Újabb tízezer honfitársunk csatlakozott az ECDL-képzéshez 2018-ban

Az Európai Unió által is támogatott ECDL, a világon egységesen használható számítógép-használói jogosítvány birtokosai informatikai írástudásukat igazolhatják a világ közel százötven országában. Magyarországon 1997 óta lehet ECDL-vizsgát tenni, az elmúlt több mint két évtizedben a programot koordináló Neumann János Számítógép-tudományi Társaság a technológia fejlődéséhez igazodva folyamatosan átdolgozta, és jelenleg is frissíti a képzés alapját képező oktatási anyagot.

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) beszámolója szerint 2018-ban mintegy tízezer magyar állampolgár csatlakozott az ECDL programhoz, döntő többségük (74,2%) diákként vágott bele a számítógép-használói jogosítvány megszerzésébe.

Az ECDL 1997-es magyarországi meghonosítása óta már több mint félmillióan vesznek részt a programban. Legnagyobb hányaduk 18 év alatti (51%), de a 27-45 éves korosztály (23%) körében is népszerű a program, míg a 19-26 évesek a résztvevők 16%-át teszik ki. A 46 évesnél idősebb hallgatók összességében az ECDL-hez csatlakozók 10%-át jelentik, míg a 61 évnél idősebbek, tehát a nagyszülők korosztályának részesedése egyelőre csupán 1%, de mindent elkövetünk, hogy ez az arány javuljon – mondta Beck György, az NJSZT elnöke.

ECDL-hez csatlakozó magyarok életkor szerinti megoszlása

Közösségimédia-használattal bővül az ECDL

Jelenleg országszerte mintegy kétszáz vizsgaközpontban van lehetőség ECDL vizsga letételére, a képzés résztvevői pedig jogosultak bármelyik akkreditált vizsgaközpont által meghirdetett vizsgára jelentkezni. A ECDL-képzés moduláris rendszerű, tananyaga pedig teljes mértékben egyenértékű a DigComp 2018-cal, a digitális kompetenciák legaktuálisabb európai uniós referenciakeretével. A Magyarországon kiállított ECDL-bizonyítványok külföldön is külön honosítás nélkül érvényesek.

Ingyenesen letölthető két díjnyertes digitális tananyag

A tízezer új hallgató mellett Magyarország 2018-ban egyéb sikereket is elért: a számítógép-használói jogosítvány nemzetközi működését felügyelő ECDL Alapítvány négy, évente kiosztott világ-díjából kettőt is megszerzett hazánk a közel százötven országot tartalmazó mezőnyben. A bevált gyakorlatoknak járó elismeréssel az IT biztonság és az IKT Pedagógusoknak modulok kifejlesztését díjazták. A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság mindkét digitális tananyagot ingyenesen hozzáférhetővé tette a honlapján. A fentieken kívül, a munkavégzésben szükséges hagyományos modulok – pl. szövegszerkesztés, táblázatkezelés, weblapszerkesztés, képszerkesztés  - mellett, várhatóan még 2019 elején, tudatos, biztonságos közösségimédia-használati modullal is bővülnek a magyar ECDL oktatási anyagok – mondta el Alföldi István, az NJSZT ügyvezető igazgatója.

További információk a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság honlapján találhatók, amelyen külön szekciója van a magyarországi ECDL vizsgázásnak.

Címke