„Legyetek észnél!”

A Nemzetközi Informatikai Diákolimpia (IOI) közösségéért tett szolgálataiért kiemelkedő díjban (Distinguished Service Award) részesült Dr. Horváth Gyula kollégánk, a Neumann Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának alelnöke. A díjat az – idén hazánkban, Szegeden rendezett – IOI záróceremóniáján adta át Benjamin Burton professzor, az IOI Nemzetközi Bizottságának elnöke. Büszkén gratulálunk Horváth Gyulának, aki néhány napja meglátogatott minket a Báthori utcában – az NJSZT irodájába igazából hazajár! – és tudtunk beszélgetni néhány szót.

Gyula, a hazai informatikai tehetséggondozásban egyik kulcsfiguránk vagy, ha szabad így mondanom. Ezt jelzi az NJSZT világából az 1997-ben Neked ítélt Tarján-díj és a 2020-ban Neked átadott Neumann-díj is. 2021-ben pedig Tehetségek Szolgálatáért Életműdíjat is kaptál, tehát belföldön már eddig is nagyon elismert volt a munkád.

A JATE-n végeztél, sokáig ott is dolgoztál, oktattál – az automataelméletet és formális nyelveket kutatva – , majd az ELTE IK Média- és Oktatásinformatikai Tanszék címzetes egyetemi docense lettél. Tehetséggondozó tevékenységed évtizedek óta összeforr az algoritmusok és adatszerkezetek világával. Közel 30 éve benne vagy, Zsakó László tanár úr oldalán, az NJSZT belföldi versenyeinek szervezésében, melyek piramisszerűen épülnek fel – és a csúcsra jutók kijutnak a diákolimpiákra. Ahol aztán sokszor Te kíséred a diákjainkat, csapatvezetőként. Most viszont nemzetközi fény vetül munkádra: mivel vívtad ki az IOI nemzetközi elismerését?

Magyarország először 1996-ban, Veszprémben rendezett Nemzetközi Informatikai Diákolimpiát, azaz IOI-t. Ez a diákolimpia, a matematikai diákolimpiához hasonlóan, egy kelet-európai eredetű kezdeményezés, amely akkor már valóban világszintű volt. Az első magyar IOI-n én voltam a Tudományos Bizottság vezetője. Ezt követően hosszú évekig tagja voltam a Nemzetközi Tudományos Bizottságnak, ezt a munkát is értékelte most ez az elismerés. Tom Verhoeff holland kollégával mi készítettük el az IOI Syllabus első változatát. Egy hónapon keresztül dolgoztunk rajta Szegeden annak idején. Megemlítették azt is a méltatásban, hogy öt alkalommal voltam a Közép-Európai Informatikai Diákolimpia Tudományos Bizottságának elnöke. Amire pedig különösen büszke vagyok, hogy a méltatásban kiemelték a Mester online feladatbankunkat, amelyben közel 2500 feladat áll rendelkezésre – ezt nemzetközi szinten is egy jó példának, jó gyakorlatnak találták. Összefoglalóan azt mondhatom, hogy ez a díj egy elismerés a teljes nemzetközi közösség érdekében végzett munkámért – számomra ez egy nagyon pozitív visszajelzés, elmondhatatlanul jólesik.

Idén is Te voltál a magyar IOI csapat, avagy csapatok vezetője. Azért mondom így, mert a szervező ország 8 diákot delegálhatott a szokásos 4 helyett. Tehetséggondozásért felelős alelnökünk, Erdősné dr. Németh Ágnes volt a helyettesed – közös munkátok okán a diákok oldaláról és tudományos oldalról is láttad a versenyt. Hogy értékelnéd?

Szakmai szempontból nagyon pozitívan – és ezt tükrözték a nemzetközi visszajelzések is. A Szegedi Tudományegyetem oktatói feleltek a technikai részért, kitűnően - és az ELTE csapata, alapvetően korábbi versenyzőkből lett ifjú szakemberek a tudományos részért. Kiváló munkát végeztek. Beküldött feladatokból választották ki az egyébként igen erős feladatsort.

Bárki javasolhatott feladatot az IOI-ra?

Elméletileg bárki, igen. De nyilván olyanok küldenek be feladatot, akik kompetensek, akiknek már van tapasztalatuk. Az ő ajánlásaikból válogatta ki a tudományos csapat a diákolimpikonok elé került feladatokat. Egyébként idén hat olyan aranyérmes is volt, aki egy feladatot sem tudott százpontosan megoldani – ez azért mutatja a kihívás kivételes nehézségét. Az ilyen szituációk mindig váltanak ki vitákat, ugyanis az országok jelentős része szeretné, ha még a top diákolimpián is lenne legalább egy olyan feladat, amit a nagy többség meg tud oldani maximális pontszámmal. Ennek lényegében lélektani vagy pedagógiai okai vannak, hogy még versenyszituációban sem a kudarcélmény domináljon.

Hogy értékeled a magyar versenyzők teljesítményét?

