A Neumann Társaság is csatlakozott a Digitális Összefogáshoz

Digitális Összefogás elnevezéssel akciót indított az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), a kezdeményezés célja, hogy a szektor szereplői által felajánlott digitális megoldások, eszközök és szolgáltatások minden érintetthez eljussanak ebben a rendkívüli helyzetben.

Digitális Összefogás

A program az Innovációs és Technológiai Minisztérium kezdeményezésére, a Digitális Jólét Program koordinálása mellett a Magyarországi 5G Koalíció (5GK), a Mesterséges Intelligencia Koalíció (MI Koalíció), a Hírközlési Érdekegyeztetési Tanács (HÉT), az IVSZ – Szövetség a digitális gazdaságért,  az Informatika a Társadalomért Egyesület (Infotér), valamint a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság részvételével valósul meg.

A Digitális Összefogás című új gyűjtőoldalon a magyar IKT-szektor szereplői által felajánlott minden digitális megoldás, alkalmazás és szolgáltatás egy helyen érhető el, hogy a magyar lakosság és a hazai vállalatok egyszerűen kaphassanak tájékoztatást az idehaza elérhető digitális lehetőségekről, és ezek igénybevételének feltételeiről.

„A koronavírus-járvány terjedésének megelőzése érdekében tett ésszerű lépések nyilvánvalóvá tették, hogy a digitalizáció nélkül a 21. század nem elképzelhető, minden eddiginél több ember számára váltak alapvető szükségletté a digitális megoldások” - fogalmazott Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Digitális Összefogásról.

Annak érdekében, hogy a koronavírus-vészhelyzetben segítse a magyar pedagógusokat, a Neumann Társaság az ECDL vizsgarendszer részét képező, jól bevált IKT pedagógusoknak című tananyagát tette ingyenesen elérhetővé a honlapján. Ebből a tankönyvből a nem informatikai tantárgyakat oktató pedagógusok is elsajátíthatják számos, a távoktatásban is felhasználható ötletet.

A kialakult helyzetre való tekintettel a Neumann Társaság szakértői a titkarsag@njszt.hu e-mail címen is fogadnak informatikai problémák lehetséges megoldásával kapcsolatos megkereséseket, és segítséget nyújtanak informatikai témában akár tanárok, akár magánemberek számára.

Az érettségire készülő diákok felkészülésében segédkezhet a Neumann Társaság informatikatörténeti adattára, amely tulajdonképpen egy virtuális informatikai múzeum. Az infokommunikációs ipar fejlődésének időbeli összefüggéseit itt egy látványos idővonalon lehet átböngészni. Az informatikatörténeti videótárban, illetve a társaság YouTube csatornáján pedig a hazai informatika számos legendás szakértőjével készült interjút, illetve előadást lehet megtekinteni.

 

 

(A Digitális Összefoglalásról készült hivatalos cikkben megtekintheti az online sajtótájékoztatót, melyben dr. Beck György, a Neumann Társaság elnöke 17:22-től mondja el videóüzenetét.)