Ruzsa Dénes: Neumann 120 - Megnyitó

Május 15-ig látogatható a Városháza parkban szabadtéri #neumann120 plakátkiállításunk, melyet a Budapest Brand Zrt. együttműködésével valósítottunk meg a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretei között, a Magyar Elektrográfiai Társaság művészeinek Neumann János előtt tisztelgő munkáiból.

Fotók a megnyitóról:

Hommage à Neumann - Plakátkiállítás a világhírű magyar matematikus tiszteletére Városháza Park, Budapest (2023.04.25.) - Google Fotók

A kiállítást Ruzsa Dénes médiaművész nyitotta meg, beszédét teljes formájában közöljük:

Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy mennyire jelentős szerepe van a számítógép feltalálásának és a technológia fejlődésének a digitális művészet kialakulásában és térnyerésében. A gép tulajdonképpen egy olyan „meta-médiummá” vált, amely alapjaiban változtatta meg a művészethez való hozzáállásunkat. A korábbi reprodukciós eszközök, mint a fényképezőgép vagy a kamera először a világ „realisztikus” reprezentációját tették lehetővé, és azt is fontos megemlíteni, hogy a technomédiumokat használó alkotók nagyrészt képzőművészek közül kerültek ki, akik már a kezdetekben is kutatták a médium nyújtotta lehetőségek határait, kreatív felhasználását. A kultúrtörténetet vázlatosan áttekintve látszik, hogy a technomédiumok fejlesztése és elterjedése mindig nagyon szorosan kapcsolódott a művészet világához. N. Mészáros Júlia így ír erről: „A művészet – akárcsak a tudományok – megkérdőjelezheti a jelenlegi technológia lehetőségeit és hatásait, de fel is tárhatja azokat a maga új nézőpontjából, olyan fogalmi keretekből és kulturális asszociációkból, amelyeket a tudomány még nem használ”.[1] A számítógép alapkoncepciója a programozhatóság tulajdonképpen az iparművészetig vezethető vissza. A lyukkártyás vezérlőelvet a 18-19. század fordulóján Joseph Marie Jacquard francia feltaláló kísérletezte ki, amely később a szövőgép továbbfejlesztését tette lehetővé. A 21. században, a médiakonvergencia korában a számítógéppel kapcsolatban már nem pusztán reprodukcióról, hanem produkcióról, alkotói folyamatokról beszélhetünk. Peternák Miklós a művészet és a tudomány kapcsolatáról írja, hogy az új képfajták és eszközök „nemcsak új műveket, újszerű művészetfelfogást, hanem adott esetben új tudományos felfedezéseket, sőt diszciplinákat is generáltak”.[2]

A tárlaton több alkotó az arckép és a számítógép alkatrészek kollázsát valósította meg. Általánosságban elmondható, hogy a portré műfajában sokszor olyan attribútumok szerepeltek az ábrázolt személy mellett, amelyek egyértelműen utaltak foglalkozására. A jelen kiállításon sincs ez másként, Detvay Jenő, Horkay István, Lévay Jenő, Lonovics László alkotásain Neumann János arcképe sejlik fel a nyomtatott áramkör, a kettes számrendszer vagy az alaplap befogadó keretében.

Ember-gép kapcsolatát dolgozza fel Lux Antal A komputer balladája című videójából exportált állóképek sorozatában. A film tanúsága szerint a matematikusnő és számítógépe szerelembe esnek, majd a kapcsolat beteljesedése után mindketten eltűnnek, megszűnnek létezni. Tragikus szerelmi történet ez, de Lux Antal 2000-ben készült munkájában már olyan tematikát feszegetett, amely később számos kortárs sci-fi írót és filmrendezőt is megihletett. Egyre aktuálisabb kérdése lesz a világnak, hogy lehetséges-e érzelmi kapcsolat kialakulása a mesterséges és a biológiai intelligencia között.

A transzhumanizmus elmélete szerint a jövőben az ember és a gép nem feltétlenül válik szét, a mesterséges és az organikus képes egyesülni, megalkotva ezzel az új, nemcsak McLuhani értelemben vett metaforikus, hanem a valódi kiterjesztett érzékszervek világát. Ezt a kérdést dolgozza fel Csáji Attila, Csízy László, Detvay Jenő és Ruzsa Dénes. Ezeken a műveken továbbfejlesztett emberi szemet, az idegrendszer működésének algoritmikus ábrázolását valamint az emberi arc gépi leképezését láthatjuk. Az ember-gép kommunikációjával kapcsolatban Szegedi-Maszák Zoltán 3D nyomtatóval készített, a szavakat kábelköteggé absztrahált művét említem. A számítógéppel való kommunikáció során mindig felfedezhetünk egy rejtett réteget. Ennek a meta-nyelvi rétegnek egyes elemei vagy a gép elől vannak elrejtve, vagy mások pedig a felhasználó elől. A mesterséges intelligencia tudományának egyik célkitűzése, hogy az intelligens rendszerekkel a természetes nyelvek segítségével tudjunk kommunikálni. A számítástechnika kezdeti időszakában a géppel való kommunikáció több ember egyidejű összehangolt munkáját jelentette. Spitzer Fruzsina Programozónők című művében a személyi számítógépek elterjedése előtti időszakra utal, amikor még ezen a területen több nő dolgozott, mint férfi. Karakterei hátterében Neumann János születésnapjának dátumát láthatjuk kettes számrendszerbe átváltva.