A sok évi átlagnak megfelelően szerepeltek, ez a legkevesebb, amit mondhatok. Méltón helyt álltak. A legjobb köztük, Tarján Bernát ezüstérmet kapott – engem nem lepett meg, biztos voltam, hogy remek eredményt fog elérni. Volt viszont olyan versenyzőnk, aki nagyot csalódott, hogy lemaradt az érmes helyről. De én azért büszke vagyok mindannyiukra, hiszen minden versenyzőnk legalább dicsérő oklevéllel térhetett haza.

A többi országgal összevetve hogyan állunk?

Nehéz ilyen összehasonlítást tenni. A nagyobb lakosságszámú országoknak nyilván eleve nagyobb esélyük van éremesélyes diákokat delegálni, főleg, ha van kiépített tehetséggondozási rendszerük. Kína idén is tarolt, a legtöbb pontszámot elért aranyérmesek között is. A kisebb országoknál az esély is kisebb, ez nyugat-európai országokra is vonatkozik. Vannak persze nagyon jó nemzetközi példák, így a lengyelek és a románok, akiknek a teljesítménye évek óta kiemelkedőbb, mint amit önmagában a populáció száma indokolna. Ezekben az országokban már a közoktatásban is felvérteződnek olyan tudásokkal, amelyeket tudnak kamatoztatni a versenyeken.

Nálunk hogyan épül fel a tehetséggondozási program?

A legfontosabb azt belátni, hogy egy versenyzőnek több évbe telik, mire eljut a diákolimpiák szintjére. Fontos, hogy minél előbb olyan közegbe kerüljenek, ahol megfelelő iránymutatást kapnak. Magyarországon a Neumann Társaság versenyei jelentik az egyik fő alapot: az inspirációt, az alap felkészülést és a kiválasztást is. Erre épülnek rá a tehetséggondozó szakkörök, ahol a részképzéseket megkaphatják. És – sajnos csökkenő számban – van néhány iskola, ahol a mi munkánktól többé-kevésbé függetlenül is indítanak szakköröket, a közoktatási rendszer leterheltségének függvényében. És vannak „pénzes” szakkörök is, amelyek vállalkozási formában kapcsolódnak. A diákolimpikonok kiválasztásában pedig a válogatóversenyeket kell említenem, szintén az NJSZT és az ELTE IK szakembereinek szervezésében. Az ott kiválasztott versenyzők pedig még egy egyhetes, intenzív felkészítést is kapnak a verseny előtt.

Ezt is Ti tartjátok. Nyilván ebben Zsakó Lászlónak is nagyon nagy a szerepe. Nekem úgy tűnik, Zsakó tanár úrral, Tehetséggondozási Szakosztályunk elnökével egy nagy párost alkottok már hosszú évek óta.

Mi elválaszthatatlanok voltunk és vagyunk ebben a munkában, amit az elmúlt jó negyedszázadban végeztünk. Nehéz munka ez, bizony olyan is előfordul, hogy csalódás éri az embert, mert hiába a versenyző kiváló felkészültsége, éles helyzetben mégsem sikerül jól teljesítenie. Ezt is el kell tudni viselni, a helyén kell kezelni.

Csapatvezetőként ilyen helyzeteket is kezelned kell. Hogyan képzeljük el a helyszíni munkádat?

Ott a helyszínen már nem nagyon „pátyolgatjuk” a diákokat. A verseny előtti utolsó mondatom az szokott lenni a diákoknak, hogy Legyetek észnél! Ebben minden benne van. Mert megbízom bennük. Egyébként a csapatvezetői státusznak van egy abszolút hivatalos oldala is. Részt kell venni a General Assembly, azaz a közgyűlés munkájában, ez a világ csapatvezetőiből áll – és egy döntéshozó szerv. Bizonyos döntéseket egyszerű többséggel, komolyabb szabálymódosításokat kétharmados többséggel hoz meg. A mi feladatunk az is, hogy részt vegyünk a feladatok kiválasztásában, a versenynap előtti este. Ott szakmailag értékeljük a feladatot – és ha bármelyik csapatvezető kifogásol valamit, óvást nyújthat be. A versenynaponkénti három feladat kiválasztása után következik a fordítás, ez már éjszaka történik. Mi a gyorsabbak közé tartoztunk, már éjfélre elkészültünk. Történt havária eset is: a második nap az egyik feladatot nem szavaztuk meg, mert korábban az oroszoknál ez a feladat már válogatóversenyen előfordult. Ezt ők korrekten jelezték is – egyébként a háborús helyzet miatt ők nem nemzeti színekben, hanem IOI2 csapatként indultak. Emiatt például aznap hajnali háromig tartott a feladatok véglegesítése.

Ehhez jó erőnlét kell. De úgy látom, ez Neked megvan. Mik a jövőbeni terveid?

Nem készültem még föl rá, hogy semmit ne dolgozzak... Szívesen csinálom és örülök, ha szükség van rám. De egyre több fiatal kolléga is aktivizálódott a tehetséggondozásban – és már fokozatosan vonjuk be őket, adjuk át a stafétát. A tehetséggondozók családja azért számíthat rám, amíg erőm engedi. Ennél fontosabb és szebb feladatot kitalálni sem lehet, mint ez.