• Alföldi István (NJSZT), Dombi Gábor (Infórum) és Rab Árpád Szörény (BME-ITTK) véleményét kérdeztük a digitális írástudás hazai helyzetéről és a leszakadtak – kiváltképp az idősek - felzárkóztatásának lehetőségeiről, illetve fontosságáról. Megkérdezetteink egyetértettek abban, hogy már nincs sok időnk: az elkövetkező néhány évben mindenkit be kell vonni az információs társadalomba. Akit nem sikerül, az végleg le fog maradni. Éppen ezért rengeteg ötlettel, kezdeményezéssel és ténylegesen létező programmal találkozni már ma is, melyek e célból jöttek létre.

  • Magyarok a Marson 2011

    A Magyarok a Marson egy olyan esemény, ami a robotika szerelmeseinek ad teret kreálmányuk tudásának megmérettetésére. A versenyen a csapatoknak évről-évre más, előre specifikált feladatokat kell teljesíteniük saját építésésű robotjaikkal. Mint a neve is mutatja, általában űrkutató jellegű feladatokat kell teljesíteni a Marson, zord körülmények között. A marsi körülmények hitelességéhez hozzájárul, hogy a szabályzat szerint manuális módon csak
    15 másodperc késleltetéssel lehet kiadni parancsokat, tehát ajánlott minél inkább autonóm

  • Szomorúan tudatjuk azokkal, akik ismerték, tisztelték és szerették, hogy életének 74. évében, 2011. július 17-én elhunyt Rázga Tamás aranydiplomás villamosmérnök.
    A BME-n folytatott tanulmányai után 14 évig a KFKI-ban, majd 20 évig az SzKI-ban dolgozott. Fejlesztőként és vezetőként számos, élvonalat jelentő feladat megoldásában vett részt. Infokommunikációs és matematikai kutatási eredményeiről publikációkban is beszámolt.
    Családja, barátai mellett évfolyamtársai és munkatársai is őrzik emlékét.

  • A Közép-Európai Informatikai Diákolimpia eredményei (Gdynia, Lengyelország)
    http://ceoi2011.mimuw.edu.pl/results/

    A Nemzetközi Informatikai Diákolimpia eredményei (Pattaya, Thaiföld)
    http://sc1.ioi2011.net/contest/ 

  • The John von Neumann Computer Society offers Hands-on SPICE, an one day pre-conference tutorial session included in the registration fee of the IFIP TC2 CEE-SET’2011 Conference. The exclusive tutorial welcomes further participants for a special fee. Registration available at the IFIP TC2 CEE-SET’2011 web site. 

  • Vasvári György CISM, c. egyetemi docens fenti című könyve a vállalati biztonságirányítással foglalkozik, ami a vállalatirányítás szerves része. A könyv bemutatja, hogy az üzembiztonsági és informatikai biztonsági rendszerek és alrendszerek csak összehangoltan tudnak hatékony védelmet nyújtani a vállalat számára. A szerző ebből vezeti le az informatikai biztonsági menedzsment rendszer (ISMS - ISO 27001) létrehozásának feladatait, módszertanát (plan, do, check, act).

  • Továbbra is két fő csoportra osztható a magyar társadalom „digitális érettsége". A "digitálisan érettek" tábora 1,3 millió fő Magyarországon - olvasható a PM Digital Médiaügynökség által készített kutatás összefoglalójában.

    A kutatás eredménye szerint Magyarországon a nagyjából 7,5 millió főre tehető 14-69 év közöttieken belül 2,75 millióra tehető a „digitálisan éretlenek", 1,3 millióra pedig a „digitálisan érettek" száma. 

  • Már önmagában véve az a tény, hogy az első Digital Agenda of Europe (DAE) hivatalos rendezvényen több mint 1500 illetékes vet részt és további 2500 érdeklődőt helyhiány miatt nem tudtak fogadni, jelzi az ügy (és a rendezvény) jelentőségét.  Az Európai Bizottság által szervezett megbeszélés célja az eddigi eredmények áttekintése és további konkrét, sok résztvevős és nemzetközi projektek tervezése volt.

  • Hely

    MTA SZTAKI, Lágymányosi utca 11., 306-os terem

    Dátum

    A W3C Magyar Iroda és az NJSZT HCI&DfA - Ergonómiai Tervezés Mindenkinek Szakosztálya workshopot tart június 29-én. (A reggeli BKV sztrájk miatt rövidebb programmal készülünk, így reméljünk minden kedves érdeklődő ide tud érni.)

  • Hely

    Best Western Hotel Hungaria (1074 Budapest, Rákóczi út 90. Konferenciaszint)

    Dátum

    -

    Tisztelt Partnerünk!

    2011. június 29-30-án, 5. alkalommal kerül megrendezésre az IME-META Országos Egészség-gazdaságtani Továbbképzés és Konferencia „Egészség-gazdaságtan határok nélkül: innovációtól az egészségiparig”
    címmel.

