Idén is nagy érdeklődés mellett szerveztük meg a Magyar Ifjúsági Robot Kupát, melynek szervezésében a Magyar Robot Kupa Alapítvány és a Neumann Társaság Robotika Szakosztálya és Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Szervezete is együttműködött. Az idei versenyre 35 csapat közel 100 versenyzővel regisztrált, Magyarország teljes területéről. A Nyíregyházán és Budapesten megrendezett MIRK a 18. évét ünnepelte az idén. Részletes eredménylista és beszámoló.
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Szervezet
Az idei, június 4-7. között Bariban megrendezendő RoboCupJunior új mellékversenyeket is rendez! Ezekre április 20-ig várják az érdeklődők jelentkezését.
2025. április 4., Nyíregyházi Egyetem
A nyíregyházi ligákra 15, a budapestiekre 19 csapat regisztrált.
Az NJSZT Robotika Szakosztály és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezet október 12-én online konferenciát szervez a 18. Magyar Ifjúsági Robot Kupa (MIRK) előkészítése céljából.
A Neumann Társaság sajtóközleménye
Pályázati felhívás csapatok jelentkezésére a RoboCup világverseny Major (felnőtt) ligája „Rescue Agent Simulation” versenyére
A Tanárnő sokrétű munkájának fontos része az a mintegy 45 év, amit az idén 55 éves NJSZT-ben dolgozott és dolgozik végig önzetlenül a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szervezetünk vezetőjeként.
A számítógéptudomány, a robotika, a mesterséges intelligencia alkalmazásainak területén végzett kiemelkedő oktató, nemzetközi hatókörű tehetséggondozó és tudománynépszerűsítő munkájáért, a Magyar Ifjúsági Robot Kupa versenyek elindításáért és szervezéséért, a magyar diákok nemzetközi versenyeken való részvételét odaadóan támogató, szemléletformáló munkájáért érdemelte ki az éremkeresztet.
Hat magyar csapat képviselte kiváló színvonalon hazánkat a világ egyik legnagyobb robotika versenyén. A csapatfelkészítők között a Neumann Társaság szakértői is magas szinten megjelentek. A világversenyre a Magyar Robot Kupa Alapítvány és az NJSZT Magyar Ifjúsági Robot Kupa versenyéről jutottak ki a diákok - közülük két csapat dobogós helyet is elért. A szegedi Robotkatica előtt tisztelgő előadás elkápráztatta a Robotszínház liga közönségét!
Hazatértek a magyar csapatok a június 7-10. között, Horvátországban megrendezett RoboCupJunior Európa-bajnokságról. A Magyar Robot Kupa Alapítvány és a Neumann Társaság Magyar Ifjúsági Robot Kupáján minősített csapatok a nemzetközi versenyen is bizonyítottak.
Véget ért a Magyar Robot Kupa Alapítvány és a Neumann Társaság patinás robotika versenye, a 16. Magyar Ifjúsági Robot Kupa (MIRK), eldőlt, hogy mely csapatok mehetnek tovább a horvátországi RoboCupJunior Európa-bajnokságra és a franciaországi RCJ világbajnokságra.
A budapesti ligáknak a VIK Vendéglátó, Turisztikai, Szépészeti Baptista Technikum adott otthont még március 8-án, a nyíregyházi ligákat pedig március 31-én rendezték meg a Nyíregyházi Egyetemen – mindkét helyszínen a világhírű matematikus, Neumann János előtti tisztelgéssel, különleges előadásokkal, ünnepélyes körülmények között szervezték meg a versenyt a #neumann120 évben.
A Magyar Ifjúsági Robot Kupa is követi az európai RoboCupJunior újdonságait - és ennek megfelelően a legkisebbeknek, az 5-9 éveseknek már idén is lehetőséget szeretnénk adni a Robotszínház (OnStage) kategóriában a bemutatkozásra, az "első lépések" megtételére.
