DiversIT – a nők egyenlő részvétele európai érdek

 

A több mint 30 éve létező CEPIS, az Európai Professzionális Informatikai Társaságok Tanácsa – melyben hazánkat a Neumann Társaság képviseli – 2019-ben nagyon fontos dokumentumot fogadott el DiversIT charta néven. 

DiversIT

A Women in ICT munkacsoport által kidolgozott anyag egy ütemterv és cselekvési felhívás, amely azt célozza, hogy nőjön az IKT-területen dolgozó nők aránya. A CEPIS az együttműködőket bronz, ezüst és arany szintbe kategorizálja.

A cél minél több nő vonzása és megtartása a STEM (tudomány, technológia, mérnöki és matematika) szakmák területén, hiszen a nőket érintő hátrányos megkülönböztetések miatt a nők jelenleg sokszor kihasználatlan szellemi tőkét jelentenek. Az Európában dolgozó 8 millió informatikai szakembernek csak kis része nő, s ezen csak a kormányok, az ipari szereplők és a képzési intézmények bevonásával lehet változtatni a CEPIS összegzése szerint.

A chartában foglaltak szerint a női egyenjogúság és esélyegyenlőség eléréséhez meg kell változtatni az informatikai szervezetek kultúráját. Ennek érdekében a bevált, jó gyakorlatokat meg kell osztanunk egymással. Fontos a női példaképek bemutatása és a nők műszaki életben betöltött szerepéről szóló üzenet eljuttatása a lányok, a szülők, a munkát kereső és dolgozó nők és a munkáltatók számára egyaránt.

Egyébként a CEPIS által jelzett problémára világít rá a 2019-es DESI országjelentés „Nők a digitális világban” elnevezésű eredménytáblája is, amelyből kiderül, hogy a nők méltó részvétele nélkül nincs hatékony és jó gazdaság: „a digitálisan versenyképes uniós országok a nők digitális gazdaságban való részvétele terén is az élen járnak. E tekintetben Finnország, Svédország, Luxemburg és Dánia tartozik az éllovasok közé. Uniós szinten ugyanakkor továbbra is fennáll a nemek közötti különbség az internethasználat, a digitális készségek és az infokommunikációs szakmákban való foglalkoztatottság szempontjából. A legnagyobb egyenlőtlenség ez utóbbi területet jellemzi: az infokommunikációs szakemberek mindössze 17%-át alkotják a nők. Az eredménytáblán Magyarország a 24. helyen áll az uniós tagállamok sorában.”

A Neumann Társaság maximálisan egyetért a CEPIS kezdeményezésével. NOKIT - Nők az Oktatás, Kutatás, Informatika Területén – szakosztályunk 2019-ben jött létre dr. Bujdosó Gyöngyi vezetésével. Legnagyobb gazdaságinformatikai konferenciánkon, az OGIK-on 2019-ben külön szekció foglalkozott a nők helyzetével.

A Neumann Társaságnál női példaképekből sincs hiány: a tehetséggondozásért és a területi szervezetekért felelős alelnökünk Erdősné Németh Ágnes. A Társaság legrangosabb elismerését, a Neumann-díjat is informatikusnő, Talyigás Judit kapta meg 2019-ben.

A CEPIS-ről: a Neumann Társaság részvételével működő, több mint 30 éves szervezet az Európai Professzionális Informatikai Társaságok Tanácsa jelenleg 29 ország 450000 szakemberét képviseli. A CEPIS fő célja a digitális készségek fejlesztése a társadalomban. A CEPIS hozta létre az ECDL Alapítványt is.

A CEPIS misszióját az alábbi ábra szemlélteti:

CEPIS misszió

 

További részletek:

https://www.cepis.org/index.jsp?p=636&n=637