
Helyszín: Magyar Tudományos Akadémia (Budapest, Széchenyi István tér 9.), Nagyterem
Időpont: 2025. január 21., 14 órától
Dr. Dömölki Bálintra, a magyar informatika egyik legnagyobb hatású alakjára, a Neumann Számítógéptudományi Társaság (NJSZT) és a Gábor Dénes-díjasok Klubja Egyesület (GDKE) nagy egyéniségére emlékezünk a Magyar Tudományos Akadémián.
67 éve, 1959. január 21-én, az MTA Kibernetikai Kutatócsoportnak köszönhetően kezdett el működni az első magyar elektronikus számítógép, az M-3. Dr. Dömölki Bálint volt a matematikus, aki pontosan megértette a Neumann-elvű számítógép működését – és az MTA kutatócsoportjának tagjaként a magyar informatika „magjának” egyik elültetője volt, majd ő volt az a gondos „gazda”, aki végigkövette és segítette a gyümölcsöző magyar informatika fejlődését és értékeinek megóvását, átörökítését.
A Neumann Társaság és a Gábor Dénes-díjasok Klubja Egyesület egy konferenciát szentel a 2025-ben elhunyt Dr. Dömölki Bálint tiszteletére – a szakmai előadásokban az informatikai tudások mai és jövőbeli új útjaira is rátekintést adva. A konferencia egyben az 1968-ban, Dr. Dömölki Bálint és kortársai által alapított Neumann Társaság közgyűlése is az NJSZT leendő elnökségi struktúrájáról és jövőképéről.
A konferenciánk része a Neumann Társaság hagyományteremtő kezdeményezésének:
Január 21-ét ünnepeljük a Magyar Informatika Napjaként!
PROGRAM:
14:00 - 14:20
PROF. DR. KROÓ NORBERT házigazdai köszöntője a Magyar Tudományos Akadémia részéről
PROF. DR. KOVÁCS LEVENTE, az NJSZT elnöke köszöntője a Neumann Társaság részéről
ILINYI JÁNOS, a GDKE alelnöke köszöntője a Gábor Dénes-díjasok Klubja Egyesület részéről
14:20
TALYIGÁS JUDIT (Neumann-díjas) bemutatja a Dömölki Bálintról, családtagjaival készült videófilmet
14:35
PROF. DR. SZELEZSÁN JÁNOS (Gábor Dénes-díjas, Neumann-díjas, NJSZT Életműdíjas, az NJSZT Informatikatörténeti Fórum tb. elnöke): A kortárs emlékezik Dömölki Bálintra
14:50
Egy kapcsolat Dömölki szellemében: informatika és művészet találkozása. SPITZER FRUZSINA és RUZSA DÉNES bemutatja a Pixel-fény Architektúrák könyvet
15:00
NJSZT közgyűlés – levezető elnök: PROF. DR. KOVÁCS LEVENTE, az NJSZT elnöke
15:40
kávészünet
16:00
Informatika és űrkutatás - felkérés alatt
16:30
PROF. DR. GALAMBOS PÉTER: Rossum álma újraéled – eljön-e a humanoid robotok kora?
A programváltoztatás jogát fenntartjuk!
REGISZTRÁCIÓ