Oszika és a cuppanós telefon - az MNB műhelytitkai

Minden műhelynek megvannak a maga titkai, sőt! a saját nyelve is – ezt bizonyítja számomra az NJSZT Informatikatörténeti Fórum (ITF) nagy számítástechnikai szakmai műhelyeket bemutató sorozata, melynek legutóbbi része nem kisebb intézmény, mint a Magyar Nemzeti Bank műhelytitkaiba engedett betekintést. Az április 20-án, az Óbudai Egyetemen tartott találkozón Tick József, az NJSZT ITF elnöke kiemelte: ezek a találkozók azért is fontosak, mert az „ezüsthajú generáció egymásra talál”, azaz több évtizeddel ezelőtti kollégák találkoznak újra egymással – s találkozásukat, előadásaikat meg is örökítjük, ennek immár hatalmasra terebélyesedett adatbázisa a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság egyik digitális értéke.

A Nemzeti Bankról szóló előadásokat Szamosi László nyitotta, aki a hatvanas években megtett kezdeti lépéseket mutatta be, egész addig, hogy képletesen és valóban is „falat kellett bontani” ahhoz, hogy beférjen a számítógép a bank épületébe. Dr. Kovács Péter az MNB megújulásában, informatikai megerősítésében Kádár Iván nagyon pozitív szerepét emelte ki. A tudós 1973-ban került a bankhoz, Kovács Péter pedig a helyettese volt. Mindketten fontos szerepet töltöttek be a már akkor is létező – idén 50 éves -  NJSZT-nél, melynek Kádár Iván az első főtitkára volt, míg Kovács Péter az IFIP nemzetközi szervezettel való kapcsolatban jeleskedett.

„Véletlenül megnyomott valaki egy piros gombot – és a VI. kerületben egész éjjel áramszünet volt.” – ezt már a remek humorú Márk Péter idézte fel, az ő előadásából – és Varga Gyula és Wittmann György előadásaiból is sokoldalúan ismerhettük meg az 1969-től kezdődő, számítógépes időszakot, amikor a Honeywell számítógépei forradalmasították a területet a Nemzeti Bankban. Az első, több millió dollár értékű példány 128 Kbájt ferrit memóriával rendelkezett, négy lemezegysége pakkonként 7 megabájt kapacitású volt – az pedig valódi katasztrófát okozott, amikor egy lyukkártya csomag leesett a földre – ezt már Wittmann György idézte fel.

Az 1976-ban megjelenő Honeywell H-66-os már 8 terminál kezelésére is alkalmas volt, így minden programozói szobába jutott terminál. A 100 megabájtos diszkei is szintlépést jelentettek. „Semmivel össze nem hasonlítható élmény, amikor a millió dolláros gép felállt és elkezdett működni” – ezzel már saját pályáját jellemezte Wittmann György a nagygépes időkből. Szintén az ő későbbi előadása mutatta be a Bank SWIFT nemzetközi hálózathoz való, igen jelentős lépésnek számító csatlakozását is.

Fazekas László rendkívül érdekes előadásából elénk tárult, hogy jelentek meg a nagygépek mellett a mikroszámítógépek is. Míg a többiek Cobol nyelven, Fazekas Fortranban, majd Basicben programozott, ezért az ő feladata volt a BASIC nyelven programozható, aprócska számítógépek banki célú felhasználása: 1983-ban a HT PTA-4000 zsebszámítógépet – a Sharp PC-1500 Híradástechnikai Szövetkezetnél készült licencét – valutaváltó programmal látta el: a kicsiny gépet ötven bankfiókban használták, külön előnye volt a nyomtatója, amely ki is nyomtatta a bizonylatot.

A népszerű Commodore-64 beszerzésében is élen járt az MNB, a házi számítógép eleinte főleg oktatási célt szolgált – nemcsak kollégáknak, de gyerekeknek is, akiknek nyári táborokat is szervezett a bank, egészen 1989-ig. A C64, bár sokan játékgépként ismerik, üzleti célokat is szolgált, például kamatszámításokhoz alkalmazták. A Commodore erősebb, professzionálisabb gépét, a C610-et pedig 1984-től 88-ig egy egyéni behozatali engedélyeket támogató programhoz, a deviza engedélyezés támogatásában alkalmazták.

Fazekas László előadásából kiderült az is, hogy jelentek meg az első IBM PC-klónok – eleinte a Commodore PC-10 – melyek mellett a Lotus szövegszerkesztők és táblázatkezelők, a GW BASIC programozási nyelv és a dBase, Clipper adatbázis kezelők az irodai jellegű feladatokat is forradalmasították. Előadásából a nyolcvanas évek világa tárult elénk: nemcsak a masinák, de a keletről nyugat felé evickélni igyekvő Magyarország hangulata is.

