E-service quality az NJSZT-ben
Március 7-én az NJSZT E-szolgáltatások minősége szakosztálya tartott gondolatébresztő tavaszi workshopot Társaságunk Báthori utcai tanácstermében, Ergonómia, Ontológia, Pragmatika címmel.
A bevezető előadáson Vitályos Gábor, a Vitályos Consulting elnöke, a szakosztály vezetője adott történeti áttekintést a szakosztály látókörébe tartozó témákkal kapcsolatos elmúlt évekbeli eredményekről – és az e-szolgáltatások, portálok építésének várható tendenciáiról. Eszmefuttatása rávilágított arra, hogy hamarosan minden ügyünket a virtuális térben intézzük interaktív szolgáltatásokkal, azaz portálokkal – ezek már napi munkaeszközeink. Sok közülük azonban túlkomplikált, zavaros, megbízhatatlan, vagy zavarossága miatt annak tűnik. Nem elégítik ki a munkaeszközökkel szembeni természetes elvárásainkat.
Épp ezért a szakosztály egyik célja, hogy a „jó” e-szolgáltatás kritériumainak tudományos idényű meghatározását adja, illetve ilyen kutatást szorgalmazzon. Előadásában különösen a 2009 és napjaink közötti tendenciákat tekintette át. Átgondolt elmélet nélkül nincs gyakorlat – ez volt a konklúziója, s reményét fejezte ki, hogy a szakosztály munkatársai mind a termékfejlesztésben, mind a problémával kapcsolatos kérdések népszerűsítésében, mind a tudományos kutatásban szerepet vállalnak. Előadása végén felvillantotta a jövő „virtuális irodáját” is, és azokat a kritériumokat, amelyek azt a sokféle felhasználói igények számára megfelelővé teszik.
A workshopon meghívott hozzászólók is bemutatták prezentációikat, s vitára is lehetőség nyílt.
Madarász Csaba elsősorban angolszász példákkal mutatta be azt a paradigmaváltást, amely a fejlesztői gondolkodásban zajlott le, s amely magasabb minőségű szolgáltatások elérését célozza. Ennek egyik ösztönzője az érdekvédelem is, például az egészséges munkakörnyezethez való jog felértékelődése, hiszen a rossz hatékonyságú szoftverek, a rossz szoftverkörnyezet akár az idegrendszert károsító tényező is lehet, az ezeken dolgozó s gyakran a törvény által előírtnál több időt a képernyő előtt töltő irodai dolgozók körében pedig tíz évvel visszatolódott egyes mozgásszervi egészségügyi problémák megjelenése, az életmódjuk miatt. Az elektronikus szolgáltatások minősége sem választható el például ilyen társadalmi problémáktól sem.
Kanadai, ausztráliai, új-zélandi példákkal mutatta be, milyen nemzetközi gyakorlat van a felhasználók bevonására a közszolgáltatások tervezésébe. Olyan országokban, ahol a részvételi kultúra fejlett, nem meglepő, hogy az állampolgárok is többféle szerepben érvényesülhetnek az informatika világában: felfedezők (problémák felvetői), ötletadók, designerek (a problémák mentén kialakuló tervezés résztvevői) és terjesztők is lehetnek. A felhasználók bevonásának több szintje van (co-design, co-production, co-delivery, co-assesment), melyet prezentációjában részletesen ismertetett, olyan sikeres példákat is bemutatva, mint a GovJam (http://www.govjam.org/content/about ) vagy a GovHack (https://www.govhack.org/ ).
Az önkéntes együttműködésen alapuló, nyílt kormányzatot ösztönző fejlesztésnek hamarosan magyar oldala is lesz, az opengovernment.hu. Előadásának konklúziója az volt: Be Better Than Fear – merjük bevonni a közösséget, mert ez minőségi szintnövekedést eredményez.
Tilly Károly, az Invarion Kft részéről egy markáns alapvetéssel kezdte prezentációját: szerinte a szoftver projektek ma is a középkori céhek módjára működnek, ahol jól képzett, kreatív szakemberek egyedi termékeket hoznak létre szoros együttműködésben. A szoftverfejlesztés rendkívül összetett, költséges és lassú folyamat, a keletkező szoftver komponensek újrafelhasználhatósága minimális. E mellett gyorsan nő az igény az új számítógépes alkalmazásokra, így a hagyományos oktatási intézmények nem tudnak elegendő új informatikai szakértőt képezni.
A végfelhasználói alkalmazásfejlesztés megoldaná a fenti problémákat. A bemutatott Consense kísérleti végfelhasználói alkalmazásfejlesztő eszköz központi eleme egy ontológia (az ún. szolgáltatás katalógus), amely az alkalmazások tervezése, fejlesztése és végrehajtása közben használt vezérlő információkat (fogalmakat, műveleteket és kapcsolataikat) tartalmazza.
Az ontológia szemantikusan szétválasztja az alkalmazások kezelői felület (front-end) és végrehajtó (back-end) komponenseit, ennek segítségével informatikai képzettség nélküli felhasználók is létrehozhatnak működő alkalmazásokat, egyszerű statikus dokumentumok formájában. A felhasználó futás közben végrehajtott kéréseihez egy mintaillesztő automatikusan rendeli hozzá a programozók által, ontológiai specifikációk alapján korábban létrehozott végrehajtó komponenseket. Ehhez a felhasználóknak nem kell ismerniük a végrehajtó komponensek pontos helyét, működését vagy megvalósításának módját. Elég, ha a funkciójukkal tisztában vannak, és erre az alkalmazásdokumentumokban megfelelően hivatkoznak.
Összefoglalásul megállapíthatjuk: az elmélet és a crowdsourcing az a két, egymástól független, az e-szolgáltatások szakterületének mondhatni átellenes végén szereplő kérdéskör szerepelt a programban. Vitályos Gábor történeti áttekintésében az átgondolt elmélet, a precíz műszaki alapok szükségességét hangsúlyozta, Tilly Károly egy elméletileg átgondolt ontológiamotor fejlesztési eredményeit mutatta be, míg Madarász Csaba a közösség bevonásának tapasztalatairól beszélt.
A workshop résztvevői egy vonzó jövőképet ismerhettek meg a szakosztály munkája révén, egy olyan informatikai gondolkodásmódot, amely programozói szabadságot ad a felhasználóknak. Vitályos Gábor megszívlelendő konklúziója pedig: „A virtuális világ sem viselkedhet másként, mint a valóságos világ!”
Képes Gábor