Tudományos útkeresés: Egy elsőéves hallgató TDK sikere

Ismerős arcra figyeltem fel a 2023/24-es informatikai versenyeink május 23-i díjátadó ünnepségén, az ELTE Informatikai Karán. A fiatalember a regisztrációs pultnál segédkezett a díjazottak útbaigazításán. Miután elült a tumultus, lehetőségem lett rákérdezni, honnan ismerhetem, és akkor esett le, hogy ő egy régi versenyzőnk, Bagladi Milán Zsolt, aki jelenleg már az ELTE IK elsőéves hallgatója, a programtervező informatikus alapképzésen.

Megörültem a viszontlátásnak, hiszen köztudott, sok általunk gondozott tehetség folytatja külföldön felsőfokú tanulmányait. És Milán derűvel és meglepően hamar kötélnek állt, hogy interjút adjon eddigi pályafutásáról és terveiről.

Mikor és hogyan kezdődött az érdeklődésed az informatika iránt? Minek és kinek köszönhetően? Milyen háttérből érkeztél?

Az informatika nem családi indíttatás, mert a szüleim jogászok, ráadásul első generációs értelmiségiek. Lentiben, a szlovén határhoz közel jártam általános iskolába, és már ez idő tájt is indultam informatikai versenyeken, többek között a LOGO-n. Itt találkoztam Erdősné Dr. Németh Ágnes tanárnővel (a Neumann Társaság tehetséggondozásért felelős alelnöke), aki kapacitált, hogy a középiskolát Nagykanizsán kezdjem, a Batthyány Lajos Gimnáziumban, ahol akkoriban ő is tanított. Nagyon örülök, hogy hajlottam rá, mert Ági néninek nagy érdeme van abban, hogy idáig juthattam. Ő készített fel tizedikben az emelt szintű informatikai érettségire is, és foglalkozott velem a különböző versenyekre – Nemes Tihamér és mindkét informatikai OKTV – való felkészülésben.

Ugyancsak hálával tartozom Erdős Gábor tanár úrnak is, aki matematika tanárom volt, és természetesen a szüleimnek is, akik a szándékaimat mindvégig támogatták és mindig mellettem álltak. Egyébként csak elsőre tűnik úgy, hogy messze esett az alma a fájától, mert a jogszabályok értelmezéséhez logikára, matematikai érzékre is szükség van. Minimálisan engem is érdekel a jog, az a véleményem, hogy a jövő informatikájában a két szakma kéz a kézben fog járni és át is fog alakulni: az AI-vezérelte világban olyan adatbiztonsági sztenderdek lesznek, melyek során nem baj, ha a jogász némileg képzett az IT-szakterületen, és fordítva.

Nem aggódsz a technológiaiipari óriások tömeges leépítései miatt, melyekről tavaly hallhattunk?

Nem. Én azt gondolom, azok kerülnek elsősorban veszélybe, akik munkáját a ChatGPT is el tudja látni. A mesterséges intelligencia támogatásával például egy szerződés megszövegezése pillanatok műve – talán ehhez a jövőben nem is lesz szükség jogászra. De az általános megoldások megtalálásához, tehát a problémák modellezéséhez továbbra is emberi tevékenységre lesz szükség. Én a magas hozzáadott érték tartalmú Modellező szakirányon szeretnék majd továbbtanulni. Az egyetemen és a Neumann Társaság programjain megszerzett tudással felvértezve bízom benne, hogy az ilyen jellegű veszélyek nem fenyegetnek.

Az ELTE díjátadón találkozhattál a nálad 5-10 évvel fiatalabbakkal, hiszen nekik segítettél. Hogy látod, mások-e és ha igen, miben mások a „mai” gyerekek a te generációdhoz képest? És miben mások a mai versenyfeladatok? Te is részt veszel a tehetséggondozásban?