    A beküldött előadáspályázatok igen magas száma miatt, ebben az évben először, a konferenciánkat 2 naposra tervezzük.
    Szíves tájékoztatásul megküldjük a konferencia tervezett programját a plenáris előadásokkal, valamint a jelentkezési lapot és a részvételi feltételeket.

    Szeretettel várjuk konferenciánkon!

  • Napirendi pontok:

    1. Az elnökség 2011. második félévi munkaterve
    2. 5. Digitális Esélyegyenlőség konferencia
    3. Az informatika-történet gyűjtemény szakmai tervezése
    4. eVITA aktuális helyzete
    5. Egyebek
     

    9/2011 (06.23.) sz. határozat

    Az elnökség egyhangúlag elfogadta az elnök és az ügyvezető igazgató által beterjesztett, 2011. második félévére szóló elnökségi munkatervet.

  • Az előző évi pilotképzés tapasztalataira alapozva a nagykanizsai Zsigmondy Vilmos és Széchenyi István Szakképző Iskola a 2010/2011 tanévben már „éles” IT Essentials+ kurzust indított, mely során a résztvevő diákok a szokásos IT Essentials oklevél mellé az ECDL 2. és 7. modul alól vizsgamentességet biztosító IT Essentials+ oklevelet is kaptak. Azon diákok, akik vállaták az ECDL Start bizonyítványhoz hiányzó két modulvizsga letételét is, a tanév végére ECDL bizonyítványt is szerezhettek.

  • Hely

    Műszaki Tanulmánytár 1117 Budapest, Prielle Kornélia utca 10.

    Dátum

    Mint arról a korábbi hírlevelünkben hírt adtunk, 2011. június 24-én „DOStalgia – 30 éves a PC” címmel kiállítás nyílik a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumban. A Múzeumok Éjszakájához kapcsolódóan színes rendezvény lesz a Műszaki Tanulmánytárban (1117 Budapest, Prielle Kornélia utca 10.) is.

    Programok a Múzeumok Éjszakáján:

    Mobileumban: 

  • leghíresebb személyi számítógép, az első valódi mikroprocesszor és a világ egyik legelső e-könyv olvasója – amelyet Charles Simonyi ajándékozott családjának – látható a Közlekedési Múzeum új időszaki kiállításán.

    Harminc éve, 1981-ben jelent meg az IBM, az Intel és a Microsoft kooperációjának eredmé-nyeként az IBM PC, minden idők legnagyobb hatású személyi számítógépe. Azóta a PC szó nem csupán a Personal Computert (személyi számítógépet), hanem elsősorban az IBM PC utódait jelenti.

  • Minden bizonnyal félretájékoztatták a nemzetgazdasági minisztert, mielőtt a szaktárca vezetője törvénymódosító javaslatot nyújtott be a kötelező informatikaoktatás eltörlése érdekében a felnőttképzésben – reagált Alföldi István, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) ügyvezetője Matolcsy György azon kijelentésére, illetve indoklására, amely szerint a digitális írástudás elsajátítása problémát jelenthet a tanulási nehézségekkel küzdő emberek számára.

  • Hely

    Debrecen, Hungary

    Dátum

    -

    Software in the Age of the Cloud

    CALL FOR PAPERS

    5th IFIP TC2 Central and Eastern European Conference on Software Engineering Techniques (CEE-SET'2011)

    http://cee-set.njszt.hu/

    IFIP TC2 CEE-SET is the highly prestigious series of software engineering conferences in Central and Eastern Europe where it is a fertilizing forum for exchanging ideas and experiences concerning software engineering techniques and processes.

  • Hely

    Roskilde University, Denmark

    Dátum

    -
  • Miklós Biró (2009): The Software Process Improvement Hype Cycle. Invited contribution to the Monograph: Experiences and Advances in Software Quality (Guest editors: D.Dalcher, L. Fernández-Sanz) CEPIS UPGRADE Vol. X (5) pp. 14-20.

    http://www.mtakpa.hu/kpa/download/1290381.pdf

  • A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT), az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) és az Informatika a Társadalomért Egyesület (Infotér) közösen hirdeti meg az év informatikai újságírója díjat, amelyet a közelmúltban elhunyt kiváló újságíróról, Kovács Attiláról neveztek el.

  • Hely

    Óbudai Egyetem, Bécsi u 96/b., F09 terem

    Dátum

    Idén a tizenötödik alkalommal rendezi meg a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság MicroWorlds Logo Szakosztálya a Logo programnyelvvel, és a logo-pedagógiával foglalkozó szakmai tanácskozást.

    Elnök: Kovács Győző, a Corvinus Egyetem díszdoktora

    Programbizottság elnöke: Mícheál O’Dúill 

    A rendezvény támogatói: az Informatika Tanárok Egyesülete, a Neveléstudományi Egyesület, és az Óbudai Egyetem Trefort Ágoston Mérnökpedagógiai Központja.

    Levezető elnök: Dr. Csink László, Óbudai Egyetem NIK