Gulyás László
Dr. Gulyás László, az ELTE Mesterséges Intelligencia Tanszékének docense és az Ipari-Akadémiai Együttműködési Intézet igazgatóhelyettese. Az EIT Digital budapesti csomópontjának korábbi igazgatója évtizedek óta elkötelezett NJSZT-tag, karrierjét 1990-ben a társaság által felkészített diákolimpikonként kezdte. Az akadémiai és az üzleti világ közötti kapcsolattartási tudását fogja tudni kamatoztatni a Társaság érdekében is, valamint folytatja munkáját a mesterséges intelligencia diákolimpiák és a tehetséggondozási alumni területén, hiszen 2021 óta az NJSZT alelnöke és az MI szakosztály elnöke. 2003 és 2015 között az AITIA International Zrt. kutatás-fejlesztési projektekért felelős kutatási igazgatója; a vállalat egyik divíziójának vezetője. A cég a Deloitte Technology Fast 50 listáján a 4 leggyorsabban nővő magyar technológiai cég között szerepelt 2007 és 2010 között (2009-ben első helyen).
Tanulmányait (BSc, MSc, PhD) az ELTÉ-n végezte. 1996 óta foglalkozik komplex társadalmi rendszerek ágens alapú modellezésével, illetve mesterséges intelligenciával. Dolgozott a Közép-európai Egyetemen (CEU), az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetben (SZTAKI), a Harvard Egyetemen, az ELTE-n és az AITIA International Zrt.-ben, illetve tanított az Universitat de Barcelona-n.
Tevékenysége nagyjából egyenlő részben oszlik meg a felsőoktatás, a kutatás és az Információs és Kommunikációs Technológia (ICT) üzleti világa között. Különleges érdeklődése az akadémiai és az üzleti világ közötti kapcsolatok fenntartása és ápolása: a friss tudományos és technológiai eredmények piacra vitelének segítése, illetve az üzleti világ szempontjainak megjelenítése az oktatásban.
100-nál több tudományos közleménye jelent meg és több mint 35 nemzetközi konferencia bírálóbizottságában vett részt. 11 magyar kutatás-fejlesztési pályázat mellett 7 sikeres Európai Uniós kutatási projekt létrehozásában vállalt szerepet. Az Európai Társadalomszimulációs Társaság (ESSA) és az NJSZT tagja. Utóbbiban a Tehetséggondozási, valamint a Mesterséges Intelligencia szakosztály titkáraként vállalt szerepet, különböző időpontokban. Az NJSZT Kemény János-díjának első évi díjazottja (2001).
1990-ben és 1991-ben a Nemzetközi Informatikai Diákolimpián résztvevő magyar csapat egykori tagja (bronzérem). Később egy évtizedig az olimpiai csapattagok egyik felkészítő tanára, kétszer csapatvezető helyettes. A Nemes Tihamér Országos Informatikai Tanulmányi Verseny szervezőbizottságának tagja 1991 és 2006 között.
Gulyás László 2021 óta az NJSZT alelnöke és az MI szakosztály elnöke.