Vasvári György 90
Október 2-án lenne 90 éves Vasvári György, akinek innovatív és örökké tanuló és tanító egyénisége mindmáig inspirációt jelent számunkra. Az NJSZT alapító tagja, korábbi főtitkárhelyettese, Neumann-díjasa és Életműdíjasa volt, önzetlen, önkéntes munkájával haláláig segítette a Társaságot.
Életpályájából most csak néhány fontos mérföldkövek említünk:
- A kezdetektől ott volt a kibernetika világában, elektromos szerelésvezetőként, majd igazgatóhelyettesként az MTA Kibernetikai Kutatócsoportjánál az első magyar elektronikus számítógép, az M-3 építésének résztvevője.
- Kisujjában voltak a számítóközpontok – a Belügyminisztériumtól a Kereskedelmi Szervezési Intézeten át a Nemzeti Bankig. A banki informatika egyik kulcsfigurája Magyarországon.
- Az informatikai biztonság egyik úttörője hazánkban: 1992-től cikkek, könyvek egész sorát publikálta a témában.
- Bekapcsolódott az NJSZT informatikai örökség feladataiba, tanácsadóként, előadóként, adatközlőként is elsőrangú módon segítette munkánkat.
S hogy mit tanulhatunk tőle?
- Mindig a gyakorlatban is használható megoldások létrehozására törekedett. Találmányai közül kiemelhetjük az Inventomat leltározó gépet, amely a kereskedelmi életben volt használható – már a 70-es, 80-as évek fordulóján.
- Fontosak a gépek, de még fontosabbak az emberek. Mint információbiztonsági szakembertől, megtanulhattuk tőle a „humán védőernyő” fontosságát. Úgy gondolta, a technikai tűzfal mellett a humán tűzfalra is szükség van, mert a hackerek, terroristák a leggyengébb láncszemet támadják, amely sokszor a nem eléggé tudatos ember.
- Nem elég sokat tudni, ha tudásunkat nem tesszük hozzáférhetővé. Öt évvel a halála után is böngészhető honlapja, melyen rengeteg érdekes anyag kutatható: http://www.tiphaz.hu/partner/vasware/ Megírta saját szakmai életútját, ezzel segítve az informatikatörténészek munkáját: https://itf.njszt.hu/objektum/egy-szamitastechnikus-szakmai-eletutja-1957-2013-kozott
- A jövő a múltból építkezik. Élete utolsó korszakát arra használta fel, hogy a szakmája múltjának minél több képi dokumentumát összegyűjtse. Ebből lett egy 30 Megabájt méretű, 164 diából álló ppt-prezentáció, amely sok szempontból Informatikatörténeti Adattárunk előképe, inspirációja: https://itf.njszt.hu/objektum/kepek-a-szamitastechnika-hazai-kezdetetol-1980-ig
Részletes életrajz: