NJSZT Hírlevél - 481. sz. - 2023. 12. 20.

FÓKUSZBAN
Karácsony felé
Karácsony felé

Weöres Sándor:

Szép a fenyő

 

Szép a fenyő télen-nyáron,

sose lepi dermedt álom:

míg az ágán jég szikrázik,

üde zöldje csak pompázik.

 

Nagykarácsony immár eljő,

érkezik az újesztendő.

Míg a mező dermed, fázik,

a zöld fenyves csak pompázik.

 

Minden kedves olvasónknak, tagunknak, támogatónknak boldog Karácsonyt- és eredményes, sikeres új évet kívánunk! A következő Hírlevelünk január folyamán jelenik meg!

Szalay Imre

Magyar Informatika Napja 2024.
Magyar Informatika Napja 2024.

A hagyományteremtő kezdeményezésünket, a Magyar Informatika Napját ismét köszöntjük, 2024 januárjában már 65 éves lesz az első magyar Neumann-elvű számítógép, az M-3. Mivel január 21-e, a gép sajtóbemutatójának évfordulója vasárnapra esik, idén is január 18-án találkozunk! Örömmel jelentjük be, hogy a legnagyobb hazai informatikai cég is csatlakozik a Nap köszöntéséhez, a 4iG előadótermét biztosítják számunkra az eseményhez.

Ehhez az alkalomhoz kapcsolódó esemény egy szakmai konferencia, erősen támaszkodik azokra az eredményekre, amelyeket a szakosztályaink mutattak be, beszéltek meg, most még kiegészülve a 2023. évi NJSZT díjazottjaink közül többeknek az előadásával. Célunk, hogy a program egésze alapján a résztvevők képet kapjanak arról, hogy az M-3 csapat által elültetett magból milyen fa növekedett, hol tart most és merre fejlődik, mik a fontos trendek a magyar informatikában.

A digitális állampolgárság és a mesterséges intelligencia korában egyre fontosabb ez a tudás – köszöntsük együtt a Magyar Informatika Napját!

A végleges program kialakítás alatt van, a pontos tartalommal a meghívók január elején várhatók, addig is kerüljön be a naptárakba: JANUÁR 18-án, délután a 4iG-nél!

IT biztonság – Karácsonykor is aktuális!
IT biztonság – Karácsonykor is aktuális!

2023-ban már 8 milliárd forintot csaltak ki gyanútlan emberektől. (MNB, Portfolio)

A karácsonyi vásárlás lázában még nagyobb a veszélye annak, hogy ellophatják és visszaélhetnek bankkártyátok adataival! Az IT biztonság közérthetően könyvünkből megtudhatjátok, hogy mire figyeljetek, hogy ne legyetek a kárvallottak között.

IT biztonság közérthetően 5.0 - az elmúlt két hétben 2300-an töltötték le!

https://njszt.hu/hu/form/tananyag-letoltese?tananyag=konyv_it_biztonsag_2023

TAGDÍJ FELHÍVÁS

Tagjaink figyelmébe! Szeretnénk emlékeztetni minden kedves tagunkat, hogy a tagdíj befizetésének határideje a tárgyév január 31-ig esedékes, tehát hamarosan elérkezik a 2024-es évre vonatkozó tagdíjfizetés!

A tagdíj összege nem változott, a magas infláció ellenére sem. Nincs más teendőtök, mint belépni a tagi rendszerbe, és befizetni a jövő évi tagdíjat. A tagnyilvántartó rendszerben fizetési tételként január 1-én jelenik meg, de már az idei évben is befizethető, addig az egyenlegen pozitív tételként látható.

Ha ezzel kapcsolatban kérdésetek van, kérjük, tegyétek fel emailben Lendvai Orsinak (lendvai.orsolya@njszt.hu).

HÍRMOZAIK
Neumann Kollokvium a #neumann120 jegyében
Neumann Kollokvium a #neumann120 jegyében

Mesterséges intelligencia alkalmazásai és optimalizálás, Virtuális valóság egészségügyi alkalmazásai, Terápia és informatikai rendszerek, Jelfeldolgozás és egészségügyi informatika, illetve Egészségügyi adatelemzés – ilyen korszerű témákról szólt idei Neumann Kollokviumunk, amely a #neumann120 év jegyében tablókiállítással és Varga János Neumann János, a polihisztor című előadásával egészült ki. Varga János előadása teljes egészében visszanézhető!

Neumann Kollokvium 2023 - a #neumann120 jubileum jegyében | Neumann János Számítógéptudományi Társaság (njszt.hu)

Rövid tudósítás a RobOlimpiáról
Rövid tudósítás a RobOlimpiáról

2023. november 30-ra hirdette meg a Műszaki és Természettudományi Kultúráért Egyesület a Negyedik Szombathelyi RobOlimpia Versenyt, melyre 20 csapat nevezett, és 19 vett részt. Dr. Nemes József megyei elnökünk beszámolóját közöljük, melyből a díjazottakról és a következő versenyről is megtudhatunk információkat!

Rövid tudósítás a Negyedik Szombathelyi RobOlimpia Versenyről | Neumann János Számítógéptudományi Társaság (njszt.hu)

Beszámoló a Robotika Szakosztály online közgyűléséről
Beszámoló a Robotika Szakosztály online közgyűléséről

A Robotika Szakosztály december 7-én tartott online közgyűlést, melyen Szögi Zoltán jelenlegi elnök javaslatára Abán Csaba eddigi alelnök vette át a szakosztály vezetését. Elkezdődik az alelnökök jelölése és a szakosztály megújítása. Köszönjük Szögi Zoltán eddigi munkáját - és sok sikert kívánunk Abán Csabának a feladathoz!

