Kódok és kanyonok

Harminc ország legfeljebb 15 és fél éves diákjai számára rendezték meg az Európai Junior Informatikai Diákolimpiát, melyről egy arany- és egy bronzéremmel tértek haza a diákok. A versenyzők a Nemzeti Tehetség Program támogatásával a Neumann Társaság tehetséggondozási programjában készültek fel a versenyre, az ELTE IK-val való szoros együttműködésben. ELTE-s oktató volt a csapatvezető, Dr. Horváth Győző és a helyettese, Nikházy László is. Most Lacival beszélgettünk, aki húsz éve maga is sokat vonatozott azért, hogy részt vegyen az NJSZT – ELTE szakkörökön, most meg már ő tanítja a következő nemzedéket…

Többféle diákolimpiáról tudósítunk az IT területén. Miért kell egy dedikált junior verseny szerinted?

Azért hozták létre, hogy a legfiatalabbaknak is biztosítsunk nemzetközi versenyzést, tapasztalatot – és ezek a legfiatalabb versenyzők tudjanak kapcsolatokat alakítani. És ami legalább ilyen fontos, hogy fiatalon is kapjanak sikerélményeket.

Mostanában minden diákolimpián valahogy extra nehéz feladatsorok sikerednek – de azért van törekvés a sikerélményre. Például arányaiban több bronzérmet osztanak, mint a nagy nemzetközi diákolimpián, az IOI-n, ahol fixen 50 százaléknál „le van vágva” a mezőny.

Manapság egyébként fiatalabb korban is kezdik a programozás, az algoritmusok tanítását, úgyhogy 15 éves kor alatt is időszerű, hogy legyen egy saját verseny, ahol külön tudnak versenyezni a „nagyoktól”. Mert egyébként az IOI-ra is eljutnak nem ritkán egész fiatal versenyzők.

Mennyire vagy elégedett a magyar eredményekkel?

Maximálisan elégedett vagyok. Kicsit sajnálom Juhász-Molnár Mirkót és Széles Zsombort, mert nagyon közel voltak a bronzéremhez, ami nagy vágyuk is volt – és csak apróságokon múlt. Nekik ez volt az első komolyabb nemzetközi versenyük – és kicsit azon múlt, hogy még tapasztalatlanok voltak. Mirkónál egy apró elindexelésen múlt, Zsombornál is azon, hogy nem szerzett pontot egy feladaton – pedig nagyon kevés pont választotta el őket a bronztól. De az, hogy Görömbey Tomi aranyérmet nyert, fantasztikus -és Sánta Gergő is hozta a formáját.

Hadd tanuljunk kicsit: miken múlhat egy diákolimpia? Milyen hibákon lehet elcsúszni?

Egyrészt természetesen van egy alap, amit tudni kell: az algoritmusokat. És mindig kellenek ötletek a feladatokhoz, egyéni kreativitás. Én azt látom, hogy általában ez a felkészültség megvan – és ezen a szinten már nem ezen múlik. Most már egyre inkább az a véleményem, hogy azon múlik, mennyire van edzésben a versenyző. Ilyen szempontból nagyon hasonlít a diákolimpiák világa a sportokéra. Ha valaki épp nagyon sokat gyakorolt, edzésben van, az egy hatalmas előny.  És az, hogy sikerüljön neki hibamentesen lekódolni a feladatot, mert a hibakereséssel iszonyatos időveszteség keletkezhet. Az idő elég komoly tényező, mert egy feladaton belül több részfeladat van – és nagyon el lehet téveszteni az arányokat. A pontos, gyors kódolás tehát nagyon sokat számít.

Amikor tanítok, én sem mindig ezt az edzői hozzáállást helyezem előtérbe, hiszen általában az algoritmusok érdekes világát mutatom meg nekik, olyan diákoknak is, akik nem feltétlen mennek versenyre. De ezen sok múlik, ezért célzottan kell rámenni erre, egyéni motivációból is.

