Díjra jelölt személy adatai
Ha tudomása van róla: korábbi állami kitüntetés / szakmai elismerés megnevezése és időpontja
Javasolt kitüntetés
Kemény János a Dathmouth College (USA) professzoraként a BASIC nyelv egyik kifejlesztője és az időosztásos rendszerek egyik úttörője volt. A róla elnevezett díjjal 2001 óta minden évben a Társaság azokat a 35 éven aluli fiatalokat ismeri el, akik az informatikához kötődően ígéretes tudományos eredményeket értek el, vagy figyelemreméltó informatikai alkotások létrehozói, illetve létrejöttének közreműködői.
Tarján Rezső a Társaság első elnöke volt, a hazai számítástechnika egyik úttörője volt. A róla elnevezett emlékéremmel 1987 óta minden évben a Társaság azok tevékenységét ismeri el, akik az informatika oktatásában, az informatikához köthető tehetséggondozásban vagy az informatikai ismeretek széleskörű elterjesztése terén értek el kiemelkedő eredményeket.
Kalmár-díjat azok a tagok kaphatnak, akik a számítástudományban, illetve a számítástechnika alkalmazása területén értek el kimagasló eredményeket. A Társaság e kitüntetése – melyet 1979 óta adományoz – Kalmár Lászlóról, a Szegedi Tudományegyetem professzoráról, a hazai kibernetikai tudományok alapítójáról kapta a nevét.
A Társaság névadójának emlékét hordozó éremmel 1976 óta évente egyszer azok tevékenységét ismeri el Társaságunk, akik szakmai tevékenységükkel kiemelkedő mértékben hozzájárultak az információs társadalom fejlődéséhez, az informatikai kultúra, tudás, készségek széleskörű elterjesztéséhez, bővüléséhez, a Társaság céljainak és küldetésének megvalósításához.
Életműdíjjal Társaságunk a több évtizedes szakmai tevékenységének, kiváló eredményeinek és a Társaságért végzett munkájának elismeréseképpen jutalmazza a díjazottakat és ilyen módon fejezi ki köszönetét.