Magyar Ifjúsági Robot Kupa - összefoglalónk a 2025-ös versenyekről
Idén is nagy érdeklődés mellett szerveztük meg a Magyar Ifjúsági Robot Kupát, melynek szervezésében a Magyar Robot Kupa Alapítvány és a Neumann Társaság Robotika Szakosztálya és Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Szervezete is együttműködött. Az idei versenyre 35 csapat közel 100 versenyzővel regisztrált, Magyarország teljes területéről. A Nyíregyházán és Budapesten megrendezett MIRK a 18. évét ünnepelte az idén.
A MIRK megalakulása óta (2007) megadja a lehetőséget minden robotika iránt érdeklődő fiatalnak, hogy csapatokba szerveződve (2-5 főig) jelentkezzenek a meghirdetett versenyszámokra - vagyis sportnyelven: a ligákra.
A MIRK a magyar kvalifikációs verseny, melyen a csapatok megmérettetik magukat, majd a zsűri által minősített csapatok részt vehetnek a RoboCup Junior (RCJ) világ- és EURCJ európai versenyeken.
MIRK2025 Nyíregyháza - 2025. április 4.
A verseny fővédnöke dr. Szabó György, a Nyíregyházi Egyetem rektora.
A megjelenteket szintén köszöntötte:
dr. Kovács Zoltán, a Nyíregyházi Egyetem nemzetközi kapcsolatokért és innovációért felelős elnökhelyettese,
Képes Gábor, az NJSZT ügyvezető igazgatója,
Simon Béláné dr., a Magyar Ifjúsági Robot Kupa alapítója, és az RCJ világszövetség magyar képviselője.
A verseny szervezőbizottság elnöke Abán Csaba, a Magyar Robot Kupa Alapítvány elnöke, és az NJSZT Robotika Szakosztály elnöke.
A díjakat átadta dr. Szabó György és Simon Béláné dr.
MIRK2025 Budapest - 2025. április 13.
A verseny fővédnöke dr. Szabó Csaba, a Baptista Szeretetszolgálat oktatási főigazgatója.
A versenyt megnyitotta Kis Zoltán, a szervező intézmény, VIK Vendéglátó, Turisztikai, Szépészeti Baptista Technikum, Szakképző Iskola és Gimnázium igazgatója
és Képes Gábor,az NJSZT ügyvezető igazgatója.
A verseny szervezőbizottság elnöke, Abán Csaba, a Magyar Robot Kupa Alapítvány elnöke, és az NJSZT Robotika szakosztály elnöke.
A helyszínen jelen volt, és a versenyzőket személyesen is köszöntötte: Simon Béláné dr., a Magyar Ifjúsági Robot Kupa alapítója és az RCJ világszövetség magyar képviselője, az NJSZT Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei szakosztályának elnöke.
A zsűri munkáját segítette ifj. Abán Csaba, az RCJ világszövetség Rescue Committee tagja.
A díjakat átadta Varga Piroska, a Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Oktatási Intézményfenntartó Központ gazdasági igazgatóhelyettese.
Ligafelelősök
A sikeres szervezésben mindkét helyszínen nagy szerepe volt a ligafelelősöknek, akik előzetesen gondoskodtak a ligaszabályok előzetes ismertetéséről és a betartatásáról a versenynapokon, valamint ezentúl ők közvetíthetik a RCJ ligák vezetőihez javaslataikat.
A magyar liga-bizottság tagjai:
Czár Krisztián Soccer, Bacskóné Kovács Andrea OnStage,
Abán Csaba Rescue Maze és Rescue Line,
Pacsuta Tibor és Jurás László Rescue Simulation,
Bakti András Tamás RMRC.
Köszönjük a munkájukat!
