Magyar bronzérem az első Európai Mesterséges Intelligencia Diákolimpián

Bronzérmet szerzett Szörényi Zalán András, a miskolci Földes Ferenc Gimnázium tanulója a 2026-ban első alkalommal megrendezett European Olympiad in Artificial Intelligence (EUROAI) versenyen. A Kolozsváron rendezett nemzetközi megmérettetésen Európa legtehetségesebb középiskolás mesterségesintelligencia-versenyzői mérték össze tudásukat.

EUROAI 2026

EUROAI 2026A magyar csapat tagjai:
- Hegyi Erik
- Podlipnik Ádám
- Szörényi Zalán András (bronzérem)

Csapatvezetők: Szabó Barbara Noémi, Szalay Gergő és Csibi Zsolt

 

A versenyzőknek olyan gyakorlati feladatokat kellett megoldaniuk, mint például üzenetek elrejtése neurális hálózatok súlyaiban, a Dobble játékhoz hasonló objektumfelismerési feladatok és még sok más izgalmas kihívás. Ezekhez hasonló feladatokkal ti is találkozhattok a HAIO weboldalán és versenyeken.

 

A magyar csapat felkészítését és kiválasztását a Hungarian AI Olympiad (HAIO) program végezte, amely az ELTE Informatikai Karának szakmai közreműködésével működik. A program célja, hogy felkutassa és fejlessze a mesterséges intelligencia iránt érdeklődő középiskolás tehetségeket, valamint biztosítsa Magyarország részvételét a nemzetközi AI-diákolimpiákon.

 

A kezdeményezésben kiemelt szerepet vállal a Neumann János Számítógéptudományi Társaság (NJSZT) is, amely hosszú évek óta támogatja a magyar informatikai tehetséggondozást és a nemzetközi versenyekre történő felkészítést. A EUROAI-bronzérem jól mutatja, hogy a hazai AI-tehetséggondozás már az első európai mesterségesintelligencia-olimpián is nemzetközileg jegyzett eredményt tudott felmutatni.

A bronzérem különösen értékes eredmény, hiszen a EUROAI-t 2026-ban rendezték meg először, azzal a céllal, hogy az európai középiskolás AI-tehetségek számára rangos nemzetközi versenyzési lehetőséget biztosítson.

 

 

 

 Hálásak vagyunk támogatóink hozzájárulásáért:

Nemzeti Tehetség Program (NTP-NTMV-25-B-0011) és Bosch Magyarország

NTP    Bosch