Az ELTE csapata kiváló helyezést ért el az ICPC világverseny döntőjén
A verseny honlapja szerint az ICPC (International Collegiate Programming Contest) egy algoritmikus programozási verseny egyetemisták számára, mely a legrégebbi egyszersmind legrangosabb programozási verseny. Az egyetemüket képviselő háromfős csapatok valós problémák megoldásán dolgoznak, elősegítve az együttműködést, a kreativitást, az innovációt és a nyomás alatti teljesítőképességet. A csapatok a tréning és a verseny révén is kihívást jelentenek egymásnak, magasabbra téve a lécet.
A megmérettetés elősegíti a kreativitást, a csapatmunkát és az innovációt az új megoldások készítése során, és a versenyzők nyomás alatti teljesítőképességét is teszteli.
Magyarországot az ELTE csapata képviselte, Gyimesi Péter, Varga Péter és Nádor Benedek személyében, a csapat kísérője Nikházy László és Németh Zsolt volt.
A 48th ICPC World Finals világdöntőn a 141 indulóból az ELTE csapata az előkelő 24. helyen végzett, megelőzve olyan egyetemekét, mint például az École Normale Supérieure de Paris, a University of Cambridge vagy a Szentpétervári ITMO Egyetem. A versenyt idén Asztana (Kazahsztán) rendezte. A helyezések ranglistája itt tekinthető meg.
A Neumann Társaság büszke egykori tehetséggondozottaira! Gyimesi Péter és Varga Péter az ELTE IK és a Neumann Társaság Tehetséggondozási szakosztálya közös műhelyének égisze alatt „nevelkedett” egykori diákolimpikonjaink.
Gyimesi Péter a Nemes Tihamér programozási versenyen és az OKTV-n is bizonyított, a 2018-as CEOI bronz-, a 2020-as IOI ezüstérmese. Varga Péter a 2020. évi RMI ezüstérmese, valamint a 2021-es IOI bronzérmese volt. Mára, egyetemistaként ők is részt vesznek a tehetséggondozásban, legfőképp feladat-kidolgozóként.
A versenyzőknek szívből gratulálunk!