Utazás az Időutazásban

I.

A Neumann János Számítógép–tudományi Társaság Informatikatörténeti Fórumának megújult honlapján (itf.njszt.hu) minden bizonnyal az utóbbi idők egyik legérdekesebb rovata az IDŐUTAZÁS nevet kapta, amely a bevezető ismertető szerint: „egy virtuális tárlatlátogatás…bemutatja azt az utat… amelyet a magyar informatika a kezdetektől fogva napjainkig megtett.”  De mielőtt a vele kapcsolatos élményeimet leírnám, úgy érzem, érdemes előbb gondolatban visszafelé utaznom magánéletemben. 

Annak idején A HÉT című tévéműsor munkatársaként a 70-es évek végén a televízióban elsők között készíthettem riportot „az egész életen át tanulás” témában, amelyet akkor egyfajta „kötelező figyelmeztetésként” vett csak tudomásul a hazai társadalom, semhogy komolyan végiggondolta volna, hogy mivel is jár ez és kire, kikre vonatkozik, mit is jelenthet egyénenként? Én is közéjük tartoztam.

Akkor több diploma birtokában (felsőfokú magyar nyelv és irodalom szakos tanár, valamint könyvtáros, újságíró, szociológus) a riportot ugyan lelkiismeretesen elkészítettem, de magamban legyintettem: „ez már rám aligha vonatkozik", hiszen már túl voltam a 30. születésnapomon.

Aztán jött a számítógép, majd 1980-ban a háromnegyed éves amerikai ösztöndíj a Silicon Valleyben (Szilícium Völgyben), a számítástechnika akkori fővárosában, Palo Altóban, a Stanford University-n és hazatérve azonnal vettem magamnak egy számítógépet, mert rájöttem, hogy ezután az újságírói munkához használt öreg írógépemet, no meg az utált indigót eldobhatom és megszabadulhatok a begépelt cikkek első példányának körülményes javítgatásaitól, és áttérhetek az elektronikus szövegszerkesztésre. Sőt az akkor nekem igen drága Fujitsu nyomtató beszerzésével egyetlen kart meghúzva a leporelló helyett a cikkeket A4-es formátumban is kinyomtathatom, sőt néhány ajándékba kapott programmal nyomdakész állapotban küldhettem be a különféle újságok eltérő formátumú megjelenéséhez igazodva. Ez még a Windows és az Internet előtti időszak volt. Szóval újra tanulni kezdtem, hogy használni tudjunk egy ilyen „csoda masinát”.

Azóta valóban egész életemben egyik témáról a másikra ugorva érdeklődésből, vagy a családom megélhetését biztosítandó folyamatosan a legkülönfélébb dolgokat tanultam. Például azért, hogy 17 tanéven keresztül főiskolán vagy egyetemen taníthassak, hogy megírjam doktori disszertációmat, majd már nyugdíjasként elkezdődött a regényírói (2012) „korszakom”.

Előtte még 1983-ban a 90 éves Szent–Györgyi Albertről és az 1957-ben 54 évesen elhunyt Neumann Jánosról két kollégámmal dokumentumfilmet forgatunk, így alapos hazai felkészülés, azaz tanulás után visszatértem Amerikába. Már ehhez is sok mindent kellett tanulnom, de az akkori tudás kevés volt a tervezett regényes életrajzokhoz. Ezért amikor nekivágtam, hogy egymás után mindkettőről dokumentumregény írjak, az intenzív tanulás felért két újabb „diplomával.”

Szent-Györgyi Albertről írt könyvemhez a „tantárgyak” a biológia, kémia, sejtkutatás, a két világháború közötti, majd a II. világháborús  Magyarország és a háború utáni két év története 1947-ig (SzGY. ekkor hagyta el az országot), különös tekintettel Szeged történetére. Majd a Neumann Jánosról szóló könyv kapcsán például matematikáról, fizikáról, kvantummechanikáról, a számítógép történetéről, az atom- és hidrogénbombáról, a játékelméletről, a sejtautomatáról kellett ismereteket szereznem.

Szóval kiderült, hogy nagyképű legyintésemet és gyanútlan okoskodásokat felülírták a 20. és 21. század rohamléptékű változásai. A könyv egy külön része természetesen érintette a magyar számítástechnika történetének kezdeteit.

II.

Visszatérve a jelenbe, a megújult honlap IDŐUTAZÁS rovatának mozgó címlapja azonnal felkeltette érdeklődésemet, az alatta olvasható, egyszerűsége ellenére kiváló stílusú, rövid, de igen kedvcsináló eligazítása is. Így aztán azonnal rákattintottam a MÉRFÖLDKÖVEK alcímű táblára, hogy mielőbb megismerkedhessek az érdemi tartalommal: a magyar informatika és számítástechnika történetével. 

