SCHOOL-COMPUTER kiállításunk október végéig látogatható Budapesten
Május 17-én megnyitottuk a School-Computer - a digitális kultúra kezdetei a közoktatásban című időszaki kiállításunkat a Neumann Társaság székhelyén, a Báthory utca 16-ban. A tárlat október végéig látogatható, az NJSZT tagjainak és a pedagógusoknak ingyenesen, minden más érdeklődőnek egy szerény belépődíjért. Reméljük, hogy a kiállítás hozzájárul, hogy a Báthory utca ismét - mint a mikroszámítógépek Hőskorában - közösségi színtérré váljék. A kiállítást Tehetséggondozási Szakosztályunk most elhunyt elnöke, Zsakó László emlékének ajánljuk.
A megnyitón Kun-Gazda Péter kerületi önkormányzati képviselő köszöntötte a megjelenteket, kifejezve örömét, hogy a belváros pezsgő civil életének a kultúra mellett az informatika is a része.
Nagy megtiszteltetésben volt részünk, mert az IT-s rendezvényeken igen ritkán szereplő Lukács József és Lukács Endre konstruktőr testvérpár is elvállalta, hogy mesél néhány szót az általuk tervezett Homelab / Aircomp számítógépekhez vezető útról. Több példaképet kiemeltek, olyan iránymutató személyiségeket, akik egy új világot nyitottak számukra: a személyi számítógépek világát. Mások mellett Tóth Eszter tanárnő (József Attila Gimnázium) játszott fontos szerepet ebben.
A megnyitón megjelent mintegy 50 érdeklődő közül sokan dedikáltattak is a Lukács testvérekkel: számítógépet, kézikönyvet, fényképet...
Az eseményt Képes Gábor, az NJSZT ügyvezetője, a kiállítás rendezője moderálta. Megköszönte Majzik István és Nagy Károly magángyűjtők segítségét, akiknek köszönhetően egy érdekes HT1080Z iskolaszámítógép konfiguráció és annak előképe, az EACA VideoGenie is látható a tárlaton. Megköszönte Nagy Attila mérnök replikaépítő munkáját és Nickmann László programozói teljesítményét: nekik köszönhetően vált igazán interaktívvá a SCHOOL-COMPUTER, kipróbálható műtárgymásolatokkal és a HCC szakosztályunk játékpályázatán nyertes KILDU játékkal.
A kiállítás két részből áll:
- Az NJSZT aulájában a legrégebbi kibernetikai és számítástechnikai ritkaságokat láthatjuk. Az első magyar gimnáziumi informatikatanár, Kovács Mihály piarista szerzetes MIKROMAT építőkészlete és Simon László túrkevei matematika-fizika tanár 1960-as évekbeli Műteknősbéka állatmodellje mellett ott láthatóak az első amerikai és az első magyar programozható számológépek és személyi számítógépek. Két tabló mutatja be a középiskolai kibernetika szakkörök első úttörőit, köztük Kovács Mihályt, Vincze Sándort, Drasny Józsefet, Szentiványi Tibort, Müller Antalt, Garádi Jánost.
- Az NJSZT idei évben felújított, újra használhatóvá tett pincéjében további négy tabló mesél az informatikaoktatás kezdeteiről, a Művelődésügyi Minisztérium iskolaszámítógép programjáról és a Neumann Társaság 40 éves versenyrendszeréről. Olyan példaképekről olvashatunk, mint Páris György (iskolaszámítógép program), Zsakó László (tanárképzés, versenyek), Rényi Gábor (Novotrade - programok és Commodore gépek).
A pincében kipróbálható műtárgymásolatok (Aircomp, Homelab, Mickey-80) mellett egy eredeti Commodore-64 és egy eredeti HT1080Z/64 számítógépen is nosztalgiázhatunk. A vitrinekben pedig egymás mellett láthatók a 80-as évek kultikus iskolai számítógépei, többek között az idén 40 éves Primo, továbbá a Videoton TV Computer és a Commodore-16.
A rendezvény megvalósulását támogatta:
- LSI Alapítvány
- United Way Magyarország
A SCHOOL-COMPUTER kiállítás az NJSZT irodai munkaidejében látogatható, egyéni látogatóknak, valamint előre bejelentkezés és egyeztetés után maximum 20 fős diákcsoportoknak, akiknek Képes Gábor, az NJSZT igazgatója tart exkluzív tárlatvezetést. Terveink szerint az év folyamán HT- és Homelab családi nappal is készülünk, munkaidőn kívüli időpontban.