A Neumann János Számítógéptudományi Társaság Orvos-biológiai Szakosztálya és az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Kara 2025-ben immár 38. alkalommal rendezi meg kongresszusát, a Neumann Kollokviumot Budapesten. A hazai egészségügyi informatika több évtizedes hagyományokkal bíró szakmai seregszemléje szeretettel várja az egyetemek, kutatóintézetek, egészségügyi intézmények, valamint ipari partnerek kutató- és fejlesztőműhelyeinek bemutatkozását.

A Tudományos Bizottság elnöke: Prof. Dr. Kovács Levente, az NJSZT elnöke.

A Kollokviumon való részvétel a Neumann János Számítógéptudományi Társaság tagjainak ingyenes, de regisztrációhoz kötött. 

A konferencia célja lehetőséget teremteni az erdélyi és külföldi magyar szakembereknek a tudományos eredményeik bemutatására, illetve a szakmai kapcsolatteremtésre és tapasztalatcserére.

Képes Gábor ajánlja Alföldi István „Bizalom az AI korában” konferencián elhangzott előadását

2025. május 20-án az MTA VEAB székházában „Bizalom az AI korban” témában rendeznek konferenciát.

A Zsakó László emlékének szentelt konferencián több mint ötven előadás hangzott el.

Az ELTE Informatikai Kara és Természettudományi Kara a Robert Bosch Kft. támogatásával 2025. június 23-25. között rendezi meg az első Intelligens Robotika FAIR 2025 rendezvényt.

Prof. Dr. Kovács Levente, a Neumann Társaság elnöke a 37. OTDK Informatikatudományi Szekcióján szólalt fel.

A Brassóban, 2025. szeptember 17-19. között rendezendő womENcourage™ konferencia a számítástechnikában dolgozó nők eredményeit ünnepli.

2025. június 30., Nemzeti Közszolgálati Egyetem

A konferencián elhangzik Dömölki Bálint – Havass Miklós – Holl András – Langer Tamás: Az NJSZT Informatikatörténeti Fóruma honlapjának megőrzése az „örökkévalóság” számára című előadás is!