Az első személyes megjegyzés: hogy ha ez az ötletes interaktív adatbázis létezett volna a Neumann-könyvem megkezdése előtti tanulási folyamat idején, igencsak megkönnyítette volna a dolgomat, mert ez lehetett volna a „kályha” – a magyarországi informatika és különösen a számítógép történetéről, valamint társadalmi felhasználásáról – amellyel a könyvem is foglalkozott a neumanni életmű „hazatérése” kapcsán. Különösen azért, mert az egyik legnehezebb feladat az ő kutatási témáinak ismertetése volt, illetve megkönnyítette volna a magán- és tudományos életének Amerikában sok helyen zajló párhuzamos eseményei közötti „rendcsinálást”.

A megújult honlap IDŐUTAZÁS rovatában ráadásul úgy érzem, éppen a szakmailag már magas színvonalon dolgozó vagy az ismereteit kezdőként beszerző felhasználó számára egyaránt revelációkat rejthetnek a technikai megoldás egymás alatti síkjai, amelynek megoldása valójában függőleges–vízszintes koordináta rendszerben helyezi el az ismereteket:

– felül vízszintesen a képekkel, videókkal illusztrált prózai tematikus összefoglalók a kezdetektől napjainkig képi illusztrációkkal és rövid prózai összefoglalókkal mesélik el a „hazai informatika történetét.”

Az első tábla ennek az ötletesen megszerkesztett barangolási lehetőségnek a használati utasításaként is kezelhető. Az IDŐUTAZÁS Kempelen Farkas (1734 –1804), Jedlik Ányos (1800–1895) és Juhász István (1894–1981) nevét idézi fel. Hoppá! Nekem itt indul az újabb „tanulás”, hiszen a harmadik névvel – talán szégyenszemre – eddig még soha nem találkoztam, pedig az a puszta tény, hogy az első kettő mellé kerül, már önmagában értékelhető információ arról, hogy produktuma és tevékenységének ismerete igencsak fontos lehetett volna, mert ő valóban egy nagyon sikeres, a maga korában high-tech-nek számító termék feltalálója és gyártója volt.

Az utazás irányát mutató nyíl segítségével 80 táblával eljuthatunk a kezdetektől a jövő esztendőhöz (2020), ahol egy irányjelző tábla mellett egy szöveges összefoglaló utal a majdan várható fejlődés távlataira.

Itt kell jeleznem, hogy imponáló találékonyságnak tartom a második sorban a feliratok felhasználóbarát megoldását, hogy a szövegbe aláhúzva írt nevekre rákattintva az adott személyről függőlegesen eljutunk akár részletes életrajzi ismertetéshez, akár újabb felső sorban lévő téglalap alakú címszavakra újabb kattintással a legördülő táblákon újabb információkra bukkanhatunk.

A koordináta bal oldalán szintén függőlegesen egy tematikus felsorolás olvasható, amely kilenc kategóriában kínálja középen a fogalmakról, szereplőkről, jelenségekről a részletes információkat, az érdeklődő téglalap alakú címkék megnyitásával juthat el a felső sor gyorsított barangolásával a történet részleteihez úgy, hogy a témák, személyek, intézmények között tetszése szerint válogathat az egyenként őt érdeklő tudnivalókkal nem a legfelső színes sorrendje szerint folyamatosan, hanem a közbeeső táblákat átugorva haladva.

– a koordinátán alul vízszintesen sorolt évszámok az idődimenzió követésén kívül –1911-től napjainkig – az összehasonlítás lehetőségével élve az egész IDŐUTAZÁS sokoldalú barangolási megoldásaival egyfajta imponáló játékosságot is rejt a digitális világ felhasználóbarát fogalomrendszerének konkrét példájaként.

A következő élmény morzsa, amint elsőre, a futólagos ismerkedés után a felső sor színes tábláit egyenként végigböngészve felfedeztem: ismereteim eddigi töméntelen hiányossága. Majd belemerülve a részletekbe kiderült, hogy ezalatt az alig több mint 60 év alatt a magyar számítástechnika és informatika fejlődése milyen lenyűgözően sokoldalú volt és nagyszerű leleménynek tartom, hogy nyilván, ahol lehetett, a kulcsszemélyek portréja rövid videókban úgy mutatja be a fontos szakembereket, hogy akik már nincsenek közöttünk, azokkal is a találkozás élménye egyfajta élő kortárs érzését teremti meg.

Azt hiszem, ezen IDŐUTAZÁS–on részt véve talán a legnagyobb dicséretem az a felismerés lehet, hogy mivel tizenhét tanévben tanítottam kommunikációt öt felsőfokú intézményben, ha még tartana ez az elfoglaltság, a kötelező olvasmányok között ennek az oldalnak a címe és linkje is feltétlenül szerepelne.

Végül beismerem, hogy annak idején nagyot tévedtem, amikor azt hittem, hogy én az életem végéig már abbahagytam a tanulást. Tényleg az egész életünk, világunk úgy változott meg, hogy a kötelező és választott iskolákat ugyan ma már be lehet fejezni, de az állandó tanulást nem!

Dr. Wisinger István,főiskolai tanár

Nézze meg Ön is az Időutazást!