MIRK2025 magyar bajnok csapatok
European RoboCup Junior 2025 (Olaszország) EB minősítést kapott bajnok csapatok
OnStage First Steps
DJ. PARTY csapat, SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola, Szeged
Versenyzők: Anderle Anna Szófia, Nagy Iringó, Zádori Zorka, Pásztor Kolos
Mentor: Özvegy Judit
OnStage Entry
Whate Shark csapat, SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola, Szeged
Versenyzők: Mándity Bránká, Császár Zalán, Tárkány Réka, Csizmadia Szófia
Mentor: Özvegy Judit
Sea Turtle Patrol csapat, BISB & Great Grace International School Budapest
Versenyzők: Ivánka Laura, Ivánka Lizanna, Ivánka Leticia
Mentor: Majoros József
Soccer Entry 1:1
G_Y_C csapat, Irinyi Károly Általános Iskola, Esztár
Versenyzők: Szilágyi Gergő, Réz Janka, Németh Zsolt
Mentor: Czár Krisztián
Rescue Line Entry
LIGHTNING_E csapat, Baptista Szeretetszolgálat (Baptista Szeretetszolgálat Kölcsey Ferenc Általános Iskolája), Törökszentmiklós
Versenyzők: Bagi Péter, Takács Gergő
Mentor: Abán Csaba
Rescue Maze Entry
Balmazrefi csapat, Balmazújvárosi Református Általános Iskola és Kollégium
Versenyzők: Orcsik Sámuel Csanád, Blága Csaba
Mentor: Blága Csaba
RoboCup Junior 2025 (Brazília) VB, és European RoboCup Junior 2025 (Olaszország) EB minősítést kapott bajnok csapatok
OnStage
HU-MORE-BOT csapat, HU-MORE-BOT TEAM, Nyíregyháza
Versenyzők: Szalacsi Máté, Szalacsi Marcell, Virgó Sámuel, Benő- Batár Dominik
Mentor: Szalacsi Roland
Soccer Lightweight 2:2
SZLKI FC csapat, Szent László Katolikus Gimnázium, Kisvárda
Versenyzők: Kovács Gábor, Tróniczki Péter
Mentor: Pacsuta Tibor
Rescue Simulation
SSD- TEAM csapat, Szent László Katolikus Gimnázium, Kisvárda
Versenyzők: Dudás Levente, Ferku Donát, Kovács Gréta, Vegera Letícia
Mentor: Jurás László
Rescue Maze
LIGHTNING csapat, Baptista Szeretetszolgálat (NABOK Kossuth Gimnázium), Kisújszállás
Versenyzők: Cs. Kiss Zsófia Panna, Szél Nikolett, Szilágyi Jázmin
Mentor: Abán Csaba
További bajnok csapat
RMRC (RMRC kategóriában a VB részvétel pályázati úton lehetséges)
PBL Masters csapat, Bethlen Gábor Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és AMI /Digitális Tudásközpont, Nyíregyháza
Versenyzők: Bökönyi Levente Péter, Bökönyi Benjámin
Mentorok: Bakti András Tamás, Bökönyi Péter
További EURCJ minősítést kapott csapat
Rescue Line Entry II. helyezés
Central Cubes csapat, Balmazújvárosi Általános Iskola
Versenyzők: Mihalkó Benett Ákos, Zubek Konrád
Mentor: Blága Csaba
Gratulálunk minden diáknak és kísérőtanárnak!
Érdekességek
Rescue Maze kategória bemutatása
A Rescue Maze kategóriát az U19-es korosztályban a legmagasabb technológiai szint jellemzi. A robotok teljesen autonóm módon hajtanak végre mentési feladatokat. A hagyományos szenzoros tájékozódás mellett, kiemelt szerepe van a gépi látásnak. Az egyedi építésű robotok egy számukra ismeretlen, akadályokkal nehezített labirintusban, kizárólag saját szerkezetükre és programozásukra hagyatkozva emberi beavatkozás nélkül kutatják a vizuálisan azonosítható áldozatokat. A kihívás része, hogy a robotok a mentési feladat közben feltérképezik a helyszínt, és teljesen autonóm módon, optimalizált útvonalon térnek vissza a kiindulási pontra.
A MIRK2025 Budapest megmérettetésen a Baptista Szeretetszolgálat, többszörös VB és EB dobogós tagokból álló Lightning nevű, Rescue Maze csapata a maximális pontszámot elérve teljesítette a VB szinten is nehéznek tekinthető mentési szituációt.
Robotszínház (OnStage) liga
A Robotszínház ligában érdekes bemutatót láthattunk egy autóversenyző életéről (Hu-More-Bot csapat), a bemutatót kooperatív robotikai megoldásokkal tették filmszerűvé, humoros elemekkel, például robotizált lelátóval, amely a drukkoló közönséget helyettesítette az „autóversenyen”. A legkisebb versenyzőknél más mellett olyan előadás is látható volt, amely a tengeri állatok védelmére, a tengeri teknősök tojásainak megóvására, a víz alatti környezet értékeire hívta fel a figyelmet, megint csak olyan módon, hogy egy robotizált díszletben mutattak be kedves jelenetet a diákok.
Abán Csaba - Képes Gábor - Simon Béláné dr.