Jövőfókuszú konferenciával ünnepli a #neumann120 évet a Neumann Társaság és a HUN-REN SZTAKI
A kvantumszámítógép, a kvantuminternet rejtelmei és a jövő repülőgépeinek intelligens szárnyaival kapcsolatos kulisszatitkok mellett az is kiderül majd a Neumann Társaság és a HUN-REN SZTAKI 2023. november 15-i Neumann után, szabadon című, előzetes regisztrációt követően ingyenesen látogatható konferenciáján, hogy hogyan szolgálja a városi fák védelmét az MI. A friss, jövőorientált szemléletű előadások közben itt adják át a Neumann Társaság, az IVSZ és az Infotér közös Kovács Attila-díját is, amellyel az Év informatikai újságírójának munkáját ismerik el, továbbá a Neumann Társaság hagyományos díjait az IT kiemelkedő kutatóinak és oktatóinak.
Neumann János 1955-ös cikke, a Can We survive technology? – Túléljük-e a technikát? – soha nem volt olyan aktuális, mint napjainkban, ezért a Neumann Társaság és a HUN-REN SZTAKI 2023. november 15-én 14 órától zajló ünnepi konferenciája a megfontolt technooptimizmus jegyében zajlik majd és arra keresi a választ, hogy az IT-tudások miben segíthetnek a jövő problémáinak megoldásában. A rendezvény előadásai közben díjátadókra is sor kerül: itt adják át a helyszínen az év informatikai újságírójának a Neumann Társaság, az IVSZ és az Infotér közös Kovács Attila-díját, továbbá a Neumann Társaság hagyományos díjait az IT kiemelkedő kutatóinak és oktatóinak, így a Kemény János-díjat, a Tarján-emlékérmet, a Kalmár-díjat, a Neumann-díjat és az Életműdíjat.
A konferencia nyitóelőadásában Szalay Imre, a Neumann Társaság ügyvezetője foglalja össze a #neumann120 emlékév eseményeit, ezt követően Bacsárdi László, a Kvantuminformatikai Nemzeti Laboratórium projektvezetője avatja be a jelenlévőket nem csupán a kvantumszámítógépek-, de az ezek segítségével zajló kvantumkommunikáció, a szuperbiztonságos kommunikációt biztosító kvantuminternetben rejlő lehetőségekbe. Prezentációjában a mérnök-informatikus előadó körbejárja a kapcsolódó technológiák fejlettségi szintjét és bemutatja a Kvantuminformatikai Nemzeti Laboratórium legfontosabb kutatási irányait is a területen.
Lovas Róbert, a HUN-REN SZTAKI igazgatóhelyettese az egyik legjelentősebb hazai informatikai kutatási infrastruktúra, az HUN-REN Felhő kialakításáról és működtetéséről tart előadást. Prezentációjából az érdeklődők megismerkedhetnek még a Magyar Kutatási Hálózat tudományos felhőjének alkalmazási területeivel, nemzetközi beágyazódásával, valamint néhány kiemelt kapcsolódó kutatási eredménnyel is.
Szűcs Endre, a mikrozöldeket és fűszernövények beltéri termesztésére specializálódott bedrock.farm talapítójának előadásában elmagyarázza annak az okát, hogy miért van szükség egyre több szenzorra és gépre a belső értékében egyre kevesebbet adó ehető növényeink körül.
A mikrozöldek után a városi fák védelme lesz a téma: Fekete Gyula, a GreeHill társalapítójának előadásából kiderül van, hogyan lehet 3D adatokat gyűjtő LIDAR-ral szerelt mérőautó és a mesterséges intelligencia célzottan fejlesztett modelljeivel néhány hónap alatt felmérni a nagyvárosok faállományát. Ezek ugyanis más élőlényekhez hasonlóan komolyan megérzik a drasztikusan változó környezeti hatásokat, miközben szerepük az urbánus környezetben egyre fontosabb.
Végül Vanek Bálint, a HUN-REN SZTAKI igazgatóhelyettesének előadásából a jelenlévők megismerhetik a modern repülőipari trendeket és a repülőgépek matematikai modellezésének, a modell alapú szabályozás tervezésnek, valamint az ehhez kapcsolódó multidiszciplináris tervezés optimalizáció (MDO) jelenlegi kutatási irányait. Mindezek mellett előadásában ismerteti az általa koordinált, a jövő repülőgépeiben alkalmazható technológiák kifejlesztését célzó FLEXOP és FliPASED H2020-as projektek, valamint a szintén SZTAKI-ból irányított Autonóm Rendszerek Nemzeti Laboratórium érdekes eredményeit.
A Neumann után, szabadon konferencia részletes programja
Időpont: 2023. november 15-én 14 órától
Helyszín: HUN-REN SZTAKI, Budapest, Kende u. 13-17, 1111 (térkép)
A konferencián való részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációt igényel, amit ezen az oldalon lehet elvégezni.
Program:
- Szalay Imre, Neumann Társaság - Nyitóelőadás a #neumann120 emlékévről
- Bacsárdi László, BME VIK, Kvantuminformatikai Nemzeti Laboratórium - Fejlődő kvantumtechnológia: kvantumszámítógéptől a kvantuminternetig
- Lovas Róbert, a HUN-REN SZTAKI igazgatóhelyettese - Felhő: erre varrj gombot!
- Szűcs Endre, a bedrock.farm alapítója - Technológia eszi-e meg előlünk az ízeket?
- Fekete Gyula, a GreeHill társalapítója - “Kodak-pillanat” a városi fák kezelésében - az AI szerepe a jövő faápolásában
- Vanek Bálint, a HUN-REN SZTAKI igazgatóhelyettese - Miként csökkenthetjük a jövő generációs repülőgépek üzemanyag fogyasztását aktív szabályozási módszerekkel?
- Az előadások között: a Neumann Társaság, az IVSZ és az Infotér közös Kovács Attila-díjának átadása az év informatikai újságírójának, továbbá a Neumann Társaság hagyományos díjainak átadása.