Rozgonyi-Borus Ferenc

Bemutatkozás

A József Attila Tudományegyetemen szerzett matematika-fizika tanári diplomát 1986-ban, majd 1992-ben KLTE-n számítástechnika tanári képesítést, amit azonnal kiegészített a JATÉ-n egy programozó matematikusi diplomával 1995-ben.

1993-tól 2004-es megszűnéséig szervezte és elnöke volt a Kalmár László Országos Számítástechnikai Versenynek.

1995-ben Szegeden szervezte a CEIOI-t, 1996-ban Veszprémben rendezett IOI értékelő szoftverét ő készítette.
Részt vett a Nemzeti Alaptanterv és az informatika érettségi követelmények kidolgozásában.

1995-ben a „RAM-ba zárt világ” című segédkönyve az „Év tankönyve” díjat nyerte. A MOZAIK Kiadó gondozásában megjelent Informatika tankönyvcsalád tagjai HungaroDidact Arany-díjban, és Szép Magyar Tankönyv díjban részesültek.

2004-ben az alsó tagozatosok számára a Profi-Média Kiadónál szerzőtársaival elkészítették a Manó Informatika oktató CD-t.

2002-től négy éven át a Sulinet Informatika rovatának munkatársa volt.

2005-től szervezte immár országos szinten is a First LEGO League versenyt, valamint 2008 tavaszán útjára indította a robotszumó versenyt is.

A 1993 óta az SZTE gyakorló iskolájának főállású informatika szakvezető tanáraként részt vesz a gyakorlatban is a nappalis és a levelezős tanárképzésben. Emellett óraadóként szakmódszertani tárgyakat oktat az egyetemen az informatikatanár-szakos hallgatóknak. LOGO nyelv és alkalmazásai, valamint Számítástechnika történet speciálkollégiumokat is tart az érdeklődőknek.