Szintén sok múlik azon, hogy elolvassa-e mindegyik feladatot, foglalkozik-e minddel – és megszerzi-e a könnyen megszerezhető pontokat. Ez egyfajta versenyzői szövegértés, súlyozás. Ezt is lehet gyakorolni és tudatosítani. Én egyébként máig részt veszek néha egy-egy online versenyeken, hogy edzésben tartsam magam – és magamon is érzem, hogy azon csúszom el a versenyeken, hogy nem csinálom meg a könnyű pontot hozó feladatokat, hanem a nehézben és egyben izgalmasban merülök el.

Ha valaki a híradásainkat olvasva kedvet érez – hogy indulhat el a diákolimpiák felé? Például algoritmusok kapcsán elég lehet az, amit informatika, digitális kultúra órákon megismer? Hangzik el ott bármi erről?

Az iskolában – a szerencsésebb iskolákban – a legalapabb dolgok hangzanak el, például egy maximumkiválasztás. De ez nagyon messze van attól, ami a versenyekhez kell. Ki kell mondani, az döntően egyetemi tananyag, amit mégis középiskolásként kell felfedezni. Sőt, néha az egyetemek sem ezen felépítés szerint tanítják – így végképp nem várható el, hogy digitális kultúra órán erre felkészüljenek. Pedig nem csak a versenyek szempontjából lenne jó, ha mindenkinek lenne egy programozási alapja, egy programozói, algoritmikus gondolkodásmódja, ebbe betekintést nyerhetne.

De ilyen alapok mellett is extra órákra van szükség. Szakkörökön, iskolán kívüli foglalkozásokon lehet megismerkedni ezzel a világgal. Amikor én középiskolás voltam, húsz éve, feljártam Zsakó László tanár úrékhoz az ELTE-re előadásokat hallgatni, vonattal, Győrből, korán reggel. Most már több online szakkör is van – és természetesen a Neumann Társaság Tehetséggondozási Szakosztálya és versenyrendszere még mindig a legjobb alap ehhez. Egyébként én is most hozok létre egy egyesületet, amelyben online szakköröket fogunk tartani – egy fókuszált, kis csapattal.

Reméljük sokat fogunk együttműködni! De most térjünk vissza kicsit Georgiába (régi nevén: Grúziába) és az EJOI-ra. Milyen volt a verseny szervezettsége, hogy éreztétek magatokat ott?

Fantasztikusan. Nagyon tetszett az ország maga, az emberek közvetlensége, kedvessége. Nagyon aranyos kísérőt (guide-ot) kaptunk – ez a diákolimpiák sajátossága, hogy minden csapat kap egy ilyen kalauzt, az ő személyiségén is sok múlik. A verseny szervezettsége is elfogadható volt, de messze nem tökéletes, ezt magyar példákhoz is tudom viszonyítani. A gyakorló időszak (practice session) például másfél órásra volt tervezve, de a gyerekek egy jó része majdnem a végéig nem tudott bejelentkezni a CMS-be, ahol be kellett volna adni a megoldásokat. A szerver erőforrásokat rosszul tervezték meg feltehetően. A másik kellemetlenség a fordításhoz kapcsolódott. Ez is egyfajta diákolimpiai hagyomány, hogy éles versenynap előtt este fordítják le a csapatvezetők a feladatokat, ennek van egy szabálya, folyamata. Már alapból nagyon későn kezdtük ezt a munkát, este tíz felé – és mire véglegesedtek az angol feladatszövegek, mi nagyjából el is készítettük a magyart – úgy hajnali egyre -, de utána órákig tartott, mire kinyomtatták, hogy a csapatvezetők borítékba tegyék és aláírják. Én éjjel háromkor „kidőltem” – és magára hagytam a csapatvezetőnket, Horváth Győzőt.

Végezetül engedj meg egy személyes kérdést: mi volt a legszebb Georgiában?

Nagyon tetszettek a hegyek, a kanyonok. Nagyon sok vízfolyás van, patak, vízesés, egész csodálatos természeti képződmények. Engem a természet nagyon megragadott, az evezés a kanyonokba, a lenyűgöző zöld, ami mindent beborított.