Beszámoló az informatikai szakestről

 

A Neumann Társaság Információbiztonsági Szakosztálya Keszthelyi András, az Óbudai Egyetem gazdaságinformatikus szak szakfelelőse szervezésében egy kiemelkedően sikeres rendezvényt valósított meg február 24-én. Az est mottója a 21. század informatikai kihívásai volt, fókusszal az egyetemi képzés és a vállalatok igényei között mutatkozó esetleges különbségre.

IT rendezvény

A közel két órás szakest sikerességét mutatja, hogy a jelenléti ív szerint 82 hallgató volt jelen, és az az apróságnak tűnő körülmény, hogy még az esemény végén is alig volt alapzaj.

A hallgatók érdeklődését végig sikerült fenntartani, és számukra valóban érdekes és fontos dolgokról hallhattak a meghívott vendégektől, akik az informatikai szakma képviselői közül kerültek ki.:

MOL IT&GBS, Kyndryl, Gloster, S&T Magyarország, Thales, T-Systems.

A résztvevők valós, nem toborzói szándékkal rózsaszínre festett képet kaphattak arról, hogy milyen elvárásaik vannak az informatikai cégeknek a jelentkezőkkel szemben.

Más részről arról, hogyan tudnak sikeresek lenni az adott cégnél, illetve hogyan tudják elkerülni az egyre korábban mutatkozó kiégést, melyet a munkaerő keresleti piac miatt csábítás jelent.

IT rendezvény

Képet kaphattak arról, hogy milyen munkakörökbe várják a jelentkezőket, milyen karrierutak állnak előttük és ők, mint munkavállalók milyen elvárásokat támaszthatnak a munkáltatókkal szemben.

Tervezzük, hogy más egyetemen is szervezünk majd hasonló témájú rendezvényeket.

Tihanyi Zoltán