ECDL/ICDL online konzultációt tartottunk vizsgáztatók, vizsgaközpontok képviselői számára

ECDL ICDL

A 2022. január 27-én megtartott konzultáció célja elsősorban az volt, hogy áttekintsük, hogy milyen új fejlődési irányok felé kell tekintenünk, és ehhez hogyan illeszkedik az ECDL új brandje: az 1997-ben alapított nemzetközi vizsgarendszer hivatalos neve ugyanis a „nemzetközivé válás” okán az ICDL-re változott.

ECDL ICDL

A több mint 60 fő részvételével lezajlott eseményen a forma megújulásáról és az új tartalmakról esett szó. Természetesen nem a brand, vagyis az arculat a leglényegesebb, az csak egy elnevezés, annál fontosabb, hogy milyen tartalmat tudunk mögé tenni, milyen új tudások felé kell nyitnunk.

Az online esemény egy kis történelmi visszatekintéssel és a jelenlegi helyzet elemzésével indult: az ECDL vizsgarendszert Írországban alapították, elsőként 13 ország csatlakozott (ez a szám mára már 100-ra növekedett), köztük Magyarország is. Írországban, amely lakosainak számát tekintve a fele a magyarországinak, a felnőttképzés, a digitális készségek oktatása köztudomásúlag a sikertörténetek közé tartozik (1 millió ECDL/ICDL vizsgázó, évente 83 ezer vizsga). Már több mint 10 évvel ezelőtt vezették be az ECDL automatikus vizsgáztatást, és használják az e-tanulás eszközét. Szintén már évekkel ezelőtt, a programozási ismereteket is kidolgozták, és 2015-től kitalálták, hogy külön csomagot ajánlanak az iskolák, majd a különböző célcsoportok, mint például a munkavállalók számára is. Az ICDL-re 2019-ben tértek át. Az ír kapcsolat most annyiban érdekes, hogy a Neumann Társaság új regionális kapcsolattartója, Linda Keane, korábban az írországi ECDL/ICDL nemzeti irodát vezette, így bizonyára sok értékes tapasztalattal rendelkezik a jó gyakorlatokról.

Az ECDL Alapítvány 2019 májusában jelentette be az új brandet, vagyis új márkaidentitást vezetett be, és lecseréltek a korábbi logót is. A kínálatot új tartalmakkal – modulokkal bővítették. Szintén nagy hangsúlyt kapott és kap azóta is az a tendencia, hogy az ICDL az egyéni igényeknek megfelelő profilt kínáljon a társadalom számára. Más és más tudások szükségesek példának okáért a műszaki karrier építéséhez (Programozás, Big Data, a Mesterséges Intelligencia, IoT, Cloud Computing), vagy a vállalkozás működtetéséhez (Pénzügyi Táblázatkezelés, Prezentáció, Digitális Marketing, Webszerkesztés, Adatelemzés), vagy akár a távoli munkavégzésben dolgozók számára (Távoli munka, Csapatmunka, Kiberbiztonság, Adatvédelem).

Tavaly, azaz 2021 óta az ECDL/ICDL regisztráció már korlátlan ideig érvényes, vagyis ez már azt tükrözi, hogy az egyén életútja során, az aktuálisan felmerülő igények szerint bármikor újabb és újabb tudással gyarapodik, vizsgát tesz, és a tudásról igazolást, tanúsítványt szerez. Ennek megfelelően építhető fel a saját ICDL profil, amelyhez az ICDL Alapítvány folyamatosan bővíti a modulok számát, illetve a már korábban meglévők újra gondolt változatát kínálja. 

Magyarországon (a kezdeti 7 helyett) 20 modulból lehet vizsgát tenni. A konzultáció résztvevői ugyanakkor annak is hangot adtak, hogy nagyon nehezen lehet újdonságokat bevezetni. Még mindig a „hagyományosnak” tekinthető vizsgák a legnépszerűbbek. Egyébként, még ha a folyamatos megújulásra kétséget kizáróan szükség is van, a számok azt mutatják, hogy ez máshol sincs másképpen:

Világszerte a vizsgák 72%-a az 5 top modulból történik (Szövegszerkesztés, Táblázatkezelés, Számítógépes alapismeretek, Online alapismeretek, Prezentáció), itthon ugyanezek a top modulok a vizsgák 85%-át teszik ki.

Rákosi Szilvia

Címke