Nem biztos, hogy ez egy olyan távlat, amit meg tudok ítélni, még én is csak 19 éves vagyok. A saját generációmat is digitális bennszülöttként érzékelem, hiszen meglehetősen ifjú koromban, párévesen találkozhattam az okoseszközökkel – ennek ellenére 5-10 percnél többet nem szoktam egyhuzamban közösségi oldalakon tölteni. A mostani gyerekek hozzánk képest is „különösen bennszülöttek”, hiszen ők a digitális kultúra alkalmazási területét tekintve professzionális tudásszintről indulnak. Ugyanakkor én azt tapasztalom, hogy sokukból hiányzik az igazi motiváció. Én ezt annak tudom be, hogy a Tik-Tok, az Insta stb. nyújtja számukra a pezsgést és a lendületet, nem pedig egyfajta belső motiváció, hogy fejlődjenek. Ettől függetlenül igaz az, hogy a tehetséggondozásnak mindenkor helye van, és vallom, hogy mindenkiben fel lehet kelteni a tudás iránti vágyat. A versenyeken jól szereplő tanulókra pedig különösen igaz, hogy ők szakmailag roppant felkészültek és szenvedéllyel keresik a fejlődési lehetőségeket.

Úgy vélem, a feladatok színvonala, nehézsége változatlan. Fiatalságom dacára igyekszem közreműködni abban, hogy Zsakó tanár úr öröksége, eszménye tovább éljen a versenyek során. Zsakó tanár úr – súlyos betegsége ellenére – még az idei Nemes Tihamér versenyen és az OKTV-n is közreműködött, mindannyian hálásak vagyunk a segítségéért. A versenyen kellenek a könnyű példák is, hogy mindenkinek legyen sikerélménye. Persze nehéz feladatokat is ki kell tűzni, mert az méri fel a valós tudást.

Én is jártam Zsakó László tanár úr online felkészítőjére és Nikházy László tanár úr szakköreinek is gyakori résztvevője voltam. Nagyon hálás vagyok a munkájukért.

Ági néni és Nikházy tanár úr felkérésére én is bekapcsolódtam a Nemes Tihamér Verseny és a Kódkupa feladatkitűzésébe, és a döntőn is segédkeztem a lebonyolításban. A nemrégiben megrendezett Nemzetközi Mesterséges Intelligencia Diákolimpia (IOAI) magyarországi selejtezőjén szervezőként vehettem részt. Nagyon hasznos belelátni a szervezői oldalról is egy versenybe: számos tapasztalattal lettem gazdagabb e lehetőségeknek köszönhetően.

Tavaly év végén segítettem az Ági néni által szervezett HUAWEI Study Camp rendezvényen, ahová a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiáról (IOI) jöttek gyerekek a világ minden tájáról. A cél az volt, hogy a résztvevők ismerjék meg egymást – ez egyfajta közösségépítő tábor volt szakmai programokkal megtűzdelve.

Sok versenyzőtársad külföldi egyetemen tanul tovább. Te milyen megfontolásból maradtál itthon?

Ez egy sokszorosan összetett kérdés, hadd gondolkodjam el a válaszon egy kicsit… Azt hiszem, számomra az elsődleges szempont a meglévő kapcsolati hálóm megtartása és továbbépítése volt. Hiszen már a gimnáziumban is jártam informatikai versenyekre, táborokba és foglalkozásokra, és ezek középpontja Magyarországon a Neumann Társaság és az ELTE közös tehetséggondozási műhelye. Azt gondolom, hogy ha külföldi egyetemen folytattam volna, a képzés jelentős idejét az tette volna ki, hogy felépítsek egy szakmai kapcsolatrendszert, emiatt sokkal kevesebb lehetőségem maradt volna, különös tekintettel a kutatási projektekre.

Miért, az ELTE-n már elsőévesként belefoghattál egy kutatásba?

Igen, és az eredményére is nagyon büszke vagyok. A tudományos munkát a cikkek, dolgozatok mérik igazán. Dr. Gulyás László – a Neumann Társaság alelnöke és a Mesterséges Intelligencia szakosztály elnöke –– segítségével megpályáztam és elnyertem az Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP) kutatói ösztöndíjpályázatát.

A kutatás „A mesterséges intelligencia felhasználása emberi karjelzések értelmezésében” címet viselte, témavezetője Dr. Gulyás László. A dolgozat gyakorlati haszna a rendőri karjelzések önvezető autók általi értelmezésében vagy a vasúti karjelzések felismerésében testesül meg. A kutatásból TDK dolgozatot is írtam, mely a 2024 tavaszi TDK konferencián II. díjat kapott, egyszersmind a BKK különdíját is elnyertem – és a bizottság a dolgozatot OTDK-ra javasolta. Itt is szeretném kifejezni a köszönetet Lacinak a közös munkáért, továbbá Szalay Gergőnek a mentorálásért.

