Szegedi programajánló digitális kultúra tanároknak és 11-12. évfolyamos diákoknak

Társaságunk a digitális írástudás terjesztését tűzte zászlajára. Ezúttal egy különleges rendezvényünkre invitáljuk a digitális kultúra tantárgy tanárait és 11-12. évfolyamos diákjait. Kérjük, tartsanak velünk!

„Digitális kompetenciafejlesztés – változások és kihívások” címmel tartunk rendezvényt Szegeden, 2024. október 10-én,
Informatika Történeti Kiállításunk helyszínén
(Szent-Györgyi Albert Agora – Szeged, Kálvária sugárút 23.)

itk

Ez egy olyan rendezvény, melynek tematikája mind a digitális kultúrát oktató tanárok, mind a középiskola felső évfolyamainak érdeklődési körébe vág. A miértek kiderülnek az alábbiakból.

Rendezvényünkön az aktuális honi digitális kompetenciafejlesztéssel kapcsolatos széleskörű lehetőségekről esik majd szó, melyek sorába szervesen illeszkedik a folyamatosan megújuló ICDL programunk is. Bejelentjük az új Robotika modult – és délutáni workshopunk keretében annak részletes megismerésére is lehetőség lesz. Sokan nincsenek tisztában azzal, hogy az ICDL bizonyítványt egyre több egyetem dotálja többletpontokkal a felvételi eljárása során – és ezen intézmények száma egyre nő. A jelen állapot itt tekinthető meg.

Terítéken lesz a Digitális Állampolgárság Program is, melynek elsajátításában a fiatalabb, digitális bennszülött generáció támogatólag lehet jelen szülei, nagyszülei edukációja során. Ez a program tereli az állampolgárokat a digitális ügykezelés felé. Évről évre várhatóan egyre több terület fog kizárólagos digitális ügykezelés alá kerülni, ezért nem árt az alapokat mielőbb megismerni. Ennek ellenpontja lesz a digitális oktatás kezdeteiről szóló, üdítő informatikatörténeti előadás, mellyel mind a nosztalgiára nyitott vendégeink, mind ifjú hallgatóságunknak szeretnénk örömet szerezni.

A résztvevők robotszínházi bemutatót is megtekinthetnek, valamint a rendezvény utolsó órájában értő tárlatvezetéssel tekinthetik meg a térség legátfogóbb, a keleti és nyugati blokk informatikatörténeti relikviáit egyaránt bemutató gyűjteményünket.

Vendégeinknek a szünetekben kávét, frissítőt és szendvics-ebédet kínálunk.

Rendezvényünk előzetes regisztrációt követően ingyenesen látogatható.

A regisztráció határideje: október 6.

Részletes program és regisztráció

Fontos:

  • A konferencia jóváírható a pedagógusok 7 évenkénti 120 órás továbbképzésében*.
  • A konferencián való részvételről igény esetén igazolást adunk, kérjük igényét a jelentkezési űrlapon szíveskedjék jelezni.
*Jogszabályi háttér: 277/1997. (XII. 22.) Korm. rendelet a pedagógus-továbbképzésről, a pedagógus-szakvizsgáról, valamint a továbbképzésben részt vevők juttatásairól és kedvezményeiről

Kedves Tanárnő, Tanár úr!

Csatlakozzék hozzánk, legyen a tagunk! Vegyen részt szakmai műhelyeink munkájában. Ha még nincsen, indítson iskolájában informatikai tehetséggondozó szakkört. Tehetséggondozó és/vagy Közoktatási Szakosztályaink szívesen nyújtanak módszertani és pedagógiai támogatást. Iratkozzék fel kéthetente megjelenő hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a digitális kompetenciafejlesztés területének újdonságairól, szakmai műhelyeink eseményeiről, a tehetséggondozási terület friss híreiről, örökségvédelmi projektjeinkről és partnereink híreiről. Számítunk Önre!