„Elég jók a megérzéseink” – a 35 éves Neumann Technikum jövőformáló tevékenysége

35 éves a Neumann Technikum – az alapítókat egy hangulatos és tartalmas házi ünnepséggel köszöntötte az iskola. Mi is ott voltunk, hiszen már csak a „névazonosság” miatt is igen szoros a kapcsolatunk az intézménnyel. Az igazgatót, Menyhárt Erikát kérdeztük: múltról, jövőbe mutató jelenlegi büszkeségekről – és a Neumann Társasággal való kapcsolódásokról.

Mit tartasz az elmúlt 35 évet tekintve a legnagyobb erősségnek?

Sok erősségünk van, talán az a legnagyobb, hogy egy tanuló szervezet vagyunk. Ezt a jelleget az informatika sajátságos fejlődése is megköveteli. Hogy ne elégedjünk meg a jelenlegi ismeretekkel, tudással, hanem nézzünk előre – és a mai ismereteink alapján próbáljuk megjósolni, melyik irány lesz 5-7 év múlva meghatározó. Elég jók a megérzéseink…

A tanuló szervezet azt is jelenti, hogy olyan szakmai közösségünk van – beleértve a humán területet és a testnevelőket is -, hogy képesek vagyunk egymástól is tanulni. Közösséget alkotunk – és ebben a közösségben vezetők vannak (például egy-egy tantárgyi munkaközösség élén), de nem főnökök. A kettő között lényegi a különbség – és ezt nagyon jól lehet érzékelni különböző iskolákban járva.

Nyilván van egy irány – és ezt a vezető szabja meg – de az oda vezető út és a cél is közös. Ha a közösség nem ért egyet a céllal, módosítani kell azt. Az pedig, ahogy eljutunk oda, már abszolút csapatmunka kérdés.

Úgy érzem, ezzel a szellemiséggel teljes mértékben azonosulsz… Te kitől tanultad ezt?

Megható nekem erről beszélni, mert eszembe jutott az alapítók munkája – az ő útjukon járunk most is. Gergely András volt az alapító igazgatónk, Tóvári Éva és Aranyi Terike az igazgatóhelyettesek – és Merész Éva a szakmai igazgatóhelyettes. Gergely igazgató úr fantasztikus tanári gárdát hozott ide – és ebben a szellemiségben alakult ki a közösség.

Látom, észrevetted, hogy elcsuklott a hangom: a már sajnos elhunyt Bodor Erzsi kolléganőm jutott eszembe, aki egyik szakmai példaképem volt az alapítók közül – és nekem is nagyon sokat segített, hogy beilleszkedjem. Én 1998-ban kerültem az ő hívására az iskolához – korábban a Jelky Szakközépiskolában tanítottam, ahol annak idején érettségiztem is.

Az informatika már diákként is megérintett?

Pont akkor kezdtem ott tanulni, amikor Nagy Attila tanár úr és felesége, Bodor Erzsi elkezdett szakköri keretek között számítástechnikát tanítani. Ez épp negyven évvel ezelőtt volt, az akkor országosan rendszeresített HT 1080Z magyar iskolaszámítógépen tanultuk meg az alapokat, megírtuk rá első programjainkat: karácsonyra már elkészült egy zenélő fenyőfa programocskánk. A legnagyobb csoda az volt, hogy mi mondtuk meg a gépnek, hogy mit csináljon…

Ez akkora élmény volt, hogy azonnal informatikatanár akartál lenni?

Én ötödikes korom óta tanár akartam lenni. Érettségi után matematika-fizika szakos végzettséget szereztem. Benczúr, Zsakó, Szlávi tanár uraknak köszönhetően már számítástechnikát is tanultunk az ELTE-n. Számítástudományi szakinformatikus, majd informatikatanári végzettséget szereztem. Később Bodor tanárnő - aki akkor már a  Neumannban tanított - hívására mentem ebbe a suliba tanítani.

Milyen színvonal fogadott itt?