Gratulálok! Van-e összevetésed arról, hogy a külföldön továbbtanulók mit tanulnak mást és másként, mint te?

Informatikai területen nincsen összevetésem, de van egy barátom, aki kémiát tanul. Azt meséli, hogy náluk sokkal több a projekt-csapatmunka. Ezek mind fejlesztik a soft skilleket, az együttműködést, a kommunikációt – talán ez nem kap elég figyelmet mostanában. Nálunk inkább az individualista felfogás az erősebb, kisebb hangsúlyt kap a csapatmunka. Ettől függetlenül az ELTE képzése szakmailag nagyon nívós, mindenki számára bátran tudom ajánlani.

Te mindenesetre kiválóan fejezed ki magad, nagyszerűen társalogsz. A gimnáziumban, ahová jártál, volt alkalom csapatmunkára?

Úgy emlékszem, hogy a szóbeli felelések mellett talán földrajzórán volt még rendszeresen előadásra lehetőség. Továbbá Erdős tanár úrnak köszönhetően volt egy matek próbaérettségi-sorozat a vizsga előtt, ahol a tételekből szóban kellett felelnünk. Az így megszerzett tapasztalat mindenkinek hatalmas segítség volt az érettségin, és ez később nagyon a hasznunkra is vált.

Mik a terveid, mi a jövőképed?

Elsősorban tanulni szeretnék, itt, az egyetemen. Szeretném jó eredménnyel elvégezni az alapképzést, és szívesen segítek a továbbiakban is mindenhol, ahol tudok. Nagyon szeretném folytatni a kutatást (TDK), jövőre is pályázok az Egyetemi Kutatói Ösztöndíjprogramban (EKÖP). Az a tervem, hogy az alapképzés után egy munkahely mellett szeretném a mesterképzést folytatni, valószínűleg azt is itt, az ELTE-n. Az is előfordulhat, hogy a mesterképzést követően doktori iskolába fognék, de ez még nagyon távol van, ezen majd később gondolkodom.

Egy másik távlat. Mit gondolsz, mi lesz veled tíz év múlva?

Több lehetőséget is el tudok képzelni. Az egyik, hogy lesz egy jó ötletem, és arra alapítok egy saját vállalkozást. Az embernek jókora büszkeséget jelent, ha a saját ötletéből keletkezik valami, ami működik, kelendő és értelmes. De azt is el tudom képzelni, hogy egy nagyvállalatnál fogok dolgozni. Sőt, azt is, hogy bent maradok az egyetemen és ott folytatom a munkát. Nagyon szeretem a tudást átadni, főleg, amit én már tudok és értek. Ez nemes és hasznos feladat, továbbá a társadalomnak is jó, ha minél több okos, képzett ember van.

Mi volt a legnehezebb eddigi pályafutásod során?

Minden kezdet nehéz, és ez az iskolákkal sem volt másképp. Ilyenkor az ember nem tudja, mire számítson. Tehát az ismeretlen, a bizonytalan az, ami megnehezíti ezeket a helyzeteket. Így volt ez az első egyetemi félévzárással is. Többet készültem egy ZH-ra, mint az elvárt lett volna – persze a szorgalomból lesz a tudás, tehát ez egyáltalán nem baj. Igyekszem mindig a legjobban teljesíteni, és emiatt magabiztosan megmérettetni magam. De a második félévben már tudom, mire számíthatok, és valamennyire kiismertem a tanáraim habitusát. Ugyanígy aggodalmaskodtam az egyetemi pályafutásom kezdetén is: vajon felvesznek az Eötvös Collegiumba? támogatást nyerek az ÚNKP-n? sikerül egy jó közösségbe kerülnöm?

Ehhez hasonló nehézségnek bizonyult az első gimnáziumi év is, ahol ráadásul a 8-osztályos kisgimnáziumi osztályba kerültem (ők már négy éve együtt tanultak), és a Lentiben megszerzett tudásom jócskán elmaradt az övékétől. Ráadásul kollégista lettem. Csupa új, ismeretlen helyzet. De az ismeretlenből kisidővel ismerős lesz. Sok szorgalommal bepótoltam a hiányokat, és a kollégiumban is beilleszkedtem. Visszatekintve állítom, hogy a középiskolás éveim voltak a legszebbek: Adja Isten, hogy legyen út, hogy visszatérjek.