Több alkotó a lyukkártyákat, az alaplapokat, vezérlőegységeket és a nyomtatott áramköröket, mint önálló esztétikummal bíró képelemeket alkalmazta. A komputeralkatrészek motívumait alakítja át és építi be képi világába Bózsa Evelin, Kelecsényi Csilla, Krnács Ágota, Paczona Márta és Péter Ágnes, ezzel új formai és tartalmi kapcsolódási pontokat hozva létre. Végigtekintve a felsorolt alkotók munkáin, a mikrovilágtól indulunk el, majd a szakrális tereken át továbbhaladva eljutunk a természetelvű megközelítés felé. Például a víztükrön jelennek meg a nyomtatott áramkörök ábrái, egy képzeletbeli bolygó felszínét vizsgáljuk, majd egészen a mélyűrbe jutunk ki, ahol a csillag konstellációk az alaplapok forrasztási pontjait formázzák jelezve, hogy ez lehet minden információ kezdeti pontja.

Tooth Gábor Andor folytatja jellegzetes tárgykörét, munkáján egy elhagyatott lépcsőház csengőjén Neumann neve áll.  Művének címe finoman ironikus: Ha áram van, minden van.

Lisányi Endre izgalmas párhuzamot talált a keleti filozófia és a számítástechnika között. A Változások könyve jelek gyűjteménye volt, amely azzal a céllal készült, hogy segítse az embereket életük kihívásaival való küzdelemben. A kezdeti jóslásokban csak igen vagy nem választ tudott adni a felmerülő kérdésekre, ez analógiába hozható a számítógép bináris számrendszerével,  hasonlóan működik, ahol a 0 a "nem" választ jelöli, és az 1 pedig az "igen" választ. A jövőben a kvantumszámítógépek jelentős hatást gyakorolhatnak a számítástechnikára, hiszen hagyományos bithez hasonlóan lehetnek 0 vagy 1 értékűek, de képesek lehetnek szuperpozícióban is lenni, vagyis egyszerre több értéket is felvenni.

A virtuális tér és a valós tér kapcsolatát több munka is feldolgozza, Albert Judit Konvergens tereiben a csendélet motívumai megsokszorozódva párhuzamosan léteznek egymás mellett, ugyanakkor mintha a Z tengely felől húzná őket valami titokzatos erő. Kelle Antal Artfomer kinetikus szobrain jól ismert motívumvilága jelenik meg a számítógépes grafikán. A mozgást és térélmény itt fény-árnyék hatássá válik. A háttérben meghúzódó párhuzamosok és a kétdimenziós objekt egy irányba haladnak, csak más úton. Sándor Edit művén megjelenő dimenziók lehetővé teszik számára, egy párhuzamos világba való belépést, ahol az egyik tükörképe a másiknak, de nem teljesen azonos vele. F. Farkas Tamás geometrikus kristályszerkezetben fogalmazza meg kaleidoszkópszerű vízióját axonometrikus és ortografikus ábrázolási módban. Hernádi Paula gömbformába sűrítve, egy stabil és egy instabil állapotot láttat egyszerre a Változó rendszerek című munkáján. Az itt felsorolt alkotókban közös, hogy a virtuális teret, a mesterségesen konstruált tér-tengelyeket nem korlátként, hanem a végtelen szabadság lehetőségeként élik meg.

A gépi alkatrészek formavilágából kiinduló és a numerikus reprezentációt grafikus elemként is beépítő alkotók közül többen a geometrikus absztrakció világába értek. Czeizel Balázs, Gyenes Zsolt, HAász Ágnes művei említhetők ebben a kontextusban. Mindhárom alkotóban közös, hogy a horizontális és a vertikális vonalszerkezetek képezik műveik alapját.  Czeizel Balázs a vonalkódokra emlékeztető formavilágból indul ki, munkáján dinamizmust és a korai képi reprezentációt idéző formavilágot láthatunk. Gyenes Zsolt kettéosztott kompozíciója számtalan asszociációt kelt a világ kettős természetéről, a párhuzamosan egymás mellett létező mikro- és makrovilágról illetve munkásságából jól ismert vizuális zene kompozícióit idézi fel. HAász Ágnes Fényetűdje pedig címében is beszédes, erős kontrasztra épülő képen dinamikát és feszültséget érezhetünk, a mélykék térből előtörő fény- és árnyékmozaikok kiterjesztik a kép határait.

Összefoglalóan elmondható, hogy a kiállítás tulajdonképpen vázlatosan végigvezet a számítástechnika fejlődésének fázisain és reprezentálja a művészettel való szoros kapcsolatát. A kiállított műveken keresztül láthatjuk a kezdeti időszak törekvéseit, a napjainkban is zajló gyors változásokra adott reakciókat, sőt arra is láthatunk példát, ahogy egy-egy alkotó a jövőt fürkészi. Megjelennek a kezdeti gépek, absztrakt, nyomtatott áramköröket felidéző formák, a numerikus reprezentáció, a virtuális és kiterjesztett valóság képei, kvantumfolyamat-ábrák, a mesterséges intelligencia, a transzhumanizmus, a kreativitást meghatározását feszegető filozófiai kérdések: „az avantgárd vízió a számítógépben valósult meg.”[3]