A programozás tanítása egyetemi szintű volt – emellett elsősorban az asztali rendszerek mellett köteleződtünk el, míg a „budai oldal” egyetlen számítástechnikai szakközépiskolája a nagygépeseket képezte. Szerintem jó döntés volt. A programozásra pedig sajátos módszertant dolgoztunk ki: nemcsak a tapasztalati út, hanem a feladattípusokra épülő algoritmusok, strukturált programozási környezet számít. Röviden: rendszerben gondolkodunk. A végzett diákjaink visszajelzései alapján ez hasznos útravaló. A rendszer ugyanis lehet korlátozó és adhat szabadságot is. Mindkettőt meg tudjuk tanítani: Hogyan tart meg Téged, mint embert a rendszer- és hogyan tesz kreatívvá? Ez egy nagyszerű örökség. És most, hogy minden informatika, ez a gondolkodásmód mindenhol használható.

Mire vagy most a legbüszkébb az iskola kapcsán?

A legutóbbi eredményeket emelném ki elsőként. Az Országos Tudományos és Innovációs Olimpián egy – két diákból és két tanár kollégából álló – csapatunk hozta el a második helyezést.

Az agyhullámok kutatásával kapcsolatos alkalmazást fejlesztenek közösen – és az agyhullámok tanulásra való visszahatása témában elektronikai és szoftveres fejlesztést is csinálnak. Nagyszerű dolog sülhet ki ebből. Ez egy vérbeli tehetséggondozási projekt: a kellő alapokat tanórákon tanulják meg hozzá – és maga a versenyfelkészülés szakköri körülmények között valósul meg. De nálunk elég speciálisan működik a tehetséggondozás: amikor célegyenesbe kerülnek, a versenyfelkészülés kap prioritást, tudván, hogy a diákok úgyis bepótolják az ekkor kieső, teljesítendő anyagokat.

Az előbb említett verseny kapcsán az iskolánk is elismerést kapott, mint kreatív, innovátor iskola. Nem ez az egyetlen projekt, ami innovációként megjelenik a suliban: több szálon is futnak az események. Kollégáim háttéranyagai alapján egy komplett pályázatot állítottam össze iskolánk innovációs palettájáról – és ezzel az iskolánk egy elég komoly, szabad felhasználású támogatást nyert, amit a tehetséggondozásba fogunk visszaforgatni.

Milyen versenyeken vesztek még részt?

Nagyon jól csengő verseny a köreinkben a szekszárdi Neumann János Nemzetközi Programtermék Verseny – ami szintén az innovációhoz kötődő, önálló diákmunkákat díjaz. Ehhez a versenyhez is kötődik, hogy a Szegedi Tudományegyetemmel is kiváló kapcsolatot építettünk ki. Felfigyeltek ránk és diákjainkra, akik a SzI2V-en is indultak és sikeresek voltak. Azóta más területeken is együtt dolgozunk már az SzTE-vel.

Az egyik versenyeredmény indukálja a másikon való részvételt.

Vannak diákjaink, akik programozásban és más témákban is jók, s akkor aktívan keresünk nekik új versenyeket is. Az idősebb, 11-12-es diákoknál pedig már hagyjuk, hogy maguk találjanak rá egy területre és abban teljesedjenek ki. Nemcsak szakmai versenyeken indulnak diákjaink, művészetben, sportban is jeleskednek, de „szép beszéd” versenyeken, helyesírási megmérettetéseken is indulnak. A művészeti tevékenységek egyik ága egy mozgókép verseny, ahol az IT-tudásukat is tudják használni, olyan témákban ráadásul, mint a zöld hulladék kérdése és a Föld védelme. A törekvés úgy összességében az a tehetséggondozás kapcsán, hogy minél szélesebb látókörben érzékeljék a világot. És ahol tudnak, tegyenek hozzá – akár szoftveres vagy informatikai megoldással – a világhoz, a nagy problémák megoldásához.

Úgy látom, nagyon fontos számotokra a humanisztikus üzenet is egy-egy diákmunka kapcsán…

Igen, sőt! van kimondottan emberjogi témájú, nagy projektünk is. Most indítottunk egy új versenyt a Raoul Wallenberg Emberség Háza egyesülettel együtt. Ez egy vitaverseny lényegében, ennek eddig a pilot része ment le. Raoul Wallenberghez kötődik egy interaktív kiállítás is most nálunk. Ezt a kapcsolati tőkénknek is köszönhetjük, a Svéd Nagykövetség és a Raoul Wallenberg Academy segítségével már 2016-17-ben és most, immár másodszor jár nálunk a KOCKA. Ez most az iskola egyik termében látható. Az eredeti elgondolás az, hogy az emberi jogok cikkelyeit a fiatalok minél jobban megismerjék. Mindig választhatunk a 30 cikkelyből egyet – és ez kerül az adott év kiállításának középpontjába.

