Bujdosó Gyöngyi

Bemutatkozás
A Debreceni Egyetem Informatikai Karának adjunktusa. Kutatási területei a diszruptív technológiák köré csoportosulnak. Kutatásaiban jelenleg a virtuális valóság és a tekintetkövetés eszközeinek oktatásba való bevezetésének lehetőségeivel foglalkozik.
Doktori (PhD) fokozatot 2007-ben szerzett a Debreceni Egyetem Informatikai Karának Matematika- és Számítástudományok Doktori Iskolájában.
2000-ig az informatika több területén dolgozott: adatbázisprogramozóként, rendszergazdaként, közönségszolgálatban, nemzetközi matematikai folyóiratok tördelőszerkesztőjeként, kiadványok nyomdai előkészítőjeként.
2001-től jelenleg is a Debreceni Egyetemen oktatójaként oktat informatikát.
Kurzusai között az adatbáziskezeléstől a hálózati ismereteken, az IKT-n, multimédián, projektmenedzsmenten keresztül az e-learningig számos terület megjelenik.
A nők informatikában való nagyobb szerepvállalásán több éve dolgozik helyi, országos és nemzetközi szinten is.
Az ehhez kapcsolódó tevékenységeket a Debreceni Egyetem Informatikai Karán kezdte, majd országos szinten a Nők a Tudományban Egyesület regionális képviselőjeként dolgozott.
Nemzetközi szinten a WIRE csoportban kezdte ezirányú munkáját, amely az Informatics Europe szervezeten belül dolgozik, és tűzte ki célul az utánpótlás növelését, gondozását, a tudományos életbe való bevezetését és támogatását, majd a CEPIS Women in ICT szakértői csoportjában és a COST CA19122 akciójában folytatta szervezői és támogatói feladatait.
A Lányok Napja és a Girls in ICT napok egyik szervezője, a hozzákapcsolódó számos tevékenység tervezője.
Az ADA konferenciasorozat egyik megteremtője és szervezője.
Szakmái
Szakinformatikus, DEA d'Informatique, Université de Savoie, Franciaország
Számítástechnika, matematika és kémia szakos középiskolai tanár, KLTE, Debrecen
Angol-magyar szakfordító (matematika), KLTE, Debrecen
Tudományos fokozatai
Habilitáció – Informatikai tudományok (Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest)
PhD – Matematika- és Számítástudományok (Debreceni Egyetem, Debrecen)
NJSZT-n belüli tevékenység
- Nők az Oktatás, Kutatás, Informatika Területén szakosztály, alapító tag, elnök (2019– )
- Információbiztonsági szakosztály, alapító tag
- E-learning szakosztály, alapító tag
- Üzleti szabályok informatikai kezelése szakosztály, alapító tag
Nemzetközi szervezetekben és programokban
- Council of European Professional Informatics Societies (CEPIS), Women in ICT Expert Group (2020– )
- COST CA19122 Action: European Network For Gender Balance in Informatics (2020– )
- Informatics Europe (IE), Women in Informatics Research and Education (WIRE) Working Group, (2017–2020)
- Institute of Electrical and Electronics Engineers (IEEE), Hungarian Section, Women inEngineering, Educational Society
- Association for Computing Machinery (ACM), Hungarian Chapter, ACM-W
- Information Systems Audit and Control Association (ISACA), Hungarian Chapter
- AtGender Association
- TeX Users Group (TUG)
További hazai szervezetekben
- Informatika-Számítástechnika Tanárok Egyesülete (ISzE)
- Nők a Tudományban Egyesület (NaTE), Észak-Magyarországi területi képviselő
- Debreceni Kutató Nők
- Magyar TeX Egyesület (MaTeX)