• Pontosan hatvan évvel ezelőtt, 1959. január 21-én számolt be az Esti Hírlap az első magyar elektronikus számítógép (korabeli szóhasználattal: „számológép”), az M-3 elkészültéről.

    Esti Hírlap beszámolója az első magyar számítógépről

    Ez igazán kerek évforduló, a magyar informatika születésnapja.

  • Az Európai Unió által is támogatott ECDL, a világon egységesen használható számítógép-használói jogosítvány birtokosai informatikai írástudásukat igazolhatják a világ közel százötven országában. Magyarországon 1997 óta lehet ECDL-vizsgát tenni, az elmúlt több mint két évtizedben a programot koordináló Neumann János Számítógép-tudományi Társaság a technológia fejlődéséhez igazodva folyamatosan átdolgozta, és jelenleg is frissíti a képzés alapját képező oktatási anyagot.

  • A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Baranyai Területi Szervezete és a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kar harmadik alkalommal rendezte meg a Prograce programozó versenyt. A verseny három fős csapatverseny volt, amelyre 21 csapat jelentkezett. A megmérettetésen középiskolai diákok és egyetemi hallgatók vettek részt.

    Érdekesség, hogy idén egy külhoni magyar csapat is részt vett a versenyen és volt egy csak lányokból álló csapat is.

  • NJSZT logóKedves Barátunk!

    Közeledik a Karácsony, az év vége, mindenki készül a pihenésre, a családdal töltött időre. A tartalmas téli napokhoz mi is szeretnénk hozzájárulni.

  • Addig élsz, amíg emlékeznek rád – valljuk. A ma 6 évvel ezelőtt elhunyt Kovács Győző a szívünkben él tehát. Ő volt az a csodálatos figura, aki bejárta a világot Novoszibirszktől Princetonig, az Északi-sarktól az ausztrál sivatagig, de pontosan tudta: hozzánk, a Báthori utcába mindig hazatérhet.

    És jött is, beviharzott – és akkor nem lehetett másra figyelni, csak rá.

  • - eSzolgáltatások az eHétköznapok világában -

    Hogyan kommunikál az informatikus a felhasználói világgal? Mi volna a közös nyelv? címmel és az Alapfogalmak értelmezése a szakmában és a mindennapokban alcímmel az NJSZT e-szolgáltatások minősége és eHétköznapok szakosztályai közös programot szerveztek 2018 december 10-én délutánra.

  • Idei utolsó, de a területi szervezeteink közötti vándorlásban első helyszínén, Bács-Kiskun megyében, Kiskőrösön nyitott újra NJSZT50 kiállításunk december 14-én. A legnagyobb magyar írástudó, Petőfi Sándor szülőházától pár lépésnyire, a Petőfi Művelődési Központban találkozhatnak a digitális írástudás, az informatikai kultúra legrégebbi magyar tudományos egyesületének világával az érdeklődők.

  • Hely

    Petőfi Művelődési Központ, Kiskőrös, Petőfi Sándor út 4.

    Dátum

    A 300 éves Kiskőrös köszönti az idén 50 éves Neumann János Számítógép-tudományi Társaságot.

    A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Bács-Kiskun megyei Területi Szervezete és az NJSZT Térinformatikai Szakosztálya közös szervezésben konferenciával és kiállítás megnyitóval ünneplik a Társaságot.

    A konferencia programja:

    Konferencia: 10.00 – 11.45

    •    Megnyitó: Domonyi László, Kiskőrös Város polgármestere

  • hódAzt szeretnénk, hogy érdeklődő, lelkes informatikusok legyetek, hogy a Társaságunk következő ötven évében is számíthassunk Rátok!” – mondta Miltényi Gábor, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság ügyvezetőigazgató-helyettese a HÓDítsuk meg a biteket informatikai verseny

  • Rendhagyó film- és könyvbemutatót tartott a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatikatörténeti Fóruma az Óbudai Egyetemen. A december 6-án, nagy érdeklődés mellett megrendezett bemutató (és dedikálás) ugyanis alkalmazott némi „időeltolódást”. A könyv – Wisinger István Egy elme az örökkévalóságnak című regényes Neumann-életrajza – friss, idén ősszel jelent meg, míg a film, Dénes Gábor Neumann-portréja 34 éves, 1984-ben mutatták be.

  • Az NJSZT idén immár tizenkettedik alkalommal rendezte meg a Digitális Esélyegyenlőség konferenciát, a Mester és MI - Neumanntól a blokkláncig és tovább... címmel. Hagyományainkhoz híven a konferenciát online is követhették.

