Megszületett a döntés az I. innOdtk első fordulójának továbbjutóiról

 

InnOTDK

2025. március 19-én az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) a 37. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) nyitó sajtótájékoztatóján jelentette be az I. innOtdk pályázat elindítását, ami az innovációs elemeket tartalmazó pályamunkák szerzőinek ad lehetőséget arra, hogy a pályázatot együttműködésben életre hívó OTDT, a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ), a Neumann János Számítógéptudományi Társaság (NJSZT) és a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) szakembereinek mentorálása mellett olyan támogatást kaphassanak, aminek köszönhetően megvalósíthatják kutatásuk tárgyát.

A pályázati felhívásra a 2025. május 31-ig meghosszabbított határidőig 72 db magyar és 8 db angol nyelvű pályázat érkezett. A pályázat tárgyát képező, a 37. OTDK-ra nevezett dolgozatokat, valamint a benyújtott pályázati anyagokat innovációs szempontból két-két szakértő bíráló véleményezte.

A bírálók értékelései alapján az innOtdk-t meghirdető szervezetek által delegált, négy főből álló zsűri 2025. június 30-án tartott zsűriülésen választotta ki azt a 30 pályázatot, amelynek benyújtói 2025 őszén részt vehetnek a verseny második fordulóját jelentő I. innOtdk döntőjében. A továbbjutott pályázók részére a döntőre való felkészüléshez és a pályázat innovációs tartalmának fejlesztéséhez a MISZ, a NIÜ, illetve az NJSZT mentort biztosít.

A legjobb 30 pályamunkát benyújtó, és így az őszi döntőbe jutó pályázók névsora itt olvasható.

Szeretettel gratulálunk!

A cikk forrása: OTDK.

 

 

Címke