Melyik versenyt tartottad a legérdekesebbnek, amin indultál?

Nehéz választani. Talán az Info(1)Cupot, mert az a Nemes Tihamér Versenyhez hasonló programozási megmérettetés, csak nemzetközi. Az értékelőkörnyezet ugyanúgy automatikus. Kihívást jelentett, hogy a feladatokat csak angolul adják meg. Egy másik nagy élmény a 2020. évi EJOI, amit Georgia rendezett, és online vehettem részt Nagykanizsáról a nem hivatalos magyar csapat tagjaként. Fontos, életre szóló tapasztalatszerzésnek bizonyult sok okos diáktársammal egyazon teremből nívós feladatokon gondolkodni.

A versenyeken az volt mindig a célom, hogy az elérhető távolságban lévő versenytársaimat legyőzzem – és megbékéljek azzal, hogy vannak nálam okosabbak. Ehhez a gondolathoz hamar hozzá kellett szoktatnom magam, mert a kisgimisek okosabbak voltak, mint én, mikor Lentiből Nagykanizsára kerültem. A tehetségek az elitgimnáziumok környékén összpontosultak (Fazekas, Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium). El kell fogadni: mindenki másban jó. A szakma pedig sokrétű.

Milyen eredményeid vannak az egyetemen?

Igyekszem mindenből jelesre vizsgázni, és ez eddig még meg is valósult. Számomra magammal szemben támasztott belső elvárás, hogy az eredmény „vállalható” legyen. Ez pedig akkor van, amikor büszke vagyok arra, amit véghez vittem és boldogan felvállalom. Büszke vagyok rá, hogy másik két elsőéves társammal – Hartmann Botonddal és Göntér Márkkal – az ELTE ICPC verseny válogatóján az ötödik helyet szereztük meg. Ez elsőévesként nagy sikernek könyvelhető el, másrészt minden SZTE és BME csapatot is megelőztünk – más ELTE-s csapatok mellett. Egyébiránt az első öt helyezett csapat ELTE-s volt, ami tekinthető az ELTE informatikai képzése pudingpróbájának.

Véleményed szerint miben rejlik a titka a nemzetközi informatikai versenyeken a jó magyar szereplésnek – hiszen az élbolyhoz tartozunk.

Szerintem alapvetően a Zsakó László által felépített versenyrendszer szakmai munkájának köszönhetően tartunk ott, ahol. Az ELTE tehetségműhelyében kiváló szakemberek tanítanak, és folyamatos a gondoskodás az utánpótlás-képzésről. Ilyen például Nikházy László Algo Pro Clubja, amelynek én is tagja vagyok. Meleg szívvel javaslom a csatlakozást minden informatika iránt érdeklődő diáknak. A kicsiktől a nagyokig vannak foglalkozások, táborok, online felkészítők. A tehetséggondozásban részt vállalók nagyrésze anno maga is versenyzett, így a saját tapasztalataikból is merítve a legmagasabb szintű tehetséggondozó munkát végzik.

Látom, a tied mellett feltűnik Éles Júlia és Nagy Boglárka, egykori EGOI-diákolimpikonjaink fényképe is. Eszerint ők is kiveszik részüket az utánpótlás-nevelésben. Mit gondolsz a lányok versenyprogramozásban elfoglalt helyéről?

Az IT elég fiús szakma – de nem kellene annak lennie. A lányok is ugyanakkorra esélyekkel indulnak neki. Én személy szerint nagyon örülök annak, hogy egyre több a lány a Nemes Programozási Versenyen és az OKTV-n is. Úgy veszem észre, a lányok behozhatnak más ötleteket, szakmai megoldásokat is. Örülök a lányoknak dedikált informatikai diákolimpiának, az EGOI-nak, hogy ők is megtapasztalhatják, hogyan kell felkészülni egy ilyen megmérettetésre, és az olimpia versenyhangulata páratlan.

Köszönöm szépen az interjút és további sikeres tanulmányokat kívánok!

Dandoy Gabriella