„Úgy kell kialakítani a rendszert, hogy a legstupidabb user is megértse” – ezt a bölcsességet már Mizsák Márta idézte fel, ahogy a „szokvány erősebb, mint a törvény” mondást is. Beszédéből megismerhettük az internetes bankolás elődjét, az 1979 és 85 között használt cash connectort, amelyhez termopapírt (hőpapírt) és „cuppanós telefont” (azaz akusztikus modemet és arra helyezhető telefonkagylót) használtak.

A géphez a hőpapír bécsi beszerzése is kihívást jelentett akkoriban. Mizsák Márta számos más érdekes konstrukciót is bemutatott. Számomra újdonság volt, hogy az MNB-nél IBM 5100-as modellt is használtak (ezt a nagy értékű asztali /vagy inkább íróasztalnyi/ számítógépet sokan az IBM PC-család és így a személyi számítógép ősének tartják). Ráadásul az 5100-ast egy FACIT lyukszalag lyukasztóval és szovjet Junoszty (!) kistévével alakították jól használható konfigurációvá.

A további előadásokban Varga Gyula az OSZIKA rendszert mutatta be – a vidéki banki informatika számára fontos rendszer neve: Olivetti Szimulációkiváltó Alrendszer, bár kétségtelen tény, hogy volt egy névrokona is, Hegedűs Oszkár bankfiók igazgató…

Borkuti Endre a „mütyürkézés” avagy „mütyűrözés”, azaz a bizonylatcsoportosításnál, ellenőrzésnél, adatrögzítésnél használt eszközök fejlődési ívét festette fel.

„Artézi kút mélységű tisztelettel” – így köszöntötte a jelenlévőket Mersich Tibor, aki stand up comedy-nek is beillő showjában a számítógépes rendszerek alkalmazásának tapasztalataiból szemezgetett az MNB vidéki szervezetében. A 60-as évekből indult, amikor a hardvert még az Olivetti összeadógép, az Ascota könyvelőgép és a Calcorex szorzógép jelentette – a fénypont pedig egy telebillentyűs szorzógép volt, amely a „tizedespontot magától adta.” Előadását sok korhű poénnal gazdagította az 1968 utáni időszakról, amikor „a GMK-k szaporodtak, a kmk-k csökkentek” – persze e poénok értéséhez tudni kell, hogy a gmk gazdasági munkaközösséget, a kmk közveszélyes munkakerülőt jelentett az államszocializmus világában. „Meglátta, milyen tempó van nálunk, mindjárt ki is lépett” – emlékezett egy kevéssé hatékony munkatársra abból az időből, amikor olyan feladatokat is kaptak, amivel „pénz is járt, nem csak a szégyen.”

A pompás hangulatú délután végén – meglepetésként – Jeszenszky Sándor, az Elektrotechnikai Múzeum nyugalmazott igazgatója lépett mikrofonhoz. Ő még messzebb utazott az időben, a 40-es évekbe, amikor Argentínának komoly adóssága volt Magyarország felé. Ennek rendezésére az MNB egy tisztviselőt küldött a dél-amerikai országba, akit pár év után, mikor hazatért, az Államvédelmi Hatóság kémkedés vádjával letartóztatott. A börtönből Jeszenszky Sándor édesapja mentette ki – hangsúlyozva, hogy az illető külföldi tartózkodása népgazdasági érdek volt – s ezért hálából kapott egy Argentínából származó Nestler logarlécet, melyet most a fia Kutor László gyűjteményének ajándékozott. S hogy ki volt az édesapa? Jeszenszky Ferenc jogász, a forint egyik bevezetője, a Magyar Nemzeti Bank vezérigazgatója 1946 és 52 között…

Ilyen különleges találkozásokra is lehetőséget ad az NJSZT ITF konferenciasorozata, többek között arra is, hogy a 93 éves Pulai Miklóst is körünkben köszönthessük, aki a Magyar Nemzeti Bank vezetésében az informatikai terület főnöke és fő támogatója volt. És arra is, hogy megemlékezzünk az NJSZT-ben is nagyon fontos szerepeket betöltő Vasvári Györgyről, aki 1983-tól 1989-ig a Magyar Nemzeti Bank Számítóközpontjának vezetőjeként a számítógépek üzemeltetésével és a bankrendszert kiszolgáló számítógépes hálózat előkészítésével foglalkozott, majd a Giro Elszámolásforgalmi Központ Rt létrehozója és vezérigazgatója volt.

Rá és a banki informatika más úttörőire méltón emlékezett ez a délután, melynek előadásai hamarosan elérhetőek lesznek az ITF oldalán. 

Képes Gábor