Tovább folytatódnak az állami forrásból megvalósuló ECDL képzések

A digitális kompetenciák ECDL szintű elsajátítását, a nemzetközi ECDL bizonyítvány megszerzését korábban is többféle uniós és hazai projekt is támogatta. 

A különböző állami szervek, mint például a korábban a munkaügyi központok, a kormányhivatalok időről időre képzéseken való részvételi lehetőségeket hirdettek meg, melyek során például számos álláskereső szerezhetett az elhelyezkedését segítő ECDL bizonyítványt.

ecdl

A jelenleg futó projektek közül a jelentkezők többek között „Az alacsony képzettségűek és közfoglalkoztatottak képzése” elnevezésű, GINOP-6.1.1-15-2015-00001 kódszámú kiemelt projekt keretében sajátíthatják el az ECDL 4 modulos bizonyítvány megszerzéséhez szükséges tudást. A projekt konzorciumvezetőjének, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal honlapján (NSZFH) közzétett, nyilvánosan is hozzáférhető adatok alapján 2021. január 1-től további csaknem 150 fő számára nyílt lehetőség, hogy ECDL képzésre iratkozzon be, méghozzá Győr-Moson-Sopron megyében a SZÁM-PONT Számítástechnikai Kft. ECDL vizsgaközpontjában, vagy Somogy megyében az IOSZIA Duális Szakképzési és Felnőttképzési Intézmény Kft. ECDL vizsgaközpontjában. 

A 2022. december végéig tartó kiemelt projekt – az indulástól számított mintegy 5 év alatt – többszáz résztvevő számára biztosította a digitális írástudást jelentő ECDL bizonyítvány megszerzésének lehetőségét. Az NSZFH a projekt lezárultjáig a megyékben összegyűjtött, felmerülő munkaerőpiaci igények alapján várhatóan újabb ajánlattételi felhívásokat jelentet majd meg, amelyek alapján aktualizálja képzési jegyzékét. 

Rákosi Szilvia