A marslakó lánya

Egy nő, aki a maga útját járja – ez a címe Marina von Neumann Whitman A marslakó lánya című műve előszavának. A könyv, melyet az Európa Könyvkiadó jóvoltából idén már végre magyarul is olvashatunk, akkor is érdekes lenne, ha csak erről a saját útról szólna: egy erős asszony lépéseiről, aki meghatározó közgazdász lett a huszadik század második felének Amerikájában, akinek szavára hallgattak a szuperhatalom politikusai éppúgy, mint nagytőkései és intellektuális elitje. Aki nem volt sem direkt módon polgárjogi harcos, sem a feminizmus deklarált képviselője, de nem hagyta magát, ha azt érezte, hogy csak a neme miatt háttérbe szorítják, megkülönböztetik. Ez önmagában bámulatosan izgalmas, hiszen a pályakép háttereként egy korszak tablója tárul elénk: hidegháborúval, az ötvenes évek egyetemi világával, a hatvanas-hetvenes évek átalakuló USA-jával, Nixon elnök Fehér Házával, ahova tanácsadóként bejáratos volt... Ami viszont különösen érdekessé teszi számunkra ezt a történetet, hogy a nő, aki mindezt megélte és leírta: Neumann János lánya.

A kötet első egyharmada kivételesen értékes dokumentum Neumann életének kutatói számára is: megismerhetjük a család budapesti, nagypolgári, zsidó gyökereit – maga Marina is élt kisgyerekként Budapesten, bár ő maga már amerikaiként határozza meg magát -, azt a gazdag örökséget, amely a szerző egész életét meghatározta. A felmenők kelet-európai traumáit, amelyek a tudományos fejlődést olyan hatalmas módon előremozdító és igenlő Neumann Jánost is a politikai és társasági élet központjában lévő, vidám ember álorcája mögött sokszor félelmekkel teli férfivé tették. A könyv Neumann János vívódásait sem leplezi: határozott kiállását a szabadság és fejlődés mellett, ugyanakkor az emberiség teljes elpusztulásának rémképét, amellyel a hidegháború korai korszakában szembe kellett néznie.

Marina gyermek- és kamaszkora a negyvenes években telt: amikor édesapja az atombomba kutatások és a programozható számítógép révén is a korszak meghatározó koponyája volt, s Marina is közelről láthatta a korszak olyan kiváló tudósait, mint Teller Ede vagy Albert Einstein.

Ezt a kislányt tehát nem mindennapi család vette körül – illetve családok, hiszen gyerekként extravagáns édesanyja mellett élt, s csak a nyarakat töltötte zseniális apjánál, majd serdülőkorában Neumann János mellett nevelkedett, de persze édesanyjával sem szakadt meg kapcsolata. Mindezt a szülők közötti, a gyermek érdekeit szolgáló, de a gyermek számára mégis nehezen feldolgozható megállapodás szabályozta. Filmszerű érzékletességgel írja le gyerekkori környezetét, a szüleit és mostohaszüleit, háztartásaikat, nemcsak anyagi, de szellemi értelemben is elképesztően gazdag társasági életüket, szerethető, de olykor hóbortos szokásaikat.

Nemcsak a félelmekkel teli és olykor borúlátó gondolkodót, de egy bő humorú, házibulikat is rendező Neumann Jánost ismerhetünk meg, aki rettenetesen vezeti a kocsiját, aki számára az érzelmi kapcsolatok, különösen érzékeny lelkű második feleségével, Dán Klárával való viszonya állandó kihívást jelentett. S aki utolsó hónapjaiban kegyetlen betegségével viaskodott.

Tömérdek apró adalék teszi letehetetlenül izgalmas könyvvé A marslakó lányát Neumann hívei számára. Lánya pontosan tudja, hogy a Neumann elvei szerint konstruált IAS-számítógép a mai komputerek „ősatyja”. Le is írja a gép 1952-es átadó ünnepsége után szervezett partit, amelyet Neumann rendezett, s amelynek fénypontja a számítógép jégből megmintázott modellje volt. Az elektroncsöveket rajzszögek jelképezték, amelyek lassan lepotyogtak a földre, ahogy a jég elolvadt. „(…) végül az entrópia győzedelmeskedett, és a számítógép pocsolyává olvadt. A jégből készült számítógép sorsa jól jelképezte az IAS-számítógép későbbi sorsának alakulását.” Az IAS-számítógép épületében ma fitneszklub és óvoda működik, maga a gép pedig az Amerikai Történeti Múzeum „padlásán” porosodik, pedig a gép leszármazottainak milliárdjai „alakítják mindennapjainkat”.

Neumann János még úgy gondolta, legfeljebb egy tucat számítógép lesz, az „legmerészebb álmaiban” sem szerepelt, hogy milliárdnyi használója lesz majd a komputernek. „A felnőttek pedig dühöngenek majd, hogy a gyerekeik egész nap ülnek a képernyő előtt, és játszanak. Bár a számítógépes játékokat apám sem vetette volna meg, hiszen gyerekesen szeretett játszani” – zárja ezzel kapcsolatos eszmefuttatását Marina von Neumann Whitman.

A könyv megrázó részei a már nagybeteg Neumann lányával való kapcsolatáról szólnak.  Maximalista volt vele szemben – ahogy mindenkivel szemben erkölcsi elvárása volt, hogy intellektuális képességeit minél teljesebben kamatoztassa -, s élete alkonyán csalódott a lányában, mert Marina nem fogadta meg tanácsnál is erősebb intését, hogy ne házasodjon meg korán.

A Marslakó lányát egész életében kísértette apja árnyéka, az, hogy a haldokló apával szembeszállt. Könyve nemcsak a saját életútja, de egy megható, személyes emlékmű az édesapjának is. Az apának, aki nemcsak matematikai zseni volt, de egy végtelenül különleges személyiség is. Szeretetét érezte lánya is, a konfliktust köztük csak az okozta, hogy nagyon féltette Marinát attól, hogy az ötvenes évek fiatalasszonyainak háziasszony sorsa várhat rá, hogy a korai családalapítás akadályozhatja tehetsége kibontakoztatásában.

De a pályáján végigtekintve megnyugvást talál, így szólítja meg édesapját: „…Azt tettem, amit én akartam, végül mégis az lett, amit te akartál.”  A Marslakó lánya a saját pályáján sikeres, önálló személyiséggé érett, s mellette egy életre szóló házasság, egy szép család lett döntése eredménye.

Képes Gábor

Marina von Neumann Whitman: A marslakó lánya, Európa Könyvkiadó, Budapest, 2016. Fordította: Rajki András. Megrendelhető:
http://www.europakiado.hu/konyv/743721/a-marslako-lanya/

Kapcsolódó cikkek:
Marina von Neumann Whitman az NJSZT Informatika Történeti Kiállításán:
http://ajovomultja.hu/a-jovo-multja-konferencia-2/

A marslakók bölcsessége című könyv ajánlója: https://njszt.hu/neumann/hir/20160518/neumann-janos-es-tudostarsai-a-marslakok-bolcsessege