Reméljük, hogy a MIRK így a legfiatalabbak számára is a robotikai kedvcsinálás és tehetséggondozás legfontosabb versenyévé válik!
2023-ban is lesz Magyar Ifjúsági Robot Kupa, azaz MIRK! Budapesten és Nyíregyházán, több ligában várjuk a jelentkezőket! A Neumann 120 jubileumi évre tekintettel várhatóan ünnepi programmal bővített eseményre kerül majd sor.
Már most írd fel:
Jelentkezési határidő: 2023. február 28.
Jelentkezési lapok letölthetők: 2023. január 9-től az MRKA honlapján!
A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezete, új elnevezése szerint: Szakosztálya, december 15-én hármas évforduló alkalmából ünnepi konferenciát rendez a „A múlt és a jövő” címmel.
Folytatódik a Neumann Társaság meetup sorozata. Első kézből a robotika versenyekről.
A verseny célkitűzése, hogy összekapcsolja a XAI (EXplainable Artificial Intelligence) és HRI (Human Robot Interaction) kutatást. Valamint a robotika és a metaverzum, a digitális iker és kiber-fizikai rendszerek fúziójának és interfészének a megvitatása és vizsgálata is cél, olyan témáké, amelyek az elmúlt években felkeltették a figyelmet.
A vártnál is több éremmel, számos magas szakmai elismeréssel tértek haza a magyar csapatok az Európai RoboCupJunior bajnokságról, melyet idén Portugáliában tartottak június 1-től 4-ig, Guimarães városában, 21 ország több mint 150 csapata részvételével. A nemzetközi robotikai versenyre az idén 15 éves Magyar Ifjúsági Robot Kupáról, mint válogatóversenyről kerültek be a diákok, a budapesti és nyíregyházi versenyeken tartott ligák legjobbjai közül.
A Neumann Társaság a kezdetektől támogatja a magyar diákok robotikai versenyeztetését és ezen belül a RoboCup nemzetközi közösségben való részvételt.
Gratulálunk a díjazottaknak!
A Neumann Társaság a kezdetektől felkarolta a Magyar Ifjúsági Robot Kupa (MIRK) ügyét és a RoboCupJunioron való magyar részvételt. Ennek és a MIRK közösségében való példamutató munkának köszönhetően jelenleg is kint vannak magyar csapatok a portugáliai versenyen. Simon Béláné tanárnő exkluzív, "félidős" beszámolóját közöljük:
Április 20-án került megrendezésre az idei HRCJ rendezvény. A betűszó feloldása a Hungarian RoboCup Junior, vagyis az ifjú, robotikával foglalkozó versenyzők válogatóversenye. Magyarul ez Magyar Ifjúsági Robotkupa (MIRK) névre hallgat. A MIRK kvalifikációs verseny célja, hogy a minősített magyar csapatok számára lehetőséget nyújtson kijutni a RoboCup világbajnokságra (júl.11-17) Bangkokba és az európai RoboCupJunior-ra (jún.1-4) Portugáliába. Azonban ez látogatóként is érdekes program volt: robotszínház, menekülőverseny és robotfoci - ezeket csinálni, de nézni is jó!
A verseny hozadékaként, a Neumann Társaság és a Nyíregyházi Egyetem együttműködési megállapodást írt alá. Szeretnénk a jövőben hasonló, de nem kizárólag robotika tárgyú rendezvények szervezését támogatni, valamint szorosabbra fűzni a szálakat a Társaság és az Egyetem között.
Különleges versenyszámokkal, többek között robotszínházzal és új kategóriaként gyorsan elkészíthető menekítő robotok mérkőzésével zajlott le a 15 éves Magyar Ifjúsági Robot Kupa jubileumi versenye Nyíregyházán. A versenyt a Neumann Társaság megyei szervezete, a Nyíregyházi Egyetem és a Magyar Robot Kupa Alapítvány szervezésében, a Neumann Társaság kiemelt szakmai támogatásával bonyolították le.



