KOVÁCS MIHÁLY 110
A Piarista Rend Magyar Tartománya, a Neumann János Számítógéptudományi Társaság és az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Neveléstudományi Doktori Iskolája közös konferenciája Kovács Mihály piarista szerzetes, az első magyar középiskolai informatikatanár születésének 110. évfordulóján, szülővárosában, Szegeden, a Szent-Györgyi Albert Agorában.
Az ünnepi konferencia a digitális pedagógia történetét és kihívásait járja körül, Kovács Mihály hatását és szellemiségét emelve ki az informatikai módszerek és tudások személyiségfejlesztő, pozitív oktatásában.
A mesterséges intelligencia előnyöket és veszélyeket is rejtő korszakában különösen fontosnak tartjuk egy olyan szerzetes példakép felmutatását, aki a kibernetikai pedagógiai paradigmát pozitív lelki és művelődési, pedagógiai célok érdekében bontakoztatta ki.
Időpont
2026. január 15.
Helyszín
Szent-Györgyi Albert Agora díszterem, 6722 Szeged, Kálvária sgt. 23.
Program 10 órától
- ZSÓDI VIKTOR Sch. P. tartományfőnök köszöntője: A Piarista Rend szerepe a műszaki és természettudományos oktatásban
- KOVÁCS LEVENTE egyetemi tanár, az NJSZT elnöke köszöntője: A Neumann Társaság szerepe a tehetséggondozásban. Kovács Mihály alapító tagunk és első Tarján-emlékérmesünk
Plenáris előadások
- GÖRBE LÁSZLÓ Sch. P. ny. igazgató, Piarista Rend: Kovács Mihály élete és pályaképe
- SZŰTS ZOLTÁN dékán, egyetemi tanár, EKKE: Kovács Mihályhoz méltó kihívások napjainkban: a digitális pedagógia irányai
- MOLNÁR GYÖNGYVÉR, intézetvezető egyetemi tanár, SZTE: A papíralapú teszteléstől a személyre szabott számítógép-alapú fejlesztésig
-
kávészünet 12:00
Előadások Kovács Mihályról és hatásáról
- KOLTAI ANDRÁS: Új levéltári dokumentumok Kovács Mihály pályájáról
- NÁDASI ANDRÁS: Kovács Mihály tanári és példamutató értékei egy tanítványa, és a tanárképzés nézőpontjából
- KÉPES GÁBOR: „Gyakorlati út a kibernetikához”: Kovács Mihály közvetlen hatása Magyarország első informatikatanáraira
-
Ebédszünet – szendvicsebéd 14:00
Napjaink kihívásai 14:30 – 16:30
- PRÓSZÉKY GÁBOR: Mit nem oktatnak ma a mesterséges intelligenciáról?
- BOLGÁR BENCE: Mesterséges intelligencia szakkör a Budapesti Piarista Gimnáziumban
- SOMOGYVÁRI LAJOS: Kovács Mihály és a tanítógépek - 2026-ból visszanézve
- MAHLER-LAKÓ VIKTÓRIA: A Kovács Mihály Országos Grafikus Programozási Verseny
Délutáni további programok
- Kávé-sütemény a helyszínen
- A Neumann Társaság Informatikatörténeti Kiállításának megtekintése szakmai tárlatvezetéssel, KÓNYA ORSOLYA múzeumpedagógus kalauzolásában. A vezetés során a BORBÁS PÉTER által írt életrajzi tablósort is kiállítjuk.


