Az évkezdés mindig alkalmat ad a visszatekintésre is. Számunkra, az informatikus szakma képviselői, a Neumann Társaság tagjai számára így az év kezdetén mindenképpen tanulságos, hogy milyen IT infrastruktúra eredményeket lát a világ meghatározónak.
Egy érdekes összeállításból kiemeltük, mely IT projektek voltak a legnagyobb hatással a világra az elmúlt 50 évben.

Hely

Szent-Györgyi Albert Agora, Szeged, Kálvária sgt. 23.

Dátum

Színes programokkal várja a gyerekeket, családokat az Agora!

A nap folyamán múzeumunkban a TÖLTŐDJ FEL! A villamosság térhódítása technikatörténeti kiállítás és a videójáték terem várja az érdeklődőket.

 

Görbe László és Szalay Imre gondolatai

Méltó helyen, a Piarista Múzeumban nyitottuk meg GSM - Generációk Saját Mobiljai című kiállításunkat november 28-án.

A Neumann Társaság szakmai közössége, az Informatikatörténeti Fórum (ITF) újabb hazai sikertörténet bemutatását szervezte meg. Az Óbudai Egyetemen 2019. november 8-án a 30 éves Recognita története került terítékre: ahogy az egy személyes, részmunkaidős ötletből, kutatásból virágzó cég, a hazai innovációk közül elsőként felvásárlási célpont lett.

Mobiltörténeti kiállítás nyílik a Piarista Múzeumban

Hely

Piarista Múzeum, Budapest, Piarista u. 1., 1052

Dátum

Budapest, 2019. november 22. - A közelmúltban „GSM - Generációk Saját Mobiljai” címmel rendezett időszaki kiállítást a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) a Vodafone Magyarország Alapítvány támogatásával a Neumann Társaság múzeumában (NJSZT ITK, Szeged) a magyarországi GSM mobilszolgáltatás 25 éves évfordulója alkalmából. A tárlat ősszel a túrkevei Finta Múzeumban vendégszerepelt, november végétől pedig budapesti helyszínen is, a Piarista Múzeumban (1052 Budapest, Piarista u. 1.) három hónapon át megtekinthető lesz.

Az Informatikatörténeti Fórum 2019 október 28-ára meghívta a NJSZT-szervezetek vezetőit, az érdeklődőket egy találkozóra.

A találkozó célja bemutatni az iTF honlapot: ennek keretében végigmentünk a honlapon, és beszámoltunk a fejlesztés, működtetés  körülményeiről. A másik célunk: párbeszédet folytatni, javaslatokat kapni, hogy a honlap még sikeresebb legyen.

Európai országként először Magyarország nyerte el a World Robot Olympiad világverseny rendezésének jogát. A verseny házigazdájaként Győr több mint 420 csapat 1200 versenyzőjét látta vendégül november 8. és 10. között.  A WRO szakmai partnereként a Neumann Társaság is szakmai támogatója volt a világeseménynek, a verseny alatt pedig standdal volt jelen, valamint közreműködött a világversenyhez kapcsolódó Kódolás a köznevelésben konferencián is.

A mi Bogarunkat nem a Volkswagen gyártotta, mégis helye volt a Taxi Expón.

 

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara meghívására a Neumann Társaság izgalmas kamarakiállítással kötötte össze a jövőt a múlttal a Vasúttörténeti Parkban rendezett Taxi Expo 2019 és Digitális Kiállításon.

Hely

Óbudai Egyetem (1034 Budapest, Bécsi út 96/B) F01 terem.

Dátum

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatikatörténeti Fórumának vezetősége nevében tisztelettel meghívom Nagy Számítástechnikai Műhelyek sorozatunk következő rendezvényére, melynek témája

A 30 éves Recognita története.

A részletes programot a Meghívó tartalmazza.

Időpont: 2019. november 8. (péntek) 14 óra

Beszámolónk a Kürt cég 30 évéről tartott, izgalmas konferenciáról.