Jánvári Tamás megyei elnök gondolatai az NJSZT50 kiállítás megnyitására

Tisztelt Alpolgármester Asszony, Alföldi István Igazgató Úr, Fülöp Gábor Elnök Úr, dr. Kusper Gábor tanár Úr,
Továbbá
Kedves Vendégeink, Barátaink!

Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy ennek a jubileumi vándorkiállításnak Heves megye, ezen belül is a megyeszékhely, továbbá annak is egyik legrégebbi műemlék épületében működő Eszterházy Károly Egyetem adhat otthont, amelyet a nevét viselő építtető is egyetemnek szánt – annak idején.

A hatvanas években, amikor ez a társaság megalakult, hazánkban még igen keveseknek és kevés helyen lehetett hozzáférni – az akkor még, mai szemmel nézve már kimondottan gyerekcipőben járó – számítástechnikai eszközökhöz.

Később egyre több intézmény, intézet, hivatal, vállalat is elkezdte alkalmazni a számítástechnikát.

Így például saját, zárt körű számítóközponttal rendelkeztek megyénként a KSH (Láng András) illetőleg a pénzügyi kormányzat megyei kirendeltségei, a TAKEH néven szereplő hivatalok, valamint oktatási intézmények (Tanárképző Főiskola, dr. Perge Imre, Közgazdasági Szakközépiskola, Csőke Lajos) és iparvállalatok.

Önálló számítóközpontok is alakultak, pl. ilyen volt a ma már nem létező SZÜV hálózat, amelyben bérmunkában végeztek – főleg offline jellegű adatfeldolgozást.

A másik vonal az ipari alkalmazás volt, amelyben folyamatszabályozási és vezérléstechnikai feladatokat kellett megoldani. Itt már csak valósidejű, online alkalmazások jöhettek szóba.

Ezeknek a munkahelyeknek igen fontos szerepe volt az NJSZT vidéki szervezetei megalakításában, működtetésében, így a mi megyénkben is. Tehát kezdetét vette az – akkoriban közkedvelt kifejezéssel élve – információs társadalom felépítése.

Emlékezetes számomra, amikor Kovács Győző tartott nagy sikerű előadást az egri Technika Háza nagy előadótermében.

A hetvenes évek közepén a mikroelektronika fejlődése olyan lendületet vett, amely a mai napig sem veszített intenzitásából. Gondoljunk csak a Moore-törvényre, amely csaknem fél évszázadon keresztül tartotta magát. Ez azt mondta ki, hogy az integrált áramkörök összetettsége átlagosan minden két évben megduplázódik.

Megjelentek tehát a PC-k, és a kisebb, kimondottan otthoni használatra tervezett mikrogépek is, amelyekben többnyire egy BASIC interpreter volt beégetve. 

Az iskolákban és klubokban elkezdődött a BASIC nyelv oktatása és alkalmazása.

Ez idő tájt az NJSZT is kivette részét a feladatból. Mikroklubok alakultak, TV Basic oktatások zajlottak, sőt még vizsgákat is szerveztek. Magam is személyesen vettem részt oktatóként és vizsgabiztosként az ilyen tevékenységben, amelyben kezdetét vette az informatika társadalmi méreteket öltő elterjedése.

Az új generációk már fokozatosan szinte az anyatejjel szívták magukba a számítástechnikán alapuló ismereteket és szemléletet – mind az iskolákban, mind pedig az egyre inkább házi használatra is alkalmas gépek elterjedésével.

Átalakult a társadalom szemlélete. Ez persze kissé megnehezítette az idősebb generációk helyzetét – különösen azokon a munkahelyeken, ahol a számítógépek használata már elkerülhetetlen volt.

Ezek a folyamatok ma is egyre növekvő kihívások elé állítják az egész társadalmat, és ennek a kihívásnak mindenben megfelel az NJSZT.

(A kiállítás megnyitójáról ITT olvashat. Az Eger TV beszámolója ITT tekinthető meg.)