2014-től svéd iskolákban kezdték a kockaprojektet, és nemzetközivé vált. Hozzánk ajánlással került az első alkalommal. Nagyon támogatom, hogy az emberi jogokat megismerjék a fiatalok. Eleinte a kocka az egy fémdoboz volt az iskolaépületen kívül – ma már egy könnyűszerkezetes építmény, amit valóban sokféle érdekes tartalommal tudunk kitölteni – idén a diszkrimináció kapcsán. Ennek az újfajta bemutatónak a pilotját mi csináltuk először.

Mint egy ikeás csomag, úgy szállítható – és ez is a cél, hogy Magyarország után Stockholmban is megtekinthető legyen. Mivel a diákok és a tanárok is lehetőséget kaphatnak a KOCKA kapcsán Svédországi utazásra, így ez az emberjogi ismeretek megszerzésén túl más kultúrák megismerésére is kiváló alkalom lehet.

Úgy tudom, saját IT-versenyekkel is rendelkeztek.

Igen, mi magunk is alapítottunk versenyeket. Támogatóként, mentorként, az intézményi környezet megteremtésében én is részt veszek ezekben – és erre büszke is vagyok. Hisz igazán arra lehetek okkal büszke, amiben én magam is dolgozom. Egy fiatalon elhunyt informatikusról neveztük el a Merklik László Problémamegoldó Versenyt – ezt Merklik úr édesapja kezdeményezte, fia szellemében – és közösen dolgozunk e csapatversenyen egy jelentős szponzor céggel, ahol Merklik László dolgozott. Répásné Babucs Hajnalka versenyötletét dolgoztuk át – az alapgondolat az, hogy minden területen lehet olyan feladat, amit informatikai eszközzel, gondolkodásmóddal lehet megoldani. Nem feltétlen programozással egyébként.

„S, M és L minősítéssel” – a probléma nagyságának függvényében – egy digitális felületen láthatják a versenyzők a feladatot – és a válaszok alapján kapott pontok ennek a felületnek az adminisztrátori oldalán a szervezők részéről követhető. Már ez is izgalmas, hogy milyen stratégiával oldják meg a feladatokat: nekiesnek a nagyobb feladatoknak – vagy a kicsikből próbálnak többet megoldani?

Mondanál konkrét példát feladatokra?

Egy fotó alapján kell felismerni és megadni GPS-koordinátákat. A nehezebb verzió, hogy egy adott földrajzi területre utaló szöveg alapján kell megadni ezeket. Vagy például néhány kép által reprezentált közös szót, fogalmat kell megadni. A Merklik már öt éve zajlik – és míg eleinte iskolai forduló volt, ma már nemcsak hogy országos, de határon túli versenyzőink is vannak.

Milyen terveid vannak még?

Hosszútávban gondolkodom. Láthatjuk, hogy az informatika örök. Az okos felhasználás rengeteg utat és lehetőséget rejt.

Végezetül mesélj kérlek a Neumann Társasággal való kapcsolatról!

Az alapítástól van kapcsolat, a névadóhoz való kötődés miatt. Alaptézis nálunk, hogy a névadóról tudni kell iskolánk a tanulóinak. Kovács Győző az alapítástól járt hozzánk, ő nagyon színesen tudott mesélni Neumannról – és minden kilencedikes évfolyamnak tartott előadásokat. Ezt jó lenne visszahozni – ha már őt magát nem is lehet…

Kapcsolat az ECDL/ICDL is, melyben tananyag kidolgozóként és vizsgaközpontként is részt vettünk. Ebben is feltétlenül van még mozgástér. Nagyon örülünk, hogy fontos egyetemi felvételikhez – például az Óbudai Egyetemen és a BME-n – az ICDL pontot jelent.

Alföldi Istvánnal és most Szalay Imre igazgatóval is közös ügyünk az évenkénti koszorúzás Neumann szülőházánál. Idén a #neumann120 jubileum kapcsán a tablókiállításotokat is fogadtuk, egyenesen Neumann iskolájából, a Fasori Evangélikus Gimnáziumból érkezett hozzánk.

A diákok nagyon tanulságosnak, értékesnek találták – ahogy a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum és a kerület vezetése, képviselőtestülete is. Nekem ez jó példa – és szeretnék további közös akciókban is részt venni az NJSZT-vel!

Képes Gábor