Képes beszámoló a 2024. évi e-Hód díjátadójáról

2025. május 30-án délelőtt tartottuk a 2024. évi e-Hód - Hódítsd meg a biteket! verseny díjátadóját. Óriási volt az érdeklődés: az ELTE Informatikai Karának előadótermében egy tűt nem lehetett leejteni.

hallgatóság

 

A megjelent érmesek és tanáraik különböző kalandos előadásokon és foglalkozásokon vehettek részt.

 

Horváth Zoltán

A megjelenteket - a díjazottakat, tanáraikat és hozzátartozóikat - Dr. Horváth Zoltán intézetigazgató, ELTE IK Informatikatudományi Intézetének intézetvezetője köszöntötte, és hangot adott reményének, hogy a megjelent kis hódok kedvet kaptak az informatikához, és nemsokára az ELTE hallgatóiként ülnek majd a padsorokban.

 

Sik Dávid

Sik Dávid, a Neumann Társaság alelnöke köszöntőjében felelevenítette a verseny litván gyökereit és honi, 2011 óta töretlen népszerűségét, mellyel évek óta hazánk legszélesebb nyilvánosságú informatikai versenye, 2024-ben közel 50,000 résztvevővel.

 

Pluhár Zsuzsa

Az okleveleket és az ajándékokat Pluhár Zsuzsa, a hazai verseny főszervezője, a Neumann Társaság Közoktatási Szakosztályának elnöke, az ELTE IK oktatója adta át.