Beszámoló a Robotika Szakosztály online közgyűléséről | Neumann János Számítógéptudományi Társaság (njszt.hu)

Gratulálunk Abán Csabának a Baptista Szeretetszolgálattól kapott elnöki dicsérethez is!

Újjáalakult és kreatív, 8bites játékokat vár a HCC Szakosztály
Újjáalakult és kreatív, 8bites játékokat vár a HCC Szakosztály

Több évtized szünet után, december 8-án újjáalakult a Neumann Társaság (NJSZT) HCC Szakosztálya. Az újjáalakult szakosztály játékpályázatokkal, tevékenykedtető programokkal és negyedévenkénti találkozókkal szeretné serkenteni a retro mikroszámítógépek körüli életet, összefogva mindazokat, akik az informatikatörténetre kreatív hobbiként tekintenek. A Neumann Társaság közel 2000 négyzetméteres IT-kiállítást üzemeltet Szegeden – és egy virtuális informatikai adattárat is épít. Az új szakosztály a meglévő Informatikatörténeti Fórum közösség mellett, azt támogatva keresi mindazokat, akik élményalapú retró informatikai programokra vágynak.

A közgyűlésen köszöntötték a HCC új vezetőségét és a Homelab-2 játékpályázat különdíjasait, majd új Homelab-3 játékpályázatot jelentettek be, melyre március 10-ig lehet beküldeni a pályamunkákat!

Újjáalakult és kreatív, új 8bites játékokat vár a HCC szakosztály | Neumann János Számítógéptudományi Társaság (njszt.hu)

Gazdaságinformatikai konferencia, marokkói hallgató sikerével
Gazdaságinformatikai konferencia, marokkói hallgató sikerével

A győri Széchenyi István Egyetem mesterszakos marokkói hallgatója, Asma Azzi nyerte el a Legérdekesebb előadás díját a gazdaságinformatikai szakmai konferencián. A tehetséges fiatal egy összehasonlító tanulmányt mutatott be, amelyben egy saját mesterségesintelligencia-alapú szoftvert vizsgált a piacon elérhető alkalmazásokkal összevetve.

GIKOF szakosztályunk sikeres konferenciájáról a megyei lapban is beszámoltak.

KISALFOLD - Gazdaságinformatikai konferencia: a Széchenyi István Egyetem marokkói hallgatója nyerte el a legérdekesebb előadás díját

AI avagy a jövő elkezdődött!
AI avagy a jövő elkezdődött!

Mi a helyzet az AI technológiákkal? Milyen forradalmi újításokra számíthatunk a közeljövőben? Vajon ki akar megkóstolni egy olyan péksüteményt, amelynek a receptjét az AI tervezte? Kiválthatja-e a fordítók munkáját az a program, amely másodpercek alatt képes szinte bármilyen nyelven szöveget generálni írásban és szóban is?

AI és közvélemény, AI és közösségi média, AI és munkaerőpiac, AI és a kockázatok: ezekről volt szó e-Hétköznapok szakosztályunk online workshopján, december 8-án!

Talyigás Judit összefoglalója

Előadások, gondolatok az AI-ról | Neumann János Számítógéptudományi Társaság (njszt.hu)

NYERTES NTP-PÁLYÁZATOK
NYERTES NTP-PÁLYÁZATOK

Hálásak vagyunk a Nemzeti Tehetség Program 9 pályázatunk vonatkozásában összesen több mint 20 millió forint mértékű támogatásáért. A magyar versenyzők elmúlt évek tehetségversenyein elért eredményeinél nem kell jobb cégér tehetségműhelyeinknek: méltók a támogatásra. Igyekszünk, dolgozunk tovább!

Sallai Gyula videoportréja
Sallai Gyula videoportréja

Múzeumunk, a szegedi ITK január 2-ig zárva tart, addig érdemes az ITF adattárát nézegetni. Elkészült például Sallai Gyula videoportréja! BME, PKI, MATÁV, HIF, ETIK – a szakmabéliek számára ismert, fontos intézménynevek. És íme a sok díjjal elismert, gondolkodó ember mögöttük!

Sallai Gyula videoportréja - ITF, NJSZT Informatikatörténeti Fórum

11 éve hunyt el Kovács Győző
11 éve hunyt el Kovács Győző

Kovács Győző emlékére írt posztunk megihlette Füzér József grafikust, aki karikatúrán képzelte el a KGy – Öveges csúcstalálkozót. Köszönjük!

A poszt: Facebook

Füzér József oldala: Facebook

Átadták a Gábor Dénes-díjakat
Átadták a Gábor Dénes-díjakat

Átadták a technológiai innováció, műszaki és mérnöki kutatómunka terén mutatott kiemelkedő teljesítményeket elismerő 2023-as Gábor Dénes-díjakat hétfőn az Országházban.

Csák János kulturális és innovációs miniszter az ünnepségen kiemelte: a kormányt a Gábor Dénes-díj is inspirálta abban, hogy idén jóváhagyta a Neumann János Programot.

Gratulálunk a díjazottaknak!

Átadták a 2023-as Gábor Dénes-díjakat (kormany.hu)

IMC Challenge
IMC Challenge

Diákok, egyetemi hallgatók figyelmébe! Matematikai problémák valós ipari környezetben. Egy érdekes nemzetközi verseny!

IMC Challenge powered by Huawei