatikai konferenciát, az NJSZT orvos-biológiai szakosztály szegedi megalakulását a 70-es évek elején nem lehet elégszer elmondani.  Ekkor zajlott a forradalom a képalkotásban (1971: első CT kép az emberi agyról), a forradalom a jelfeldolgozásban (frekvencia tér), s tört át az adatok-tények-statisztika-nagy adathalmazok körültekintő analízise.

A szegedi iskola rengeteg eredményét idézte fel az előadás, így többek közt a képfeldolgozás, a nukleáris gyógyászat, az élő rendszerek modellezése, az idegfiziológia nemzetközileg is elismert tudósai, kutatói jelzik az SZTE ma is élő sikereit a orvosi informatika területén. S az oktatás megjelenő tematikák viszik tovább a tudást az elmélet továbbfejlesztését és az orvosi gyakorlat korszerűsítését lehetővé téve (telemedicina, képalkotás, bioinformatika, genomika, eletrofiziológia oktatás).

Jávor András vállalta a Gyógyinfok történetének bemutatását is, hiszen korábban ennek az intézménynek igazgatója is volt. Szekszárdon már a jelentős előzményekről is szót kellett ejteni: elkötelezett vezetőnek  (Szentgáli Gyula) köszönhetően Hollerith lyukkártya gépeken már a 60-as években megkezdődött a klinikai adatok gépi feldolgozása. Erre is alapozva a Gyógyinfok eredményei közül csak pár, ma is fontosnak látszó megoldás: Egységes kórházi betegnyilvántartó rendszer, Strukturált Egészségügyi Fogalmakon alapuló Információrendszer (STEFI), online klinikai laboratóriumi rendszer, diagnózist segítő szakértő rendszerek (a mesterséges intelligencia kezdetei), integrált klinikai információrendszer modell.

Mindezen munkákban nagyon sok kiemelkedő személy vett részt, közülük számosan meg is jelentek a rendezvényen, ebben a beszámolóban azért sem soroljuk őket, mert már elérhető Havass Miklós – Simon Pál – Talyigás Judit szerkesztésében az Arcképek a magyar egészségügyi informatika történetéből című, Patchwork a magyar egészségügyi informatika történetének meghatározó szereplőiről alcímű tanulmány, ahol méltón kerül feldolgozásra munkásságuk.  arckepek_a_magyar_egeszsegugyi_informatika_tortenetebol_.pdf (njszt.hu)

A konferencián is áttekintette Talyigás Judit az OMFB által támogatott egészségügyi projektet és környezetét, melynek célja olyan szakértői rendszerek kialakítása volt, mely a háziorvos munkáját segíti, avval hogy az adott tünetek esetén milyen betegség valószínűsíthető, és jelezné azt is, hogy a beteget már szakorvoshoz kell küldeni.

A konferencia a jelenig ívelt: Puskás Zsolt (HC Expert) az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Teret (EESZT) mutatta be, amivel ma valamennyien találkozunk. Az EESZT az együttműködést biztosító ágazati rendszer, együttműködést ad az ellátórendszer szereplői között, az ellátási szintek között, az intézmények között, az orvos szakmák között: a menedzsment – orvosok –rendszerszállítók, a  helyi informatikák között. Ma már 2 milliárd egészségügyi adatot, 550 millió ellátási eseményt, napi 800 ezer elektronikus receptet, 25 ezer csatlakozott szolgáltatót, 12 ezer magánszolgáltatót, 6 ezer háziorvosi praxist szolgál ki.

Surján György az NJSZT Orvosbiológiai Szakosztály történetének feldolgozásával tette teljessé a konferenciát. A mélypontokat és magaslatokat is tartalmazó visszatekintés fontos kérdést tesz fel, ami a Neumann Társaság szakmai életének jövőjének is kulcskérdése: a mai megváltozott világban (információelérés végtelen szabadsága, szakmák differenciálódása) mi tart életben - a 21. században - egy tudományos társaságot?

A jogos felvetés mellett az ilyen tartalmas összejövetelek talán egy pozitív választ is jelenthetnek. De kell hozzá az az alapos, koncepcionális munka, amit e konferencia létrehozásában az iTF vagy a hasonlóan sikeres Neumann Kollokviumok szervezésében az Orvosbiológiai Szakosztály végez.

S talán ide illik Jávor András zárszavának ez gondolata: „Csakis annak az embernek teljesedik be élete, aki „lángra lobban”, aki felismeri magában a hívást, egy hivatást, egy eszmét, amelyeknek meg kell felelnie, aki az egészet magára vállalja.”

Szalay Imre