    Az előadások videóit természetesen idén is elérhetővé tesszük:

    10.00-10.25 Wisinger István főiskolai tanár, újságíró, média szociológus: Neumann János, a jövő mérnöke

  • November 29-én megtartotta első plenáris ülését a Mesterséges Intelligencia Koalíció, melynek a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság is alapító tagja. Az ülés résztvevőit Palkovics László innovációs és technológiai miniszter köszöntötte.

  • Múlt hét csütörtökön, november 29-én tanácsülést tartott Berlinben a CEPIS, az Európai Professzionális Informatikai Társaságok Tanácsa. A jelentős múltú – és jövőjű – nemzetközi szervezetben a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) képviseli hazánkat.

    Az NJSZT képviseletében Alföldi István ügyvezető igazgató vett részt a tanácskozáson, ahol számos fontos kérdésről, többek között a digitális írástudás, az ECDL ügyéről is szó esett, melyben az NJSZT nemzetközi rangot vívott ki.

  • Szeged után Budapesten november 13-án nyitottuk meg a más tárlatokon eddig nem látható, egyedi ritkaságokat tartalmazó kiállításunkat a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság első fél évszázadáról.

    Az informatikatörténet szerelmeseinek és a Társaságunk múltja, jelene és jövője iránt érdeklődőknek egyaránt izgalmas tárlat a budapesti Zipernowsky Tudományok és Művészetek Házában (Bartók Béla út 33.) ingyenesen látogatható.

  • A Mester és tanítványai – akár ezt a címet is adhatnánk a november 27-én rendezett Digitális Esélyegyenlőség konferenciánkról szóló cikknek, hiszen Neumann János életműve, máig ható gondolatai behálózták az előadásokat és az egész világunkat. Az idén 50 éves jubileumát ünnepelő Neumann János Számítógép-tudományi Társaság tizenkettedik DE!-konferenciáját tartotta meg, az immár megszokottan teltházas, sikeres eseménynek ismét az idén százéves Danubius Hotel Gellért adott helyet.

  • 2018. november 27-én, a tizenkettedik Digitális Esélyegyenlőség konferencián, ünnepélyes keretek között került sor az NJSZT 2018. évi díjainak átadására. A kitüntetéseket Dr. Beck György, a Társaság elnöke és Alföldi István, a Társaság ügyvezető igazgatója adta át.

  • A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság szakmai közössége, a Magyar Fuzzy Társaság minden évben díjat adományoz a kutatói teljesítmény elismerésére.

    Az idei évben Fiatal Kutatói pályázat került kiírásra, melynek elbírálása elsősorban a publikációs tevékenység alapján történt,ez alapján a díjat Kuti József kapta meg.

  • Hely

    Zipernowsky Tudományok és Művészetek Háza, Budapest, Bartók Béla út 33.

    Dátum

    NJSZT50 logóEgy kiállítás, amely egyszerre szól múltról, jelenről és jövőről

    Lemaradt az NJSZT50 kiállításról Szegeden? Nem jutott el a budapesti megnyitóra sem? És hétköznap sincs ideje kiállítást nézni? Ne hagyja ki a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság történetét és küldetését bemutató, különleges tárlatot!

  • Hely

    Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, I. épület, (Magyar tudósok körútja 2.) B. 210-es terem

    Dátum

    Hogyan kommunikál az informatikus a felhasználói világgal? Mi volna a közös nyelv?
    Alapfogalmak értelmezése, a szakmában és a mindennapokban.

    A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság
    e-szolgáltatások minősége
    és e-Hétköznapok szakosztályai közös
    programja

    Program:

    17.00-17.00  Megnyitó

    Talyigás Judit, az eHétköznapok szakosztály elnöke

  • Hely

    Lurdy Konferencia-és Rendezvényközpont 1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 12-14.

    Dátum

    Novemberben nyolcvanharmadik alkalommal rendezik meg az "Információvédelem menedzselése" szakmai fórumot. A 2018. november 21-i eseményt szervező Hétpecsét Információbiztonsági Egyesület elsősorban az informatikai biztonság felelőseire számít - IT biztonsági szakemberek, IT biztonsági vezetőkre, szakemberekre, rendszergazdákra -, valamint a téma iránt érdeklődőkre. A rendezvény egyaránt érinti a köz-és versenyszféra szereplőit!